Egy kultúrember
Rubovszky Éva, a Nemzetek Háza vezetője beszélt életéről, szakmai sikereiről, a kultúra fontosságáról.
Egy klasszikus polgárcsaládból indult, bölcsészként végzett. Mikor határozta el, hogy ezt a pályát választja?
Egy teljesítménycentrikus polgárcsaládban születtem, ahol az volt a szemlélet, hogy a gyereket arra neveljük, hogy valamit hozzon ki magából. Édesapám ügyvéd volt édesanyám tanítónő, aki komolyan vette a gyereknevelést, mellette egy vallásos templomjáró család is voltunk, négy gyerekkel. Édesapám egy elismert, jól kereső ügyvéd volt, így az akkori viszonyokhoz képest is egy nagyon jól szituált család voltunk, mert tudni kell, én, mint negyedik gyerek 1945-ben születtem.
Volt valami hatása az Ön első éveire a II. világháborúnak?
Talán szerencsésnek mondhatom a családom, édesapám úgy gondolta, hogy Budapesten sokkal nehezebb a háborús időszakot átvészelni, ezért leköltöztünk Zamárdiba a nyaralónkba. Mint tudjuk, a háborúban a déli parton az oroszok álltak, északon meg a németek, így mi a legszörnyűbb háborús körülmények közé kerültünk. A polgári lakosságot a háború miatt ki is telepítették, így a családunk Endrédre ment át. Ma is láthatjuk a történelem ismétlődését, amikor Szíriából kell menteni, kiköltöztetni az embereket.
A háború után egy új világ jött el Magyarországra, Ön nyitott szemű fiatalként hogyan tekintett erre a világra?
Nálunk is mindig fontos volt, hogy a gyerekeknek elmondjuk a történeteket, csakúgy, mint az egyik legfontosabb zsidó hagyományban, mely szerint: És meséld el fiadnak… Amikor bekerültem a bölcsészkarra, iráni szakra, azért, mert a nővérem török szakos lett, az ő első férje hívta fel a figyelmemet a perzsa szakra. Ehhez is szükség volt az otthoni háttérre, a családra. Az egyetemen a perzsa szakon nekem rabbi tanáraim voltak, Hahn István, aki végzett rabbi volt, de nem lehetett az, így egyetemi tanár lett, de tanított még Dobrovits Aladár is, mi közöttünk nőttünk fel az orientalisztikában. Hahn István ókori keleti történelmet tanított, ez hemzsegett az évszámoktól, mellette népnevek, népcsoportok, rengeteg adat, sziporkázó előadásokat tartott, egyszer volt a kezében egy kis cédula, amire időnként ránézett. Mindenki figyelt, hogyan férhet el ennyi adat azon a kis cédulán. Óra után az asztalon hagyta, mi egyből odamentünk megnézni, hogyan csinálta, a papíron meg ez állt: Pista, hozzon egy liter tejet! Fantasztikus nagy nevek tanítottak, ez egy nagy korszak volt. Egyébként akkor a perzsa szakon ketten voltunk egy évfolyamon.
Mit gondolt, mi lesz majd Önből, ha befejezi az egyetemet?
Azt lehetett tudni, hogy nem biztos, hogy ezzel a szakkal el lehet helyezkedni, nekem ezért volt magyar a másik szakom, de hallgattam művészettörténetet is. Én azért a magyar-perzsa kapcsolatokat igyekeztem, igyekszem ápolni is. Én társadalmi munkában a Nemzetek Háza elnöke vagyok, előttem Hazai György, a kiváló turkológus volt az elnök, ez az intézmény a nemzetek közötti barátságok szövetsége. Ennek keretében nagyon jól működött a magyar-izraeli baráti társaság, mára egy kicsit ez visszaesett, de nagyon jól működnek azok a baráti társaságok, ahol a másik félnél nincsen magyar kulturális központ.
Van egy kifejezés, ez pedig a finnugor.
Ez is nagyon fontos, a Szovjetunió felbomlása után, azt tudni kell, előtte az országon belül nem lehetett csak úgy utazni, a kis finnugor népek meg egymástól több ezer kilométerre éltek ott, mint például udmurtok, hantik, manysik, marik, komik, stb.. Az egykori Szovjetunión kívüli finnugor népek, a magyarok, finnek, észtek alapították meg a Finnugor Népek Baráti Kongresszusát, már Oroszországban. Négy évenként tart ülést ez a világkongresszus, Magyarország először 1996-ban adott otthont a rendezvénynek. Tudni kell, mondjuk a hantikról, manysikról, ők őslakosok Szibériában. Egyébként a már oroszországi vezetés mindig is támogatta az ott élő népekkel való kapcsolattartást. Egyébként ez egy teljesen emberszagú intézmény volt, amit a parlamentek hoztak létre nagy támogatással mindenhol. Egyébként még a cári időkben Reguly Antal volt az első, aki találkozott a nyelvrokonainkkal, le is írta őket, de utazott például Munkácsi Bernát is, aki az Akadémia első zsidó tagja volt.
A finnugor rokonságot vitatják páran.
Lehet, de nem nyelvészek, tudniillik a magyar nyelvnek vannak olyan sajátosságai, amik sehol máshol nem találhatók meg, csak a finnugor nyelvekben. Ugye az a baj, a magyar egy szigetnyelv, nekünk nem rokonaink a germánok, a szlávok, pedig ők vannak mellettünk, ám a magyar mégis itt van. Szerintem ez csodálatos.
Igen az, de akkor miért vannak olyanok, akik ezt a rokonságot vitatják?
Ez szerintem a dolgok nem ismerete, a kevés ismeret miatt van így.
Hol tartanak ma ezek a finnugor kapcsolatok?
Nagyon jól, persze a politikai, a mindenkori politika megpróbál itt is helyet keresni, de ezzel nem kell törődni.
Ön az egyik nagy bankban hozott létre egy gyűjteményt.
Amiben nagy támogatást kaptam a bank vezetőitől, például, amikor Farkas István képét vette meg a bank. Manapság alig tudják, ki is volt ez a zseniális festő. Az édesapja az egyik legnagyobb kiadó a Singer és Wolfner tulajdonosa volt. A fiatal Farkas István Párizsban tanult festészetet, majd visszajött Pestre, vezette édesapja után a kiadót, de mellette festett is, végül Auschwitzban ölték meg. Farkas Istvánt később éveken át elfelejtették itthon, 1990 után jöttek rá itthon, mekkora értéket jelent a festészete, akivel, mint mondtam évtizedeken át nem foglalkoztak, ma már 50-60 millióért kelnek el a képei. Ez a gyűjtő lényege, a műtárgykereskedelem veleje, hogy ilyen dolgok előkerülhetnek. Farkas István művészete 1945 után egyszerűen nem fért be a szocreálba, egy festő, aki egy könyvkiadó vezetője volt, egy művész, aki zsidó volt. Az akkori bankigazgató szerencsére tudta, hogy Farkas érték, és mint egy igazi gyűjtó, nem azt nézte, hogy egyik nap megveszi a képet ennyiért, akkor majd ez később mennyit ér majd, ő egészen „csak” azt érezte, Farkas festményére vigyázni kell.
Az Ön férje egy közismert művész.
Valóban, már 1972 óta vagyunk házasok Jankovics Marcellel.
Mi évekkel később ismerkedtünk meg a jeruzsálemi könyvvásáron, ahol Eszter könyvével jelent meg. Honnan jött az ötlet, hogy ezt kiadják itthon?
Volt egy nagyon fontos időszak a könyvkiadásban, a facsimilék korszaka. A Magyar Tudományos Akadémia gyűjteményében volt egy Eszter tekercs, ebből összesen hat darab van a világon. Szántó Tibor és Molnár Magda döntöttek úgy, hogy elkészítik ennek a facsimile kiadását a Helikon Kiadónál. Én menedzseltem azt, hogy ezt a kiadást kivihessük Jeruzsálembe, nagy sikerrel. Ez a tudományos ismeretterjesztés egy nagyon fontos dolog, hiszen egy különleges példány hasonmás kiadásit tudjuk eljuttatni az érdeklődőknek. A könyves időszak után jött a már említett banki korszak. Ez már 1992-től volt, amikor a magyar társadalom tulajdonosváltáson ment keresztül, előkerültek lappangó értékek, művek, amik addigra értékesek lettek. A bank, az akkori jelszavához méltóan értéket őrzött. Mi akkor csak magyar alkotókat vettünk, Barabás, Mednyánszky, Farkas, és még sorolhatnám az alkotókat.
Ma már nyugdíjas. Hogyan bírja ki, hogy többet nem foglalkozik ezzel a gyűjteménnyel?
Az élet olyan, hogy el kell engedni dolgokat, nem lehet belesülni. Jött egy más nemzedék, más gondolkodással, más célokkal. Majd ők megcsinálják a maguk világát. Mi megcsinálhattuk a magunkét, ezért nagyon hálás vagyok, ugye voltunk Jeruzsálemben a könyvvásáron, ahol ötszázezer fizető látogató volt. Nem tudom, hogy a következő nemzedéknek lesznek-e ilyen élményei.
Mivel foglalkozik ma?
A Nemzetek Házával, itt huszonhat baráti társaság dolgozik, ez egy bejegyzett ernyőszervezet. Van például kínai-magyar baráti társaság is, élénk kínai kapcsolatokkal, amik akkor is megvoltak, amikor éppen a hivatalos állami kapcsolatok nem voltak a legjobbak. Emlékszem, volt úgy, itt volt a kínai államelnök, az akkori államfő és miniszterelnök nem ért rá találkozni vele azonnal, így a baráti társaság elnöke utaztatta a kínai államfőt a hétfői hivatalos találkozóig. A baráti társaságok a kulturális diplomáciában mindig életben tartották azt a kapcsolatot, amit a politika éppen félretett. De ugyanilyen fontos volt a magyar-iráni, a magyar-orosz baráti társaság is, ahogy a többi is. minden ilyen kapcsolatot a Nemzetek Háza tartott életben. A baráti társaságok segítik még a külföldi magyar kulturális intézetek munkáját is
Milyenek a magyar-kínai kulturális kapcsolatok?
Nagyon jók, szinte minden nagyvárosban van a Konfucius Intézetnek valamilyen kirendeltsége, tanítják a nyelvet, a kínaiak nagyon sok pénzt áldoznak erre. Ez olyan fontos, mint amikor Magyarország hozta létre a saját intézeteit még a XX. században, Klebelsberg minisztersége idején. Kaptunk egy megkeresést, hogy hozzunk létre egy Közép-Európa –Kína irodalmi fórumot, mi meg is szerveztük. A szervezésénél már azzal szembesültünk, hogy ez tizenhat nyelvet, ugyanennyi irodalmat jelent, de sikerült, mindenki eljött, el is hangzott, hogy ha nincsenek a kínaiak, akkor nem lehet ezt a tizenhat nemzetet leültetni együtt. Erről készült egy kötet, remélem, hogy júniusban már el is készül. A kínaiaknak nagyon fontos a kultúra, ott szinte mindenhol zajlik a gyerekeknek zene és rajzoktatás, egészen más a viszonyuk a művészethez, ez is segíthet abban, hogy közben fejlődnek a racionális értékek tekintetében, ezért is van, hogy senki más nem tud úgy alkalmazkodni az új kor kihívásaihoz, mint Kína.
Akkor most a Nemzetek Háza tölti ki a mindennapjait, az életét?
Igen, ez fontos nekem, például most szervezünk egy kalligrafiai kiállítást az MTA Keleti Gyűjteményével, ami nagyon fontos az orientalisztikában.
Ma mennyien tanulnak az egyetemen ezeken a keleti szakokon?
Szerintem annyian, amennyien el is tudnak helyezkedni majd, meg is élnek belőle. Váncsa István írta valahol, ha valaki megtanul perzsául, az csinálhat mellette bármi mást, de egy más ember lesz.
A Nemzetek Háza mögött sokan gondolhatnak valamilyen politikai vonulatot, így van ez?
Egyáltalán nem így van, 1989-ben fogadták el az egyesülési törvényt, ami a civil szervezetek megalakítását tette lehetővé, a Nemzetek Háza ekkor alakult, aminek az alapját a Szovjet-Magyar Baráti Társaság utódszervezetei jelentették, de már akkor sem volt mögötte semmi politika. A Nemzetek Háza meg az alapítása óta pezseg.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter
