Balog Zoltán:A magyar reformok működnek

A magyar reformok működnek, és ha valahol, akkor ez a felsőoktatásban mindenképpen igaz – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán és Palkovics László rektori megbízásokat, valamint egyetemi és főiskolai tanári kinevezéseket adott át kedden az Olasz Kultúrintézetben. Az emberi erőforrások minisztere köszöntőjében hangsúlyozta, tudomány nincs tudós nélkül, és magyar egyetemi oktatás sincs jó egyetemi tanárok nélkül. Balog Zoltán leszögezte, fontos, hogy a felsőoktatási intézmények megállják a helyüket a hazai és a nemzetközi versenyben, és egyúttal köszönetet mondott az oktatóknak elhivatottságukért.

Fotó: fidesz.hu

A miniszter szólt arról is, hogy 2016. január 1-től a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók bére 15 százalékkal nő, erre 2017-ben és 2018-ban újabb 5-5 százalékos emelés épül, így összesen 27 százalékos béremelésre számíthatnak az érintettek. A költségvetési törvényben biztosított alapbéren felül az egyetemi tanároknak, kutatóknak átlagosan nettó 66 ezer, a docenseknek, tudományos főmunkatársaknak 48 ezer, az adjunktusoknak 33 ezer forinttal nő a bére februártól – sorolta.

„NINCS ADÓSSÁG A MAGYAR FELSŐOKTATÁSBAN, STABIL GAZDASÁGI ALAPOKON ÁLLNAK AZ INTÉZMÉNYEK.”

Hangsúlyozta, ez a béremelés a kancellárok és a rektorok együttműködésének köszönhető. Közölte, a magyar felsőoktatás megteremtette a szükséges fedezetet, amihez a kormány 2017-ben és 2018-ban újabb forrásokat tesz hozzá, majd köszönetet mondott a HÖOK-nak is az utóbbi időben kialakult együttműködésért.

A magyar reformok működnek, és ha valahol, akkor ez a felsőoktatásban mindenképpen igaz – emelte ki a politikus. Mint mondta, a hallgatók 10 százaléka külföldről érkezik, a jövőben szeretnék ezt a létszámot tovább növelni.

A miniszter kiemelte a duális képzés sikerét, a szakstruktúra tisztítását, valamint a doktori képzés átalakítását is. Nincs adósság a magyar felsőoktatásban, stabil gazdasági alapokon állnak az intézmények – jelentette ki.

Rámutatott, egyetemi tanárnak lenni közügy, közfelelősség, az oktatók munkája a nemzetstratégia része. „Magyarország ereje az erős tanító rendben van” – idézte Eötvös József, az első magyar vallás- és közoktatásügyi miniszter szavait.

Ugyanitt Palkovics László úgy fogalmazott, az elmúlt egy-másfél év teljesítménye kiemelkedő, és sikerült csökkenteni a politika és a felsőoktatási intézmények közötti távolságot is.

A felsőoktatásért felelős államtitkár felhívta a figyelmet a felsőoktatási stratégia jelentőségére, amely a magyar felsőoktatás jövőjét, következő 25 évét határozza meg. A magyar felsőoktatási rendszer jól működik – húzta alá.