hírlevél 17-07-20 (mázl tov, ros hódes áv, heisler, stb)

hírlevél 17-07-20 (mázl tov, ros hódes áv, heisler, stb)

Tiszteltjeim,
—— hagyomány
Szombaton befejezzük Mózes 4. könyvét, aminek a héber neve: „Bámidbár”, azaz, „a sivatagban”. És érdekesség, hogy az utolsó szakasz neve is erre utal: „Mászáé” – „vándorlások”.
Vándorlásról beszélni annyit jelent, mint változásról beszélni. Innen indultam, ide értem el. Ember vagyok ezért változom.
És most nem a fent és lent kérdése él bennem, hanem inkább a több és még több… Nem szeretem a kényelmes emelkedést… Kényelmesen nem lehetsz sem olimpikon, sem akadémikus.
DE!!!
Ha magam elé kihívást állítok, akkor csak olyat tegyek, aminek képes vagyok megfelelni. Folytonos kudarcélmények és frusztráció visszavet bennünket a nullára.
A zsidó nép 40 évet vándorolt, hogy lelkileg is felnőjön Izrael földjéhez.
Mózes egy dolgot próbált belenevelni „gyermekeibe”, és ezt tanuljuk el tőle: elég minden nap egy kicsit javulni. Mint a hanukai gyertyák. Lépésről, lépésre.
Ha nagyképűen, beképzelten vagy csak kellő önismeret híján, olyan célokat tűzünk ki magunk elé, amelyekről – ha elgondolkodunk rajta – hamar rájöhetünk, hogy elérhetetlenek, akkor visszazuhanunk a hisztérikus gyermekkorunkba. Nem épülünk, hanem napról napra gyötrődünk, szenvedünk, és küzdünk önmagunkkal és az elemekkel.
A nap sem egy pillanat alatt kel fel. Az életünk sem egy pillanat alatt változik meg, hanem telve van kilengésekkel, visszatérésekkel.
Hogy hol vagyunk mi? Ezt meg kell találni.
Mit tudunk a világhoz hozzátenni, a mi vándorlásunk alatt, a mi sivatagunkban, ezt gondoljuk át!
A Tóra arról mesél, hogy sohasem szabad meséket kergetni, ideálokat gyártani, és magunkat alárendelni.
Annak ellenére, hogy sokunk élete maga a mese. Kacajjal és könnyekkel. Ám azt a mesét mi írjuk meg séta közben. Megírjuk, hogy elmesélhessük. Hogy átadhassuk.
Önmagunkat írjuk meg! Emberi mérték szerint észlelem önmagamat és a körülöttem lévő környezetet.
„Látó szem és halló fül”. Ez van mindig felettünk. A Jóisten látja, tudja, hogy nem vagyunk közel sem befejezett teremtmények.
Csupán félkészek. És a bennünk lévő isteni lélek emel bennünket magasabbra és magasabbra…
És ez „A vándorlás”.
Az isteni szikrának és a föld porának tökéletes találkozása.
A zsidó nép ott áll a Szentföld határán. Azt hiszi, hogy megérkezett, hogy véget ért a vándorlása… Pedig csak most kezdődik el.
Mint a saját életünkben. Amikor célbe érünk, akkor látjuk meg a másik három célt.
Sokszor tört meg a zsidó nép vándorlásának íve. Sokszor írták meg a mesénket könnyel és vérrel.
Most tudunk alkotni!
Ne várj tapsra!
— sábát —
hetiszakasz: Mátot – Mászáé – a 4. könyv befejezése
sábát: 20:13 – 21:28
rajzfilm: