Izraelben az elesett katonákra és a terror áldozataira emlékeznek

A BreuerPress és a HetiTV hírei 2024.05.12.A kormány már elégedett az üzemanyagok árának alakulásával.

Izraelben az elesett katonákra és a terror áldozataira emlékeznek.

Magyarország továbbra is ki akar maradni az orosz-ukrán háborúból.

Debrecenben ma zárulnak a Zsidó Kulturális Napok és az Utcafesztivál.

Hírek:

A magyar miniszterelnök és a kínai elnök egyetértett abban, hogy a két ország mindig is jó barátságban volt, változatlanul bíznak egymásban és kölcsönösen előnyös kapcsolatok kialakítására törekednek. A magas szintű budapesti tárgyalás után Hszi Csin-ping kiemelte, hogy átfogó stratégiai partnerségről szóló nyilatkozatot fogalmaztak meg. Orbán Viktor megtiszteltetésnek és nagy lehetőségnek nevezte, hogy Kína meghívta Magyarországot, vegyen részt gazdaságának modernizációjában, ugyanakkor Kína is kész közreműködni a magyar gazdaság fejlesztésében. Mindketten nagyra értékelték a különböző részterületekről most megkötött megállapodásokat. Kiemelték, hogy a diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóját minden korábbinál sokrétűbb együttműködéssel ünneplik.

A kormány elégedett az üzemanyagok árának alakulásával – közölte a nemzetgazdasági miniszter. Nagy Márton nagyra értékelte, hogy a kereskedők alkalmazkodtak a kormány kéréséhez és további árcsökkentéseket jelentettek be. Így a 95-ös benzin átlagára az áprilisi csúcshoz képest mintegy 5, a gázolajé pedig több mint 8 százalékkal csökkent. Közölte, azt várják a kereskedőktől, hogy a jövőben is a szomszédos országok átlagán tartsák a magyar üzemanyagárakat. A benzinkutasok viszont ennek következtében továbbra is veszteségekkel számolnak. Mint közölték, most annyit tehetnek, hogy megpróbálják a csökkenő kiskereskedelmi árrést nagyobb forgalommal kompenzálni. Ezért igyekeznek meggyőzni az autósokat, hogy tankoljanak a kisebb, olcsóbb benzinkutaknál.

Izrael annak ellenére folytatja a Gázai övezet déli városa, Rafah elleni offenzívát, hogy az Egyesült Államok a fegyverszállítások leállításával fenyegetőzött miatta. A hadsereg tankokkal és repülőgépekről is lőtte a települést. Már a hét elején elfoglalták a rafahi határátkelő gázai oldalát az egyiptomi határnál. Benjamin Netanjahu miniszterelnök többször kijelentette, csak akkor tudnak végérvényesen leszámolni a Hamasz terrorszervezettel, ha megsemmisítik állásaikat. Joe Biden amerikai elnök viszont arra figyelmeztetett, hogy leállítják bizonyos fegyverek szállítását, ha az ország nagyobb szárazföldi hadműveletet indít Rafah ellen. Ugyanakkor megerősítette, hogy védelmi célú fegyverekkel továbbra is ellátják Izraelt, a többi között például segítik a Vaskupola légvédelmi rendszer működését.

Eközben Kairóban egyelőre megszakadtak a tárgyalnak a fegyvernyugvás lehetőségéről. A Hamasz ugyan látszólag elfogadta az amerikai és katari közvetítéssel létrejött legújabb egyezséget, de Izrael elutasította. Az alku értelmében hetekig tartó ideiglenes tűzszünet jött volna létre, de ennek pontos időtartamát még nem határozták meg. A Hamász elengedte volna az októberben magukkal hurcolt és azóta fogságban lévő izraeli túszokat, cserébe visszanyerte volna szabadságát sok Izraelben fogva tartott palesztin fogoly is. Hasonló megállapodások már korábban is születtek, de különböző okok miatt egyik sem lépett életbe. Lehetővé válna a civilek lakosság visszatérése a Gázai övezet nagyrészt elnéptelenedett északi részébe, és segélyek is érkezhetnének a területre.

Izraelben ma este kezdődik az elesett katonák és a terror áldozatainak emléknapja. Az ország védelmében életüket áldozók előtt tisztelegnek már több mint hetven éve ezen a napon, az akkori miniszterelnök, David Ben Gurion kezdeményezésére. Az áldozatok száma meghaladja a 25 ezret, tavaly majdnem 1600 új név került fel a listára. Köztük vannak a Gázában fogva tartott túszok is. Este nyolc órakor országszerte megszólalnak a szirénák, utána kezdődnek a megemlékezések. A fő szertartás a jeruzsálemi Siratófalnál lesz. Az emléknap holnap este ¾ 8-kor fáklyagyújtással ér véget.

A magyar miniszterelnök megfontolja, hogy részt vesz-e a június közepén Svájcban tervezett békecsúcson. Orbán Viktort az ukrán államfő hívta meg, amikor a hét közepén telefonon beszéltek. Volodimir Zelenszkij megerősítette, hogy a két ország további együttműködéséről tárgyaltak, ezen belül kereskedelmi, energetikai és logisztikai kérdésekről is. A miniszterelnökséget vezető miniszter közölte, nem lát esélyt arra, hogy a két vezető még a júniusi európai parlamenti választás előtt személyesen találkozzon. Gulyás Gergely azt is kifejtette, nem sok értelme lesz annak a békecsúcsnak, amelyen nem lesznek ott a háborúzó felek. Szerinte nem lehet érdemi előrelépést elérni, amíg a szemben állók nem ülnek tárgyalóasztalhoz és nincs tűzszünet.

Az ukrán elnök a náci Németország legyőzésére tett erőfeszítésekhez hasonlította országa jelenlegi, az orosz agresszióval szembeni védekezését. Volodimir Zelenszkij a második világháború európai befejezésének évfordulóján úgy fogalmazott, napjainkban az ukránok ismét kiállnak a gonosz ellen, amely újjászületett, visszatért, és újra el akarja pusztítani őket. Mint mondta, az agresszorok végül el fognak menekülni ukrán földről. Az orosz elnök viszont az évfordulón arról beszélt, országa nem engedi, hogy bárki is fenyegesse. Vlagyimir Putyin azt állította, Oroszország mindent megtesz a globális összecsapás megakadályozásáért, és közölte, az orosz hadászati erők állandó harckészültségben állnak. Egyúttal elismeréssel szólt az egykori Hitler-ellenes koalíció bátorságáról és hozzátette: soha nem felejti el a közös harcot.

Magyarország továbbra is ki akar maradni a háborúból, és a NATO ukrajnai missziójában sem kíván részt venni – erősítette meg a kormány álláspontját Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter aggasztónak nevezte, hogy a háború öt éves elhúzódásával számolnak, a NATO 100 milliárd dollárt szán rá, valamint a fegyveres katonai kiképzést és a fegyverszállítások koordinálását tervezi. Magyarországra óriási nyomás hárul, hogy támogassa ezeket a terveket, de a kormány arra törekszik, hogy lojális NATO-tagként se kelljen bármilyen ukrán katonai misszióban részt vennie – mondta Gulyás Gergely.

A háborúkat nem lehet fegyverrel megnyerni, ugyanilyen fontos életeket menteni – mondta Honvédelmi minisztérium parlamenti államtitkára. Vargha Tamás a Magyarországon folyó katona-egészségügyi NATO-gyakorlat résztvevői előtt beszélt. A Magyar Honvédség bakonykúti gyakorlóterén 35 ország 1400 katonája vesz részt a manővereken, amelyeken egy több tízezer fős hadtest egészségügyi biztosítását szimulálják. Ezzel egyidőben a területen vegyi, biológiai, sugárzásvédelmi és nukleáris fenyegetések ellen felkészülő csapatok is gyakorolnak. Kiemelték, hogy Magyarországon nagy hagyományai vannak a hadiorvoslásnak. Ezt az is bizonyítja, hogy majdnem 15 éve Magyarországon alakult meg a NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központja.

A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő alkotmányjogász, Karsai Dániel az új államfővel is folytatni akarja a tárgyalásokat az aktív eutanáziáról. Sulyok Tamásnak írt levelében emlékeztett rá, hogy elődjével, Novák Katalinnal elkezdték az egyeztetést a kegyelmi jogkör gyakorlásáról. Vagyis továbbra is azt kéri az elnöktől, tegyen nyilvános nyilatkozatot arról, hogy kegyelemben részesíti azokat a magyar állampolgárokat, akik segítenek az eltávozásban a gyógyíthatatlan, halálos betegségben szenvedőknek. Karsai Dániel utalt rá, hogy az ilyen emberek – mint ő is – elviselhetetlen mértékű fizikai és mentális szenvedésnek vannak kitéve. Mint írta, az elnöki kegyelem ilyen típusú gyakorlása morálisan teljesen indokolt, egyúttal kiváló lehetőség lenne a kegyelmezési jogkörben megrendült bizalom helyreállítására is.

Tegnap volt az Emlékhelyek Napja. A Nemzeti Örökség Intézete szervezésében országszerte mintegy hatvan helyszínen több száz programmal várták a látogatókat. A nyitórendezvényt Kiskőrösön tartották a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumban. Budapest belvárosában vezetett sétákon vehettek részt az érdeklődők. A budai Várban bejárhatják az 1848-49-es forradalom és szabadságharc helyszíneit. A Szegedi Dómban a Dömötör-tornyot és Aba-Novák Vilmos freskóit lehet megtekinteni idegenvezetés keretében, az egri várban többek között izgalmas gyerekprogramok várták a legkisebbeket, akik kisvitézi próbán is részt vehetnek. Az Emlékhelyek Napja immár kilenc éves múltra tekinthet vissza. A cél az volt, hogy a történelem egy-egy fontos pillanatát mindenki élményszerűen tudja átélni – emelte ki Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója.

A Hajdúság fővárosában ma zárul a Debreceni Zsidó Kulturális Napok és Utcafesztivál. A három napos rendezvény-sorozatot azért hozták létre, hogy közelebb hozzák egymáshoz a városban élő kulturális közösségeket. Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke elmondta, az esemény keretében rendezték meg a határon túli zsidó hitközségek konferenciáját és találkozóját. Ezen megemlékeztek a holokauszt 80. évfordulójáról. Ma a Zsidó Utcafesztivál programjain vehetnek részt az érdeklődők. Fellép többek között Bangó Margit, Gerendás Péter és a Debrecen Dixieland Jazz Band is, valamint különleges kóser ételekkel és italokkal készülnek.

Időjárás:

Holnaptól már előszezoni menetrend érvényes a Balatonhoz induló vonatforgalomban. Ez azt jelenti, hogy sűrítik a járatokat és a MÁV-Start növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat. A június 21-ig tartó előszezonban már elindulnak a déli parton a kétóránként közlekedő Déli-Parti InterRégió vonatok a Déli pályaudvar és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között. Budapest és Tapolca között naponta kétóránként Kék Hullám expresszvonatok közlekednek. Budapest és Balatonfüred között kétóránként járnak a Vizipók sebesvonatok. Hétvégén és ünnepnapokon az előszezonban is közlekedik a Jégmadár expressz, így emeletes motorvonaton lehet utazni Szob és Fonyód között. Péntek és szombat éjszaka pedig ismét elindulnak a Bagolyvonatok a déli parton át Keszthelyről a Déli pályaudvarra.