Ismét komoly és erős felhatalmazást kapott az új Parlament

Ismét komoly és erős felhatalmazást kapott az új Parlament

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, parlamenti képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában értékelte a választást, valamint a magyar kormány jelentőségét is, mellette azért szóba kerültek még a versek is.

 

A választások megmutatták, ismét nagy felhatalmazást kapott az a politika, amit a Fidesz meghirdetett, a magyarok győztesek akartak lenni, ez okozta a kétharmados győzelmet, amit mindenképpen meg kell köszönni. Németh Szilárd hozzátette, nem is a voksokat kell megköszönni elsősorban, persze azokat is, hanem azt a bizalmat, ami feléjük áradt, hogy igenis, folytassák. Ez egy rendkívül erős üzenet Magyarországnak, de az Európai Uniónak is és mindenkinek, aki meg volt arról győződve, hogy el lehet söpörni a magyarokat az útból – tette hozzá az alelnök. Bár az is igaz, hogy egyre többen gondolják azt, az EU nem egy blokkot jelent, egy internacionális műhelyt, annak vissza kell térni a régi értékeihez, amiért egykor létrejött, erős tagállamok nagyon erős szövetségeként. Egy olyan szövetségként, ahol nem Brüsszelben, Párizsban, Berlinben dőlnek el a dolgok, ahol egyenértékűek a tagállamok. Ezzel a gondolattal azért már Németországban, Franciaországban is egyre többen értenek egyet.

Külpolitikai ügyekben is megszólalt Németh Szilárd, a szíriai vegyifegyveres támadásokkal kapcsolatban elmondta, egészen megdöbbentő, hogy ilyenek megtörténhetnek a világ bármely pontján, az meg, hogy a Közel-Keleten nem először fordul elő, az még inkább ad okot a megdöbbenésre. Itt a nagyhatalmaknak van óriási felelősségük, nekik kell megállítani ezt az egészet, sőt a konfliktus kiterjesztésének a megakadályozásában is. A legfontosabb azoknak az embereknek a sorsa, akik ezt elszenvedik. A Fidesz alelnöke elmondta, szinte biztos abban, hogy az üldözött keresztények megsegítésére létrejött államtitkárság megmarad az új kormányban is, már azért is, mert a jelenlegi helyzet is azt mutatja, egyre több segítséget kell nyújtani. Mind a Fidesz, mind a magyar kormány álláspontja változatlan, a problémákat helyben kell orvosolni, Magyarország nem elsősorban a fegyverrel történő orvoslásban tud közreműködni, falvak, kórházak építésében, karitatív tevékenységekben annál inkább. Teszi ezt az ország már azért is, mert elemi érdeke, hogy ezek az emberek ne induljanak útnak Európa felé- tette hozzá a politikus.

Németh Szilárd elmondta, kár a nagy hagyományokkal rendelkező Magyar Nemzetért, de ez van akkor, mint azt kiemelte, ha egy milliárdos egy komoly lapot pártlappá tesz, egy pártot támogatva, azt megvéve és a választáson a nép pedig ítéletet mond róla és a pártjáról egyaránt. Az alelnök biztos abban, hogy a lapnál, a Lánchíd Rádiónál dolgozó valódi újságírók sorsa elrendeződik, ám az ő elhelyezésük nem a politika, nem a kormány dolga. Az alelnök azt látja, a Magyar Nemzet sorsa valahogy, de megoldódik.

Németh Szilárd kérdésre kifejtette, a mai napon este az izraeli megemlékezések a Holokauszt áldozataira azért is fontos, mert mindenkinek kötelessége, hogy ez az emlékezés örökre fennmaradjon. Az emlékezésekre szükség van helyekre is Magyarországon is, az egyik ilyen lesz majd a csepeli zsinagóga.

A választás éjszakáján elmondott véleményét megerősítette, hogy nehezményezte az eredmények feldolgozását, annak lassúságát, de azt különösen, hogy a hivatalos urnazárás után embereknek még órákig kellett várakozniuk, hogy élhessenek állampolgári jogukkal, hogy szavazhassanak. Egy pillanatig sem lehet az emberek szavazati jogával játszani – tette hozzá Németh Szilárd. Ezen változtatni kell, az emberek pedig erre is lehetőséget adtak, hiszen megvan a kétharmad és ha a változáshoz a Parlamentre van szükség, akkor az úgy lesz. Az alakuló ülés megtartására van egy harminc napos határidő, az alakuló ülés utáni első feladatok egyike a Stop Soros törvénycsomag elfogadása lesz, hiszen erre kapott felhatalmazást a Fidesz-KDNP szövetség. Erre már azért is szükség van, mert a probléma továbbra is itt van – tette hozzá Németh Szilárd, hiszen az IMF is letett egy tanulmányt, többek között az EU asztalára, mely szerint a bevándorlás oldja meg a dolgos kezek hiányának problémáját. Magyarország megmutatta, nem ezt szeretné, hanem ezt a helyzetet a családok, a gyermekvállalás segítésével oldaná meg, sőt a most megalakuló új Orbán kormány ezt a kérdést kívánja megoldani. Eddig is sok mindent tettek, például Csepelen is egymás után épülnek a családi házak, megújulnak a gyermekintézmények, egymás után futnak a családokat támogató programok. Az új kormányt illetően az alelnök elmondta, a Fidesz elnöksége teljes körű felhatalmazást adott a miniszterelnöknek az új kormány megalakítására, de ezen kívül egy szélesebb körű egyeztetés is lesz, hiszen vannak megkerülhetetlen társadalmi csoportok, személyek is. Minden ilyenre szükség van, hiszen a ciklus alatt, de a következő választáson is oda kell állni a tükör, a választók elé, hogy elszámoljunk, megtettük-e azt, amire felhatalmazást adtak. A kampány során elvégzett munkával kapcsolatban Németh Szilárd a saját véleményét ismertette, mely szerint mindenki nagyon odatette, kidolgozta magát, a választópolgárok meg jelezték az egyetértésüket. Az alelnök egyéni körzetében vesztett, gratulált Szabó Szabolcsnak.

A Költészet Napja kapcsán Németh Szilárd szerint egy politikus számára a versolvasás hasznos, mert egyrészt a szépérzékét erősíti, mellette egy gyors gyógyszer az elalvás előtt.