A bevándorlási nyomás az Európai Uniós tagországok közül Magyarországot érinti a legsúlyosabban

A kormány a mai napon utasította a belügyminisztert, hogy haladéktalanul kezdje meg a Magyarország és Szerbia határának fizikai lezárására vonatkozó előkészületeket; a lezárás egy négy méter magas kerítéssel történhet meg – jelentette be Szijjártó Péter.

A kormány mai ülésén első napirendi pontként az illegális migráció által Magyarországra és az unióra nehezedő nyomást tárgyalta meg. A kabinet meghallgatta Pintér Sándor belügyminiszter tájékoztatóját a bevándorlás nyomán kialakult hazai helyzetről és az uniós országok belügyminisztereinek tegnapi tanácskozásáról.

” A BEVÁNDORLÁSI NYOMÁS AZ EURÓPAI UNIÓS TAGORSZÁGOK KÖZÜL MAGYARORSZÁGOT ÉRINTI A LEGSÚLYOSABBAN.”

Szijjártó Péter a szerdai kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatóján az unió előtt álló egyik legsúlyosabb kihívásnak nevezte a bevándorlás kérdéskörét.

A bevándorlási nyomás az Európai Uniós tagországok közül Magyarországot érinti a legsúlyosabban; ez tegnap a belügyminiszterek uniós tanácsülésén kiderült – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.

A politikus aláhúzta, az uniós országok láthatóan keresik a megoldást, de egyelőre a közös válaszhoz vezető út meglehetősen időigényesnek és hosszúnak tűnik. A tárcavezető reményét fejezte ki, hogy lesz közös európai megoldás, de Magyarország nem engedheti meg magának, hogy tovább várjon.

A kormány elkötelezett, hogy megvédje Magyarországot és a magyar embereket a bevándorlási nyomással szemben – szögezte le a politikus.

Fotó: fidesz.hu
„EZZEL AZ INTÉZKEDÉSSEL A KORMÁNY NEM SZEG MEG SEMMILYEN NEMZETKÖZI JOGI KÖTELEZETTSÉGET ÉS SEMMILYEN NEMZETKÖZI SZERZŐDÉST.”

A kormány a mai napon utasította a belügyminisztert, hogy haladéktalanul kezdje meg a Magyarország és Szerbia határának fizikai lezárására vonatkozó előkészületeket, és a jövő hét szerdán adjon erről tájékoztatást a kabinetnek – jelentette be Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a 175 kilométeres határszakasz fizikai lezárása egy négy méter magas kerítéssel történne. Ennek előkészítésére kapott utasítást a belügyminiszter.

A tárcavezető leszögezte, ezzel az intézkedéssel a kormány nem szeg meg semmilyen nemzetközi jogi kötelezettséget és semmilyen nemzetközi szerződést. Példaként említette, hogy a görög-török és a bolgár-török határon is építettek kerítést, és az Észak-Afrikában levő spanyol városok is így védik magukat a bevándorlási nyomással szemben.

A kormány arra is utasítást adott, hogy el kell végezni azokat a jogi előkészítő munkálatokat is, amely nyomán Magyarország valamennyi uniós és tagjelölt országot biztonságos országnak minősít.

A földművelésügyi miniszter tájékoztatta a kormányt arról, hogy felmérések alapján a térségben élő gazdák is rendkívül súlyos problémaként említették a bevándorlók vonulását a határmenti területeken – mondta el a tárcavezető.

Szijjártó Péter bejelentette azt is, hogy július 1-jén Magyarország és Szerbia kormányzati csúcstalálkozót tart, ahol hazánk részletesen tájékoztatni fogja a szerb felet a magyar intézkedésről.

 

The Minister of the Interior has been instructed to prepare for closure of the Hungarian-Serbian border

At a press conference held in Budapest on Wednesday, Minister of Foreign Affairs and Trade Péter Szijjártó announced that the Government has instructed Minister of the Interior Sándor Pintér to prepare for closure of the Hungarian-Serbian border by next Wednesday; this will be achieved by erecting a four-metre-high fence.

The Minister of the Interior will have until next Wednesday to complete the preparations, at which time he must report on the issue, Mr. Szijjártó said.

A Hungarian-Serbian intergovernmental summit will be held on 1 July, at which the Serbian government will receive detailed information on the Hungarian measures, the Minister announced.

The Minister emphasised that Hungary does not violate any international legal obligation and does not breach any international contract with the erection of the fence along the 175 kilometres long border section. Mr. Szijjártó said that this decision by the Government is not a unique one:  he cited the examples of fences along the Greek-Turkish and Bulgarian-Turkish borders, and Spanish cities in North Africa which have similar protective measures.

The Government has also given instructions for completion of the necessary preparatory legal work to enable Hungary to classify all EU Member States and candidate countries as safe countries, Mr. Szijjártó said.

He also explained that Minister of Agriculture Sándor Fazekas has informed the Government of research conducted among farmers in the border region, who have said that trespassing by immigrants is causing very serious problems.

Mr. Szijjártó pointed out that it became apparent at the meeting of EU Ministers of Interior held on Tuesday that Hungary is the EU Member State most gravely affected by immigration.

The Minister said that one of the greatest challenges currently facing the EU is the issue of immigration, to which EU Member States are trying to find a solution; at this stage, however, the route to a satisfactory joint approach seems to be a rather long and time-consuming one, he added. Therefore, he announced, Hungary cannot afford to wait any longer, “although we hope that there will be a common European solution”.

In conclusion, the Minister said that the Government is committed to protecting Hungary and the Hungarian people from the pressure of immigration.