Az emlékezet szimbolikus és valóságos terei az új pénzérmén

Az emlékezet szimbolikus és valóságos terei az új pénzérmén

A nemzeti és a történelmi emlékhelyek szimbólumait ábrázoló új 50 forintos érmét bocsájtott forgalomba a Magyar Nemzeti Bank a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) kezdeményezésére. Dr. Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének köszöntötte a megjelenteket.

 

 

 

Nagy öröm számomra, hogy a Magyar Tudományos Akadémia székháza ad otthont e jeles eseménynek. Öröm, hiszen az idei, egy különleges év az akadémia történetében. 150 éve, 1865. december 11-én avatták fel, egészen példátlan nemzeti közadakozás eredményeként a Magyar Tudományos Akadémia megépült székházát. Az akadémia palotája volt az első neoreneszánsz középület Magyarországon, architektúrájával és szellemiségével döntően befolyásolva a hazai építészet fejlődését.

E patinás épület fontos politikai és kulturális események sokaságának adott otthont, így méltán jelenthetjük ki, az elmúlt másfél évszázad magyar történelmének lehetett tanúja. Az ország életében betöltött szerepének elismeréseként, 2014 novemberében a magyar tudomány ünnepén Radnainé dr. Fogarasi Katalinnal együtt avathattuk fel azt a sztélét, ami a székház előtt található és az MTA székházának történelmi emlékhellyé nyilvánítását jelezte.

Az akadémia palotája ily módon a történelmi emlékezet szempontjából kiemelt jelentőségű helyszínek közé soroltatott, azok közé, melyek lehetőséget adnak arra, az odalátogatók átérezzék a magyar történelem sorsfordító eseményeit. Hiszen maga a létrehozása is sorsfordító volt, gondoljunk arra, hogy 1860-ban kezdődött a gyűjtés, 1865-ben épült fel, jelezve a nemzetnek azt az elhatározottságát, hogy egy új életre kell és előre fog lépni. Ezzel a kiegyezésnek és az azt követő fellendülésnek talán első szimbólumaként is tekinthető.

Negyvenhat történelmi emlékhely szerepel ezen a tiszteletreméltó listán, köztük olyanok, amik számunkra is fontosak, mint a nagycenki Széchenyi kastély, amely akadémiánk alapítójának, Széchenyi Istvánnak egykori otthona, a legnagyobb magyar végső nyughelye.

A Magyar Nemzeti Bank által forgalomba hozott új 50 forintos pénzérmék a történelmi színhelyek mellett a nemzetközi emlékhelyek logoja szerepel, e listára 14 kiemelkedő helyszín került, az emlékezet szimbolikus és valóságos terei, Kossuth tér, Vármegye ház, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Mohácsi Emlékhely, a pannonhalmi bencés Főapátság.

A 2015 őszén 2 millió példányban forgalomba kerülő fizetőeszköznek köszönhetően újabb felületek jelennek meg hazánk életében, történelmében, jelentős szerepet betöltő helyszínek. Remélem, hogy ha csak egy kicsit is, de a magyar történelem, annak dicsőségét és az ezzel járó ránk rótt felelősséget is eszébe juttatja annak, aki ezt az érmét kezébe fogja, megnézi.