Nemzeti Sírkert a köz szolgálatában

Nemzeti Sírkert a köz szolgálatában

Radnainé Dr. Fogarasi Katalin, az idén öt esztendős Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) főigazgatója beszélt a Fiumei úti Nemzeti Sírkert programjairól, amelyekkel a Múzeumok éjszakáján várják a látogatókat, de szóba került még egy illemkódex bevezetésének az ötlete is.

 

A NÖRI idén is ott lesz a Múzeumok Éjszakáján, ez a főigazgató szerint azért is fontos, mert minden olyan eseményen ott akarnak lenni, amivel egy kicsivel jobban meg tudják mutatni a Fiumei úti Sírkertet, ami teljes egészében nemzeti emlékhely. Nagy szerencse, hogy ez a munka már eredményeket is hozott, hiszen nagyon sokan jelentkeznek a NÖRI által szervezett tematikus sétákra, most a Múzeumok Éjszakáján is terveznek ilyeneket, amik egyébként mindegyike már betelt. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy a NÖRI komolyan veszi az alapokmányában is megfogalmazott közszolgálatiságot, azaz ezek a séták is ingyenesek. A legfontosabb, hogy minél többen megismerjék a múltunknak ezt a szegmensét, ezért is ingyenes a NÖRI összes programja – tette hozzá Radnainé Dr. Fogarasi Katalin.

A mostani Múzeumok Éjszakáján lesznek más programok is a Nemzeti Sírkertben, mint például egy pódiumbeszélgetés arról, hogy milyen volt a XIX-XX. században a gyászdivat. Talán kevesen tudják, de Párizsban, Bécsben egykor külön ruhatára volt a hölgyeknek a nagyobb gyászszertartásokra. A főigazgató szerint egyébként hasznos lenne egyfajta etikai kódexet, öltözködési szabályzatot leírni a mai korban is.

A Múzeumok Éjszakáján biztosan sokan fogják megnézni az Apponyi gyászhintót is, amit pont tavaly állítottak ki illő körülmények közé. A hintót egyébként összesen háromszor használták egykoron, utána eltűnt, nem lehetett tudni semmit róla, ám szerencsére egyszer előkerült egy vidéki pajtából, hogy egy évi restaurálás után látható legyen ismét. A mostani szombaton a hintó kikerül az üvegbúra alól, ahol eddig őrizték, hogy a látogatók még közvetlenebbül szemlélhessék meg. A hintó eredeti kiállítási helyén egyébként interaktív eszközökkel lehet minél többet megtudni erről, de a temetkezésekről is, valamint sok kiegészítő információhoz hozzá lehet jutni. Ezzel is az a NÖRI célja, hogy minél több ember jöjjön el a Nemzeti Sírkertbe – tette hozzá Radnai Dr. Fogarasi Katalin. Mindezek mellett a lehetőségeikhez képest megújult a Kegyeleti Múzeum is elsősorban belülről, de a tervek között szerepel egy új épület is. A múzeumba elsősorban külföldiek jönnek, hiszen ilyen típusú múzeum nem igazán van másutt sem Európában.

A Fiumei úti Nemzeti Sírkert abban is különleges, hogy ez egy nagy zöldfelület a városon belül, azaz itt már reggelenként lehet kocogókkal találkozni, napközben meg babakocsis anyukákkal is. A múlt héten indították el az első biciklis túrát is a sírkertben, ami nagy siker volt. Szerencsére ma már itthon és külföldön is ismerik a Fiumei úti Nemzeti Sírkertet, a NÖRI munkáját, egyre több külföldi programajánlóban szerepel a hely, ahová érdemes eljönni.

Radnainé Dr. Fogarasi Katalin kérdésre válaszolva elmondta, nagyon bízik abban, hogy ősszel a kormány elé kerül egy anyag, ami azt segíti elő, hogy a Fiumei út mellett lévő Salgótarján utcai zsidó temető a világörökség része legyen, de – hangsúlyozta a főigazgató, ez egy hosszú folyamat. A zsidó temető napközben már csoportok számára látogatható, de a Múzeumok Éjszakájára a látogatók biztonsága miatt zárva lesz.

A főigazgató beszélt még a Rákoskeresztúri temető 301-es parcellájáról, ahol sikerült egy a helyhez méltó látogatói központot és gyászparkot kialakítani, ez a NÖRI öt esztendős történetének egyik kiemelkedő pontja. A látogatói központot szakemberekkel terveztették meg, a Nemzeti Emlékezet Bizottsággal közösen, a kiállítás tartalma pedig folyamatos fejlesztésen megy keresztül, az itt látható tartalmat a NÖRI honlapján keresztül is lehet érni. A tervek szerint november 4-re, a Nemzeti Gyásznapra teljesen befejezik ezt a munkát.

Az intézet kiemelt figyelmet fordít a könyvkiadásra is, most nem a nagyobb szabású kiadványok szerepelnek elől, hanem a nagyobb példányszámú, úgynevezett NÖRI füzetek, ezekből eddig nyolcat adtak ki, de egyszerűen nem tudnak eleget nyomtatni belőle, oly gyorsan elfogynak – tette hozzá Radnai Dr. Fogarasi Katalin.

A főigazgató asszony még egy eseményt emelt ki a Múzeumok éjszakájáról, este a zuglói filharmonikusok adnak egy koncertet a sírkert árkádsorában.

A NÖRI főigazgatója beszámolt arról is, hogy a jövő héten találkozik a Honvédelmi minisztérium parlamenti államtitkárával, Németh Szilárddal, hogy a katonai temetők ügyében egyeztessenek.