Ötpárti egyeztetést az egyházügyi törvény módosításáról

Reméljük, hogy a törvénymódosítás mind a finanszírozási, mind a státusszal kapcsolatos, mind pedig az eljárási kérdéseket orvosolja – hangzott el Kósa Lajos és Gulyás Gergely sajtótájékoztatóján.

A Fidesz frakcióvezetője elmondta, ötpárti egyeztetést tartottak az egyházügyi törvény módosításáról, mivel több egyház is az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, amely igazat adott nekik, és más nemzetközi testület is bírálta a jogszabályt. Szeretnénk korrigálni a törvényünkön, úgy, hogy a szabályozás megfeleljen az unió és az azt képviselő szervezetek bírálatainak – szögezte le Kósa Lajos.

Azzal kapcsolatban, hogy a szocialisták nem vettek részt az egyeztetésen, kifejtette, „úgy látszik, az MSZP abban érdekelt, hogy ez a helyzet fennálljon”, tehát ne változzon a törvény, „mert akkor lehet ostorozni Magyarországot Strasbourgban, Brüsszelben és máshol”. Emlékeztetett rá, hogy a kormány korábban is figyelembe vette a médiatörvénnyel és a választójogi törvénnyel kapcsolatos felvetéseket.


Felhívta a figyelmet arra, hogy mint a nyilvántartásba vett, mind pedig a bejegyzett egyház jogosult az egy százalékos, illetve a kiegészítő egy százalékos felajánlásra, valamint a hitéleti támogatásokra is, mindenféle különbségtétel nélkül. Közcélú támogatásokra a társadalmi jelenlétének megfelelően jogosult az adott egyház – jegyezte meg, rámutatva, ez a népszámlálási adatok, illetve az egy százalékos felajánlások alapján dől el.
Úgy fogalmazott, remélik, hogy a törvénymódosítás mind a finanszírozási, mind a státusszal kapcsolatos, mind pedig az eljárási kérdéseket orvosolja.

Rámutatott, az egyházügyi törvény kiszűrte a korábbi visszaéléseket, ez a jövőben is így lesz majd.

Az egyházügyi törvény módosítását kedden nyújtják be a parlamentnek.

Kósa Lajos szólt arról is, hogy törvénymódosítást kezdeményeznek a kistelepülések polgármestereinek javadalmazásáról is. Ebben is nyitottak vagyunk, úgy gondoljuk, ebben is érdekes egy ötpárti kompromisszumot létrehozni – húzta alá.