A BreuerPress és a HetiTV hírei 

A BreuerPress és a HetiTV hírei 

Magyarországon a várólisták a 2-3. legrövidebbek Európában, ez a 2010 előtt rossz trendek megfordításának köszönhető – közölte az egészségügyért felelős államtitkár. Ónodi-Szűcs Zoltán azt mondta, 2010 előtt senki sem tudhatta, hányan vannak a várólistákon, 2012-ben azonban a kormány az adatokat hivatalossá tette és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által vezetett listákon kell időpontot adni. Ezen időszak alatt a korábbi 70 ezres várólista mintegy 27 ezresre, vagyis a harmadára csökkent a műtéti körben, miközben évente 200 ezer műtétet végeznek hazánkban – tette hozzá. Az államtitkár kiemelte, 2010 előtt forráskivonás volt az ágazatban, azóta infláció feletti mértében emelkedik évről évre az egészségügyi kassza összege: 2018-ban például 600 milliárddal nagyobb lesz, mint amekkora 2010-ben volt.

 

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint át kell rendezni az adórendszert, a nettó bérszínvonal megőrzése mellett csökkenteni kell a munkáltatók foglalkoztatáshoz kapcsolódó adóterheit, továbbá az európai átlag szintjére kell emelni a társasági adót. Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke a Családi Vállalkozások Országos Egyesületének klubrendezvényén elmondta azt is, helyre kell állítani a háromoldalú érdekegyeztetés rendszerét. Ennek keretében a munkavállalók, a munkaadók és a kormány együttműködésével hosszú távú gazdaság- és társadalomfejlesztési stratégiát alkotnának, amelynek része lenne egy béralku és egy olyan pálya kijelölése, amely felkészíti Magyarországot a technológiaváltásra, a negyedik ipari forradalomra.

 

A Fidelitas online kampányt indított Janiczak Dávid, a Jobbik alelnökének lemondatásáért – közölte Párkányi Eszter, a szervezet szóvivője. Mint felidézte, a napokban kiderült, hogy a jobbikos politikus botrányos stílusban beszélt nőkről, egyik beosztottját pedig erőszakos közösüléssel fenyegette meg. Párkányi Eszter elmondta: a nyomásgyakorlás érdekében intenzív online kampányba kezdenek, ennek első állomása – egy félperces videó – már elérhető a Fidelitas Facebook-oldalán. Ezt további akciók fogják követni egészen addig, amíg Vona Gábor el nem távolítja a közéletből és a Jobbikból Janiczak Dávidot – fejtette ki. A rövid videón egyebek mellett az látható, hogy Vona Gábor az esetet kommentálva azt mondta: szerinte ez bárkivel megeshet. A Fidelitas ezt botrányosnak minősítve azt kéri az emberektől, emlékezzenek erre, amikor április 8-án szavaznak.

 

Kampányakciónak tartják, ezért nem vesznek részt a kormánypárti képviselők a nemzetbiztonsági bizottság csütörtökre összehívott ülésén – tájékoztatott a Fidesz-frakció. Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke korábban azt mondta, az elmúlt napokban több olyan ügy került napvilágra, amelyekkel kapcsolatban haladéktalanul tájékozódniuk kell, ilyen a hétfőn a sajtóban megjelent pénzmosási eset, az FBI magyar állampolgárokkal szembeni nyomozása, továbbá a Magyarországról kiutasított orosz diplomata ügye.

 

Az LMP nem diktatúráktól vagy féldiktatúráktól akar tanulni, hanem olyan országoktól, amelyek fejlődni tudtak – jelentette ki Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje, miután konzultált Gustav Fridolin svéd oktatási miniszterrel. Szél Bernadett kijelentette: az LMP programjában kap a legnagyobb hangsúlyt az oktatás, pártja világszínvonalú képzést biztosítana a fiataloknak. Ehhez megdupláznák a szektor forrásait, nagyobb szabadságot nyújtanának a tanároknak, és csökkentenék a diákok, de az oktatók terheit is. A kezdő tanárok bérét megháromszoroznák, a teljes bértömeget megdupláznák, és visszaadnák az iskolákat az önkormányzatoknak. A svéd tapasztalatokat is figyelembe véve növelnék a pedagógiai asszisztensek számát, jól működővé tennék az integrált oktatást, a hátrányos helyzetű térségekben pedig extra motivációt nyújtanának a pedagógusoknak bérek vagy szolgálati lakás formájában – sorolta.

Külpolitika:

 

Hivatalosan is Európai Örökség lett a Dohány utcai Zsinagóga. Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa gratulált Frölich Róbert országos főrabbinak, a Dohány főrabbijának a bulgáriai díjátadó ünnepségen – számolt be az eseményről a Mazsihisz weboldala. „Ez a siker széleskörű, mindannyiunk, az egész magyarországi zsidóságnak a sikere. De sikere ez Magyarországnak is. Persze külön is meg tudunk nevezni személyeket, de nem tesszük. Ők is beleolvadnak a 160 éves történelembe.” – emlékeztet a főrabbi az elismerés kohéziós értékére.

 

Mark Zuckerberg, a Facebook alapító vezérigazgatója nem kíván megjelenni a londoni alsóház illetékes bizottságának meghallgatásán, amelyen arról kérdezték volna, hogy a Cambridge Analytica nevű brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég miként használhatott fel több tízmillió Facebook-profilt a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban. Zuckerberg közölte, hogy technológiai vagy termékfejlesztési ügyekért felelős helyettesét küldené Londonba. A The New York Times című amerikai és a The Guardian című brit napilap egyidejűleg közölt minapi feltáró riportja szerint a londoni székhelyű, New Yorkban is irodát fenntartó Cambridge Analytica 50 millió Facebook-oldal adatainak feldolgozásával igyekezett képet alkotni a célba vett amerikai választók politikai beállítottságáról, és ennek alapján személyre szóló reklámokkal, politikai üzenetekkel próbálta befolyásolni őket, tudtuk nélkül.

Moszkva nem fogja eltűrni a nyugati országok „arcátlanságát”, és válaszolni fog diplomatáinak kutasítására – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Taskentben a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva. „Válaszolni fogunk, efelől ne legyenek kételyeik. Mert ilyen arcátlanságot eltűrni természetesen senki sem akar. Mi sem fogjuk eltűrni” – mondta a tárcavezető, miután hétfőn 22 ország több mint 135 orosz diplomatát utasított ki a Szkripal-ügy miatt, az Egyesült Államok pedig ezenfelül elrendelte a seattle-i orosz főkonzulátus bezárását. Lavrov szerint a történtek alátámasztják azt az orosz következtetést, amely szerint a világon és Európában kevés önálló ország maradt. „Amikor egy vagy két diplomatát valamely ország elhagyására kérnek, mellesleg elnézést súgva a fülünkbe, biztosan tudjuk, hogy kolosszális nyomás, kolosszális zsarolás eredménye, amely Washington fő eszköze a nemzetközi színtéren” – nyilatkozott az orosz diplomácia vezetője.

 

Besszarábia és a „Román Anyaország” egyesülésének 100. évfordulója alkalmából fogadott el ünnepélyes nyilatkozatot a bukaresti parlament, amelyben legitim törekvésnek nevezik a Románia és a Moldovai Köztársaság újraegyesítésének óhaját, és leszögezik: a román-moldovai újraegyesítés a moldovai állampolgárokon múlik. Az RMDSZ tartózkodása közepette csaknem egyhangúlag elfogadott dokumentum szerint Románia nyitottan fogad minden olyan, az újraegyesülést célzó óhajt, amelyet a – Besszarábiával nagyjából megegyező területű, 1991 óta független volt szovjet tagköztársaság – Moldovai Köztársaság állampolgárai szuverén akaratként kinyilvánítanak.

 

Jimmy Carter volt amerikai elnök a CBS televíziónak adott interjújában bírálta John Bolton kinevezését nemzetbiztonsági tanácsadóvá, és azt mondta, hogy ez „katasztrófa az országnak”. A volt elnök Donald Trump döntését eddigi rövid elnöksége egyik legsúlyosabb tévedésének nevezte. Carter ezt azzal indokolta, hogy Bolton régóta az Észak-Korea ellen indítandó háború és egy esetleges Irán elleni támadás mellett foglalt állást. Cartert „mélyen lesújtotta”, hogy a háromcsillagos tábornok, Herbert McMaster helyére Bolton került. A volt elnök tavaly, a Trump-adminisztráció képviseletében McMaster tábornokkal együtt járt Észak-Koreában „Aggaszt, ahogyan néhány ügyben a döntések születnek, és az új nemzetbiztonsági tanácsadó kinevezése rossz döntés volt” – hangsúlyozta Carter, majd hozzátette: az is aggasztja, hogy a politikában héjaként számon tartott Bolton káros hatással lesz Donald Trumpra.

 

Elhalasztották az afrikai menedékkérők április elsejétől ígért kitelepítését Izraelből, mert az állam késik a kiutasítás ellen a legfelsőbb bírósághoz benyújtott petíciókra adott válaszával.  Az államot képviselő ügyészség két hét haladékot kért, ami legkevesebb kilenc nappal elodázza a menedékkérők egy részének őket befogadni kész afrikai országokba történő, elvileg április elejétől tervezett kiutasítását. A petíció megválaszolásáig a bírók befagyasztották az Afrikába telepítéseket, és ezt a halasztást meghosszabbították az állam döntését alátámasztó – és a beadványban felvetett aggályokat megcáfoló – ügyészségi vélemény megérkezéséig. Két héttel ezelőtt Eszter Hajut, Izrael legfelsőbb bírói grémiumának elnöke a titkosság felülvizsgálatát kérte az állami szervtől a kormányok közötti új kitelepítési megállapodás ügyében.

Gazdaság:

 

A Világgazdaság arról ír, hogy folyamatosan olvad a vállalati kötvények állománya: az évtized elején még bőven ezermilliárd forint fölött volt az ilyen hitelpapírok volumene, jelenleg azonban már a 600 milliárd forintot sem éri el. Az állomány 2013 májusa óta gyors ütemben csökken. A lap szerint ennek egyik oka lehetett, hogy akkortájt indult el a jegybank Növekedési hitelprogramja, míg a másik ok az, hogy egymást érték a kötvénypiaci botrányok.