A táborokban a gyerekek mindig tanulnak valami újat, valami érdekeset
Bíró Éva, az ERőMŰVHÁZ táborszervezője beszélt a nyári táborokról, valamint arról, hogy ősztől újra elindul a kulturális élet Erzsébetvárosban.
Bíró Éva elmondta, már 2013 óta szervezik a nyári táborokat, négy héten keresztül, négy témában. A táborszervező kiemelte, ezek nem „csomagmegőrzők”, a táborokban a gyerekek mindig tanulnak valami újat, valami érdekeset. Minden alkalommal tematikus táborokat szerveznek, ahol minden hét egy-egy téma körül csoportosul. Az idei kínálatban az első hét a színházról szól, ahol a hét alatt egy egész színdarabot építenek fel a gyerekek Quintus Konrád és drámapedagógusok segítségével, pénteken meg egy bemutatóval. A második héten a kézművességé a főszerep, ahol a képzőművészetet hívják még meg. Lehet fát faragni, batikolni, üveget festeni, sok minden mással egyetemben. A harmadik hét a kreatív írásról szól, a hét végén elkészül egy mesekönyv, amit be is kötnek természetesen. A negyedik hét a zenéről szól, itt zenepedagógusok oktatják a gyerekeket, kis kamarazenekart hoznak létre. Ide persze olyan gyerekeket várnak a szervezők, akik már valamilyen kapcsolatban vannak a zenével, a tábor utolsó napján egy koncerttel lepik meg majd a szüleiket.
A táborokat elsősorban az általános iskolásoknak ajánlják, egy csoportban maximum 15 gyerek van, így mindenkire jut idő, szakképzett pedagógusok vezetésével. Napi háromszori étkezést biztosítanak a gyerekeknek. A heti tábor magyar viszonylatban olcsónak tekinthető, hiszen az egy hét az 19990 forintba kerül, persze vannak mindenféle kedvezmények is.
Már a színházas tábor lement, Bíró Éva szerint fantasztikus gyerekek jöttek össze, egészen nagy sikerrel adták elő a színdarabjukat pénteken. A táborozó gyerekek nagy része Erzsébetvárosból jön, több mint a kétharmaduk már visszajáró, régi táborozó.
Az ERőMŰVHÁZ természetesen minden eseményt, minden programot rögzít, hogy akár évekkel később is meglegyenek ezen programok emlékei.
Bár nyár van, de a kerület kulturális élete nem áll le, programok elsősorban a K11-ben vannak, mellette természetesen a munkatársak készítik elő az őszi programokat is. A szervező részleteket nem árult el, de azt elmondta, a tervek szerint sok újdonsággal várják majd a közönséget szeptembertől. Az eddigiek során bebizonyosodott, hogy van érdeklődés az ERőMŰVHÁz programjai iránt, van már egy masszív törzslátogatói körük, de vannak újabb és újabb érdeklődők is. Nekik is lesznek majd zenei programok, immár az önkormányzat által megvásárolt nagyszerű zongora segítségével, de a különleges kiállítóhely is szerepet kap a Wesselényi utca 17-ban.
Minden mostani és jövőbeli programról az eromuvhaz.hu oldalon lehet tájékozódni.