A HetiTv reggeli hírei 2017,02,15-én

A HetiTv reggeli hírei 2017,02,15-én

Belpolitika:

A 2017-ben elvégzendő közös munkáról, a magyarországi zsidóság problémáiról, terveiről, többek között az egyházi intézmények fejlesztéséről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök és Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke kedd este az Országházban – tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t.

A megbeszélésen szóba került a hétvégi neonáci rendezvény ügye is, amelyet a Mazsihisz elnöke elfogadhatatlannak nevezett.  A felek megállapodtak abban, hogy – a korábbi évek gyakorlatának megfelelően – a Belügyminisztérium megtalálja a törvényes megoldást az ilyen események megakadályozására.

 

 

Az Origo értesülése szerint egy kiegészítő üzemanyagtartály lehetett abban a buszban, amely január közepén korlátnak ütközött, majd egy oszlopnak csapódott, és kigyulladt Verona mellett, az autópályán. Úgy tudják, hogy azért lehetett plusztartály a buszon, mert spórolni akartak az üzemanyagon. A Szinyei Merse Pál gimnázium diákjai és kísérőik utaztak hazafelé egy sítáborból január közepén, amikor buszukkal Veronánál nekimentek a szalagkorlátnak, majd egy felüljáró oszlopának. A busz azonnal kigyulladt, és 16 ember, többségük tizenéves diák, bennégett a buszban.

A kormánynak célja, hogy valamennyi állami vezető részesüljön államtudományi képzésben, legyen szó területi vagy központi szerv vezetőjéről – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetem lapjának adott interjújában. A Bonum Publicum Magazin legfrissebb számában megjelent interjúban a miniszterelnök elmondta, az államtudományi képzés átalakításával olyan közigazgatási tisztségviselőket kell képezni, akik a szakmai tudásuk mellett elkötelezettek a nemzeti érdek képviselete, a morális tartás és a köz szolgálata iránt. „A szemünk előtt tehát egy olyan állam képe lebeg, amely erős, méltányos és tisztelhető, mert minden szegletében a közérdeket rendeli a magánérdek elé” – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A biztonság nincs magától, azt minden körülmények között az ember teremti meg, és azt csak a folyamatos munka tarthatja fenn – hangsúlyozta a köztársasági elnök a Magyar Honvédség éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezletén. Ez a munka mindenkire kötelezettséget ró: minden magyar állampolgár tehet valamit azért, hogy biztonságban éljünk – szögezte le Áder János, de ugyanakkor megjegyezte: a legnagyobb felelősség azokra hárul, akiknek a biztonság megóvása a hivatásuk.

 

Tarlós István nem hiszi, hogy a volt szabad demokrata főpolgármester, Demszky Gábor komolyan vehető a 4-es metró ügyében, mert – mint a Klubrádió keddi adásában mondta – „naponta ellentmond magának”. Tarlós István szánalmasnak, nem komolyan vehetőnek nevezte azt, hogy egy főpolgármesternek ne legyen politikai felelőssége abban, húsz évig mi történt az általa vezetett városban. Demszky Gábor a Budai Liberális Klub Alapítvány rendezvényén kijelentette: az OLAF-jelentés „egyoldalú, megalapozatlan”, ő pedig nem érintett a „kvázi OLAF-gyanúsításokban”.

 

Az MSZP egységesen Botka László mögött áll, és a következő hetek tárgyalásaitól várják, hogy az ellenzéki együttműködés eredményre vezessen – reagálta Molnár Zsolt, a szocialista párt elnökségi tagja a Párbeszéd Magyarországért bejelentésére. A Párbeszéd Magyarországért kiszáll a baloldali pártok előválasztásokról szóló tárgyalásaiból – jelentette be a párt társelnöke. Szabó Tímea döntésüket azzal indokolta, hogy szerintük az MSZP és a DK nem érdekelt az előválasztásban. Molnár Zsolt szerint az ellenzéki együttműködés kapcsán nem a technikai részletek a fontosak, hanem a változás és a kormányváltás.

 

Ismét javaslatokat tehet többek a Történelemoktatók Szakmai Egyesülete az új középiskolai atlasz kialakításához – ezekről beszélt Nánay Mihály elnök az InfoRádiónak. Az Oktatáskutató Fejlesztő Intézet a Történelemoktatók Szakma Egyesületét is felkérte arra, hogy részt vegyen a középiskolai történelematlasz harmadik verziójának kidolgozásában. Nánay Mihály, az egyesület elnöke elmondta, szervezetük csak javaslattevő, a szerkesztői munkát a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete végzi.

 

Nem elég azt mondani a választóknak, hogy Orbán Viktort le kell váltani; azt is meg kell nekik mondani, hogy kire váltsák le a miniszterelnököt – fogalmazott Török Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában. A politikai elemző szerint a Fidesz számára egyedül az lehet veszélyes, ha a baloldal minden egyéni választókerületben egyetlen egy és esélyes kihívót indítana a kormánypárti jelölt ellen. „2018 tényleg eldőlt, ha csak a pártpreferenciákat nézzük. De ha azt vizsgáljuk, hogy a teljes magyar választókorú közönség közel fele akarja a kormány távozását, és ebben sikerülne valakinek valamilyen egységet teremteni, vagy közös gondolatot megfogalmazni, akkor lenne esély, hogy ezt létrehozza. Ma azonban pont ez hiányzik” – fejtette ki.

 

Külpolitika:

A Politico című amerikai lap értesülései szerint Donald Trump az izraeli kormányfővel  kezdődő megbeszélésein nem szorgalmazza majd a kétállami megoldást az izraeliek és a palesztinok között.

A lap a Fehér Ház egyik – neve elhallgatását kérő – tisztségviselőjére hivatkozva közölte, hogy a Trump-kormányzat ugyan nyitott az úgynevezett kétállami megoldásra – tehát arra, hogy Izrael állama mellett létrejöjjön a palesztin állam is -, de nem ragaszkodik hozzá.     „Ez olyasvalami, amiben a két érintettnek kell megegyeznie” – fogalmazott a tisztségviselő, hozzátéve, nem az Egyesült Államok dolga, hogy ráerőltesse elképzeléseit másokra, Washington figyel mindkét félre, s a béke megteremtése érdekében kész a segítségre. „Az a kétállami megoldás, amely nem hozza el a békét, nekünk nem célunk, a cél a béke megteremtése, s ha a felek ezt kétállami formában valósítják meg, vagy másként, mi abban segítünk nekik” – szögezte le a lap forrása.
A Politico ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy az idézett tisztségviselő megfogalmazása az Egyesült Államok eddigi politikájának esetleges megváltozását jelzi. A „kétállami megoldást” ugyanis Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő óvatosan szokta „kezelni”, az izraeli jobboldal ugyanis elveti ezt, mondván, hogy Izrael államisága már megvan, a palesztinok államisága pedig szerintük nem jelent garanciát a békére. Ugyanakkor – elemzi a helyzetet a Politico – nehéz elképzelni, hogy a palesztinok aláírnának egy olyan megállapodást, amelyben nem szerepel az önálló palesztin állam létrehozása és elismerése.
Az izraeli kormányfő szerdán kezdi meg tárgyalásait a Fehér Házban Donald Trump elnökkel.

Kim Dzsong Nam, az észak-koreai diktátor féltestvére kedden Malajziában lett merénylet áldozata dél-koreai kormányzati források szerint. A negyvenes évei közepén járó férfi halálát a helyi hatóságok is megerősítették – számol be a Reuters. A malajziai rendőrség elkezdte a nyomozást, de még nincsen gyanúsítottjuk. A hatóságok beszámolója szerint a férfi éppen Makaóba tartott, amikor a Kuala Lumpuri nemzetközi reptéren rosszul lett, miután úgy tűnt, hogy valaki hozzáért az arcához. A férfi ekkor segítséget kért. Miután megvizsgálták a reptéri klinikán, kórházba szállították, ahol már nem tudták megmenteni. A Dél-koreai TV Chosun szerint Kim Dzsong Un féltestvérét két észak-koreai női ügynök egy mérgezett tűvel ölte, majd egy taxival elhagyták a helyszínt. A Reuters nem erősítette meg ezeket az értesüléseket.

 

Ismét kéri a Samsung-csoportot ténylegesen irányító alelnök, Li Dzse Jong letartóztatását a dél-koreai különleges ügyészség az államfővel kapcsolatos korrupciós eljárás keretében. Az ügyészség ezenkívül kéri a Samsung Electronics elnökének, Pak Szang Dzsinnek a letartóztatását is. Li Dzse Jongot – aki egyúttal a csoport elektronikai tagvállalatának alelnöke – 15 órán keresztül hallgatta ki az ügyészség.

 

Egy huszonéves afrikai fiatalember életét veszítette egy dél-olaszországi menekültközpontban, miután összeverekedett egyik honfitársával. A nyugat-afrikai Maliból származó 25 éves férfit egy társa keddre virradó éjszaka nekilökte egy üvegajtónak, miközben egymással vitáztak. A fiatalember mély vágási sérüléseket szerzett a hasfalán, kórházba vitték, de már nem tudtak segíteni rajta. A másik, szintén huszonéves és szintén Maliból érkezett férfit az olasz hatóságok őrizetbe vették.

 

Ismételten kizárta a tavaszi francia elnökválasztás konzervatív jelöltje, Francois Fillon, hogy visszalép, miután a felesége és gyerekeinek állítólagos parlamenti fiktív állásai miatt hetek óta dagadó botrány miatt az őt jelölő jobbközép Köztársaságiak nemzetgyűlési frakciójának egy része ismét B tervet, azaz új jelölést sürgetett. Francois Fillon szerint a visszalépése „hatalmas válságot” idézne elő, és a jobboldal leírná magát az elnökválasztási kampányban.

 

Németország az eddiginél erőteljesebben ösztönzi az elutasított menedékkérők önkéntes hazatérését Tunéziába – emelte ki Angela Merkel német kancellár Berlinben az észak-afrikai ország miniszterelnökével tartott tájékoztatóján. Jusszef Sahíddal folytatott tárgyalása után a kancellár bejelentette, hogy tavasszal Tunéziába látogat. Mint mondta, az oktatási rendszer fejlesztésétől munkahelyteremtő beruházásokon át a közbiztonság javításáig, a határvédelem és a hírszerzési együttműködésig terjedő „átfogó partnerség” kialakítására van szükség Tunéziával.

 

Sebastian Kurz külügyi és integrációért felelős miniszter szerint a burkatilalommal ugyan még nem oldódik meg az integráció kérdése, azonban világos jelzés azokkal szemben, akik párhuzamos társadalmat akarnak létrehozni Ausztriában – írta a Kronen Zeitung című osztrák lap. A január végén bemutatott módosított kormányprogram integrációra vonatozó passzusa szerint a jövőben betiltanák a köztereken az egész arcot eltakaró burka viselését, és 150 eurós (mintegy 46 ezer forintos) büntetést szabnának ki azokra, akik elfedik az arcukat.

 

Gazdaság:

A várakozásoktól elmaradó bővülést produkált 2016 utolsó negyedévében a magyar gazdaság, a KSH közlése szerint 1,6 százalékos volt a bővülés a tavaly október-decemberi időszakban. Madár István, a Portfolio elemzője azt mondta: az ipar gyengélkedése húzta vissza a gazdaságot, a húzóerő pedig a lakossági fogyasztás volt.

 

A tavaly megkötött, hat évre szóló adócsökkentési és béremelési megállapodás megteremti a lehetőségét annak, hogy 2017-ben a magyar gazdaság nagyobb növekedéssel számolhasson – mondta Varga Mihály. Kiemelte, hogy vita van Brüsszellel az adócsökkentés hatásáról. A gazdasági miniszter szerint a vállalkozások közterheinek csökkentése a növekedést segíti, a minimálbér és a szakmunkás bérminimum jelentős emelése pedig a fogyasztás bővülését eredményezi, mindezek alapján az ipar növekedni fog 2017-ben.  „Ha idén az európai uniós forrásokat is jobban tudjuk felhasználni, mint tavaly, akkor 4 százalékkal is növekedhet a gazdaság” – mondta a miniszter.

 

Szlovákiában riasztóan lassú a bérek növekedésének üteme – figyelmeztetett a szlovákiai munkavállalók érdekképviselete. 389 évre lenne szükség, hogy a norvég dolgozók szintjére jussanak a szlovákok. A svájci keresetekkel szembeni lemaradás pedig behozhatatlan. A Szlovák Szakszervezeti Szövetségek Konföderációja mindezt az Európa országaiban mért bérszint és a fizetések növekedésének üteme alapján számította ki. Azt mondják, ha most azonnal mindenkinek megemelnék tíz százalékkal a bérét, a német és az osztrák szintet akkor is csak 44 év múlva érnék el a szlovákok. Az átlagos nettó kereset ott jelenleg 2000 euró környékén mozog.

 

Sport:

 

Idén Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornásznak, a Nemzet Sportolójának ítélték oda Izrael legrangosabb kitüntetését, az Izrael-díjat a sport kategóriában. Naftali Bennet oktatási miniszter jelentette be a döntést és méltatta Keleti Ágnes kiemelkedő teljesítményét. Az elismerést odaítélő bizottság emlékeztetett rá, hogy a 96 éves Keleti Ágnes tíz olimpiai érmet szerzett 1952-ben Helsinkiben és 1956-ban Meloburne-ben. A Magyarországon született Keleti Ágnes holokauszttúlélő, aki 1957-ben a Makkabi-játékok után telepedett le Izraelben. Különleges képességű, úttörő és példaértékű személyiség volt izraeli és külföldi tanítványai számára. Történelmet írt, és közöttünk van. A világ sportszerető közönsége generációk óta nagyra tartja, és a történelem egyik legjelentősebb tornászának tekinti – mondta Bennet.

 

Az izraeli hatóságok megtiltották az Ironi Naharija férfi kosárlabdacsapatának, hogy elutazzon Törökországba az Európa Kupa nyolcaddöntőjének a visszavágójára. A mérkőzésre jövő szerdán kerülne sor Gaziantepben, amely közel fekszik a szíriai határhoz, így az izraeli illetékesek a terrorveszély miatt a Nemzetközi Kosárlabda Szövetséghez (FIBA) fordultak, hogy helyezzék át máshova a találkozót. Az ország sportminisztériuma kifejtette, ha a FIBA nem járul hozzá a módosításhoz, akkor az a jövőben negatív hatással lehet az izraeli kosárlabda-események megrendezésére.

 

Időjárás és könnyű:

Szerdán a Dunától keletre jellemzően megmarad a borult, párás idő, és az Alpokalján is lehetnek tartósan borult területek, azonban a Dunántúl északi részén és a Duna vonala mentén kitisztulhat az idő. A legtöbb napsütésre a Dunántúl déli felén számíthatunk. A felhős tájakon ónos szitálás, hószállingózás előfordulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és -8 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán a felhős területeken többnyire 0 fok körül, a tartósan napos tájakon 5 és 11 fok között várható – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Először észleltek szupernóvát – vagyis egy csillag élete végét jelentő robbanást – mindössze három órával az égi jelenség kezdete után. A jelenség fénye 160 millió év alatt ért a Földre, ahol nagy szerencsére aznap, 2013. október 6-án robottávcsövek kémlelték az éjszakai eget. A csillagászok bejelentése szerint a kitörés kezdete után már három órával tanulmányozni tudták a szupernóvát, vagyis sikerült az eddigi legkorábbi szakaszában elkapni a jelenséget. „Azonnal tudtuk, páratlan esélyt kaptunk. Sikerült a legelején megfigyelnünk az SN 2013fs robbanását” – mondta el az AFP-nak Ofer Yaron, a brit Nature Physics szaklap aktuális számában ismertetett tanulmány vezető szerzője, az izraeli Weizmann Tudományos Kutatóintézet tudósa.