Nem biztos, hogy a koordináció a legjobb megoldás

Nem biztos, hogy a koordináció a legjobb megoldás

Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke, frakcióvezetője beszélt aktuális politikai eseményekről, az MSZP lehetséges jelöltjeiről az önkormányzati választásra.

 

A volt pártelnök arra a kérdésre, hogy milyen együttműködést képzel el a Jobbik és az MSZP között, miután Szávay István képviselő a Parlamentben moszkovita gazembernek nevezte Nagy Imre mártír miniszterelnököt, azt felelte, nincs együttműködés a két párt között, azt pedig fontosnak tartotta kiemelni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a jobbikos képviselőnek mondott válaszában kikérte magának Szávay István szavait. Lendvai Ildikó hozzátette, bár a választás előtt voltak értelmiségiek, akik pártfogoltak volna ilyen-olyan visszalépéseket a jelöltek között, ő maga már akkor sem volt híve semmilyen együttműködésnek. Ma már amúgy sem lehetne semmiféle együttműködésről beszélni, hiszen kiderült, a Jobbiknak van egy olyan fele, amelyik a hivatalos álláspontnál is szélsőségesebb, arról nem is beszélve, hogy az Alaptörvény módosítása kapcsán nem úgy szavazott a Jobbik, mint az ellenzék többi része, noha az Alaptörvényhez való viszonynál nem sok elvibb kérdés van egy pártnál. Ami viszont Nagy Imre szobrával kapcsolatban mondanak kormánypárti politikusok, hogy lehetne méltóbb helyet találni annak, mint ahol most van a Vértanúk terén, a volt pártelnök egy rossz szimbolikus tettnek tartaná, ha a mostani helyéről elkerülne ez a szobor. Már csak azért is, mert nem véletlenül van Nagy Imre szobra, ahol van, amelyet egyébként Demján Sándor kezdeményezésére, adományára alkottak meg, aki kifejezetten erre a helyre szánta ezt a méltó emléket. A szimbóluma pedig az, hogy vigyázó szemeivel nézi a Parlamentet, a szocialista politikus szerint az ország jelenlegi vezetői nem szeretnék ezt a szimbólumot látni.

Az MSZP jövőjével, a 2019-es önkormányzati, főpolgármester választással kapcsolatban Lendvai Ildikó elmondta, ő maga örül annak, hogy több név merült már fel lehetséges főpolgármester jelöltként, mint Horváth Csaba és Karácsony Gergely, ő maga osztja azt az elképzelést, hogy több jelölt esetén érdemes egy előválasztást tartani. Ennek természetesen megvannak a veszélyei, akár meg is hekkelhetik, de a volt pártelnök szerint ennek az esélyét le lehet csökkenteni. A demokratikus ellenzéki pártok között nem biztos, hogy a koordináció a legjobb megoldás – jelentette ki a politikus, hiszen az önkormányzati választás más, mint a parlamenti. Ott az előbbinél egy pártnak elemi érdeke, hogy minél több helyen legyen saját jelöltje a listaállítás miatt is. Az önkormányzati választás nem ilyen, ezért Lendvai Ildikó támogatna olyanokat is, hogy valahol találnak egy nem is feltétlenül párthoz kötődő, a civil közéletben ismert személyt, akkor őt a pártok támogathatják, mint ahogyan most ezt a józsefvárosi időközi polgármester-választáson is történik.  Ugyanakkor annak a modellnek is van létjogosultsága, hogy erős pártkötődéssel rendelkező politikusok is ellépnek az önkormányzatoknál, mint például Botka László Szegeden, igaz az is, hogy amikor ő feltűnt – tette hozzá a volt pártelnök, még nem voltak ilyen erősek a civil mozgalmak és sajnos a pártok sem voltak ennyire népszerűtlenek.

Arr a kérdésre, hogy nézve a Parlament üléseit, hiányzik-e ez, a volt képviselő elmondta, bár amikor elhatározta, hogy nem indul többet képviselőnek, akkor majd hiánybetegsége lesz, de egyáltalán nem volt így. Már azért sem, mert ma már látszik – tette hozzá Lendvai Ildikó, a politika centruma ma már nem a Parlament, mert aránytalan, mert az ellenzéki hangok nem nagyon hallatszódnak, mert a hangnem, a stílus az nagyon lement, mert az érdemi viták helyett a vagdalkozásé lett a főszerep.

Az európai politikában is egyre komolyabb szerepet kaphatnak a V4-es országok, amelyekkel kapcsolatban a volt pártelnök kiemelte, ez az összefogás egy fontos képződmény, amelyet még az első demokratikusan megválasztott miniszterelnök, Antall József hívott életre. A közép-európai régiónak számos történelmi hagyomány van, ami összekapcsolja az országokat, ahogy a számosan azonos probléma is. A szocialista politikus azt tartaná hasznosnak, ha a visegrádi tagországok ne csak a migráció kérdésében fogjanak össze, hanem a társadalompolitikában is egyeztessenek, hangolják össze az álláspontjaikat, azaz legyen közöttük szorosabb, de mélyebbre ható kapcsolat.

Arra a felvetésre, hogy örülne-e, ha Hadházy Ákos független, korábbi LMP országgyűlési képviselő beülne az MSZP frakciójába, a volt pártelnök elmondta, személy szerint örülne ennek, de nem lát erre hajlandóságot a képviselő részéről. Lendvai Ildikó egyébként egy kitartó, szívós politikusként jellemezte Hadházy Ákost, ezt a tulajdonságát nagy erénynek tartva.