Méltó versenytársai legyünk Bécsnek, Prágának

Méltó versenytársai legyünk Bécsnek, Prágának

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes beszélt a főváros egyre növekvő népszerűségéről.

 

A politikus elmondta, nagyon reméli, hogy abban sikerben, ami Budapestet jellemzi, az egyre növekvő népszerűséget, a megtelt szállodákat, hozzájárultak az elmúlt évek fővárosi projektjei. A nagyon sikeres 2016-2017-es év hasonló időszakához képest már most 15%-al jobb eredményt ért el a fővárosi turisztikai ágazat. A sikerhez hozzájárult, hogy mára Budapest a fesztiválok városa lett, egymást érik a különböző tematikus rendezvények. A múlt héten rendezték meg először a Kávéházak Éjszakáját, ami nagy sikerrel zárult, ezért már most tervezik a jövő évet is. Zenei és irodalmi produkciók voltak itt, hogy újból felfedezze a város a kávéházi kultúrát.

Budapest egyébként egy hete indította el nemzetközi imázskampányát, jelentős büdzsével, több mint egymilliárd forinttal, amihez a kormány is jelentősen hozzájárult, a fővárosi szakemberek szerint ezt az összeget még emelni kell, hogy méltó versenytársai legyünk Bécsnek, Prágának. A tervek szerint ki kell mozdítani a várost a legénybúcsús imázsból, a valódi fesztiválok felé is, ebben nagy szerepe van a Sziget Fesztiválnak is. A főpolgármester-helyettes kifejezetten barátságos lépésnek nevezte Fürjes Balázs államtitkári kinevezését, aki így többek között a budapesti kiemelt fejlesztésekért is felel majd. Szalay-Bobrovniczky Alexandra megerősítette, a kormánynak nagyon fontos Budapest helyzete, soha nem látott figyelem irányul majd a fővárosra, soha nem látott akarat van arra, hogy Budapest még előkelőbb legyen, hogy az itt élők számára is egy élhetőbb város legyen.

Az élhetőséghez tartozik – többek között – az Állatkert, amelyiknek az új látványossága a Holnemvolt Park is több érdekességet tartogat a látogatók számára. De ugyanígy érdemes ellátogatni a Fővárosi Nagycirkuszba, ahol egészen különleges előadások vannak, az intézmény új helyéről még nem tudott felvilágosítást adni a politikus. A Vár szerencsére továbbra is kiemelt célpontja lehet a turistáknak, több érdekesség is várja az érdeklődőket.