A származás fontos, de ez csak egy alap, a többi az emberen múlik
Darvas István rabbi a hetiszakaszról beszél.
Rabbi úr, mi a mostani hetiszakaszunk?
A héten Vájérá hetiszakaszt olvassuk fel a zsinagógákban, akik ismerik a Tórát, azok tudják, hogy ebben a szakaszban kezdődik a tíz csapás. Az, ami végül a zsidó nép szabadulását jelentette Egyiptomból. A mostani hetiszakaszban az első hét csapásról olvasunk. Én most a hetiszakasz egyik nyitó mondatára hívnám fel a figyelmet, ami így szól: Megjelentem „Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak.” Egy viszonylag egyszerű mondat ez, amit Rási, minden idők egyik legfontosabb zsidó kommentátora megjegyzéssel látott el, amiben azt mondja: „Az ősatyáknak.” Nagyon furcsa ez a megjegyzés, hiszen Rásitól azt várjuk, hogy bonyolultabb gondolatokat egyszerűsítsen a számunkra, azt pedig mindenki tudja, hogy ez a három ember, Ábrahám, Izsák és Jákob voltak az ősatyák, így nem érthető, hogy mit is akart ezzel mondani a neves kommentátor, a mesterünk.
Egy későbbi kommentár, ami már Rási szövegére válaszol azt mondja, hogy a Tóra és Rási azt akarják ezen a helyen hangsúlyozni, hogy Isten a három ősatyának külön-külön jelent meg, ami azt jelenti, hogy Izsáknak nem azért jelent meg, mert Ábrahám volt az apja, Jákobnak nem azért jelent meg, mert Izsák volt az apja és Ábrahám a nagyapja, hanem mindannyiuknak a saját érdemeik alapján. A zsidó gondolkodásban van egy olyan fogalom, ami úgy hangzik: jichusz, amit magyarra úgy fordíthatnánk, származás. Az a bölcsünk, aki Rásira reflektált, rabbi Meir, azt szerette volna hangsúlyozni, hogy a származás nagyon fontos, nagyon fontos, ha valaki olyan körből, olyan családból jön, ami már régóta beágyazódott egy város, egy ország zsidó közösségébe, de azt mindenkinek tudnia kell, ez csak egy jó alapot adhat. Az, hogy a megítélése, a működése az életben milyen lesz, az egyéni elbírálás alá esik. Attól, hogy valakinek egy kiválóság volt az apja, nagyapja, ez még nem öröklődik, legfeljebb a minta, de az ember milyenné válik, az attól függ, hogy ezt a mintát követni tudja-e, megújítja-e, nem attól, hogy honnan jött.
Rövidesen kerül sor a gettó felszabadításának megemlékezésére. Hogyan kell egy zsidó embernek megemlékeznie?
A zsidó történelemben nagy hagyománya van annak a napnak, aminek ezrek és tízezrek köszönhetik életüket, arra jeles napként, majdhogynem ünnepként kell megemlékezni. Aki ismeri a történelmet, az tudja, a gettó felszabadítása mennyi embernek hozta el a lehetőséget az életben maradásra, hogy folytatni tudja életét. Így erre a napra nem csak a történelmi emlékezet részeként kell tekinteni, hanem egy olyan ünnepnapra, ahol azt ünnepelhetjük, miként az egyiptomi kivonulás kapcsán is, hogy akkor amikor a legnagyobb a baj, akkor váratlanul, Isten segítségével a zsidó nép maradéka túléli borzalmakat. Ez történt Egyiptomban és ez történt 70 évvel ezelőtt is.
Köszönöm a beszélgetést, a tanítást.
Breuer Péter
