Megemlékezést tartott a Budapesti Zsidó Hitközség a gettó felszabadításának 72. évfordulója alkalmából megemlékezést tartott
A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ünnepségén Ács Tamás, a BZSH elnöke arról beszélt: ez a nap arra kötelez minden jó érzésű, tisztességes magyar állampolgárt, hogy az egyre kevesebb holokauszt-túlélő szemébe nézve ígéretet tegyen, hogy amit a magyar zsidóság ellen elkövettek, azt soha nem hagyja elfelejteni, és a történelemhamisítók által sem engedi elfeledtetni.
A BZSH elnöke úgy fogalmazott: újra és újra emlékeztetni kell a felnövekvő generációkat arra, hogy “kikhez tartoztak azok a kezek, amelyek a gettót felépítették, és arra kényszerítették az addigra már anyagilag, jogilag és egészségileg is tönkretett, emberségükben megalázott pesti zsidókat, hogy egy-egy lakásban harmincad-magukkal éhezzenek, a legalapvetőbb emberi szükségletektől megfosztva vegetáljanak”.
Ács Tamás kitért arra is, hogy a rendszerváltással “magunk mögött hagytuk” azt a korszakot, amikor a gettót túlélők szégyellték, és féltek beszélni erről az “emberalatti létről”, a hatalom pedig “szőnyeg alá söpörte, mintha soha nem lett volna”.
Mára viszont “eljutottunk oda, hogy újra léteznek a világban és a magyar társadalomban is – bár nem nagy számban – olyan csoportok, amelyek embereket származásuk, vallásuk, nemi identitásuk alapján megkülönböztetve “kezet adnának újabb gettók építéséhez”.
“Rá kell mutatnunk, hogy kik ők, és el kell érnünk, hogy ezeket a többségi társadalom kilökje, kiközösítse magából” – hangoztatta a BZSH elnöke.
Totha Péter Joel főrabbi, a Tábori Rabbinátus vezetője felidézte: a budapesti gettó lakóinak többsége 16 éven aluli gyermek volt. Ők vidéki társaikhoz képest szerencsésnek mondhatták magukat, hiszen vidéken csak véletlenül marad életben néhány gyermek, míg Budapest tele volt árva, félárva gyermekkel.
A főrabbi elmondta: a gettó lakosságának növekedésében közrejátszott az is, hogy a nyilasok oda vitték a letartóztatott bujkáló zsidókat, sokan pedig önként vonultak be, amikor “minden erőforrásuk kimerült, és nem bírták tovább a bujkálást”. Hiszen bármennyire is nyomorúságos állapotok uralkodtak odabent, a gettóban legalább időnként mégis csak élelemhez lehetett jutni.
“Rettenetes körülmények között éltek és haltak meg ezek az egyszerű emberek, akiknek még az álmaik is szürkék voltak. Sorstalanságuk beteljesedett, mert elrabolták tőlük a sorsukat, elrabolták a felnőttkorukat, elrabolták az öregkorukat és az emberhez méltó halálukat is” – fogalmazott Totha Péter Joel.
A megemlékezés végén a résztvevők mécseseket gyújtottak az áldozatok emlékére, és koszorút helyeztek el az egykori gettó falán.
A megemlékezésen részt vett mások mellett Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára, Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára, a politikai pártok képviselői, a diplomáciai testület több tagja és a testvéregyházak képviselői.
A rendezvényen Heisler András, a Mazsihisz elnöke, Vlagyimir Nyikolajevics Szergejev, Oroszország nagykövete és Ács Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke megkoszorúzta a Dohány utcai zsinagóga oldalán elhelyezett emléktáblát.
A budapesti “nagy” gettó határait kijelölő belügyminiszteri rendelet 1944. november 29-én jelent meg, a Dohány utca, Nagyatádi Szabó (ma Kertész) utca, Király utca, Csányi utca, Rumbach Sebestyén utca, Madách Imre út, Madách Imre tér és Károly körút által határolt területet december 10-én zárták le.
A gettó 4513 lakásába – ahonnan mintegy 12 ezer kereszténynek kellett kiköltöznie – 40 ezer embert telepítettek a városban elszórt csillagos házakból. Ez a szám gyorsan emelkedett, a következő év elejére elérte a 70-80 ezret.
Az összezsúfolt embereknek a Vöröskereszt erőfeszítései ellenére is csak napi 700-800 kalória élelem jutott (a kenyérfejadag 15 deka volt), amikor pedig december végén bezárult a szovjet ostromgyűrű, a helyzet még kritikusabbá vált. A gettóban az egészségügyi viszonyok minősíthetetlenek voltak, az emberek tömegesen haltak meg, decemberben naponta 80-120 halottat vittek ki onnan.
A gettó 1945. január 18-i felszabadulásakor csak a Klauzál téren több mint 3000 temetetlen holttestet találtak
