„Gyógyító településfejlesztés” – Tas Krisztián szerint Pozsony ma a történelmi és városszerkezeti sebeket próbálja begyógyítani
M. Kende Péter vendége a Pirkadat június 10-i adásában Tas Krisztián, a Településfejlesztők Szövetségének vezetőségi tagja volt. A beszélgetés Pozsony példáján keresztül mutatta meg, mit jelenthet a „gyógyító településfejlesztés”: nem csupán utak, terek és városszerkezeti hibák javítását, hanem történelmi traumák, eltüntetett közösségi emlékek és elvágott városrészek újraértelmezését is. A középpontban a pozsonyi Staromestská-projekt állt, amely a városi autópálya fölé emelt gyalogos platóval kapcsolná össze újra az Óvárost és a Várhegy környékét.
Egy város, amelynek sebei a térképen is látszanak
Tas Krisztián szerint Pozsony története kiváló példája annak, hogy egy várost nemcsak az infrastruktúra, hanem a közösség is alkot. Ha a településszerkezeten sebet ejtenek, az ugyanúgy hat az ott élőkre, mint amikor egy közösség történelmi emlékezete sérül.
A mostani beszélgetés egy kisebb pozsonyi minisorozat első része: Tas Krisztián elmondta, hogy friss pozsonyi útja során annyi tanulságos példát látott, hogy ezek több adásra is elegendőek lesznek. A későbbi beszélgetésekben várhatóan Hatam Szófer sírjának története is előkerül majd, amely a magyarországi zsidóság emlékezetében is jelentős helyet foglal el.
A mostani téma azonban a városszövet egyik leglátványosabb sérülése volt: az a kétszer kétsávos városi autópálya, amely a Duna-hídhoz kapcsolódva gyakorlatilag kettévágta Pozsony történelmi belvárosát.
A híd, amely kettévágta a történelmi várost
Pozsony szerkezete több ponton emlékeztet Budapestre: a Duna kettészeli, a Várhegy és az Óváros pedig meghatározó részei a városképnek. Csakhogy a Várhegy és az Óváros között ma is ott húzódik az a közlekedési seb, amely a szocialista városfejlesztés egyik legdurvább öröksége.
A Szlovák Nemzeti Felkelés hídja, amelyet a helyiek az étterem különös formája miatt gyakran ufóként emlegetnek, a maga idejében hatalmas beavatkozással járt. A hídhoz vezető autópályaszerű útvonal nem egyszerűen új közlekedési tengelyt hozott létre, hanem elpusztított városrészeket, eltüntetett utcákat és megszakított történelmi kapcsolatokat.
Tas Krisztián szerint a korabeli értelmiség már akkor tiltakozott a beavatkozás ellen, de ezeknek a hangoknak a hatvanas évek politikai közegében nem lehetett érdemi következményük.
A zsidó utca és a neológ zsinagóga eltűnése
A városszerkezeti seb történelmi és közösségi dimenziója különösen erős Pozsony zsidó múltja miatt. A második világháború előtt a város soknemzetiségű és többvallású közeg volt: szlovákok, magyarok, németek, csehek és zsidók éltek együtt. A város akkori, nagyjából 130 ezres lakosságának mintegy 15 százaléka zsidó volt.
Pozsonyban három zsinagóga működött: két ortodox és egy neológ. A neológ zsinagóga 1893-ban épült, és körülbelül 300 férfi, valamint 200 nő befogadására volt alkalmas. Elhelyezkedése különösen fontos volt: a Szent Márton-dóm közelében állt, és ezzel térben is jelezte a különböző felekezetek és közösségek együttélését.
A vészkorszak fizikailag pusztította el a város zsidóságának jelentős részét. A háború után azonban a megmaradt emlékeket sem őrizték meg úgy, ahogy más városokban sokszor megpróbálták. A hatvanas évek városfejlesztési döntései a zsidó utca, a neológ zsinagóga és a történelmi városszövet rovására érvényesültek.
A Staromestská fölé emelt új köztér
A mostani pozsonyi terv ennek a városi sebnek a részleges gyógyítására tesz kísérletet. A Plató Staromestská projekt lényege, hogy a városi autópálya fölé egy körülbelül 218 méter hosszú és 20 méter széles gyalogos platót emelnek.
Ez az új városi felület nem pusztán lefedi az utat, hanem közteret hoz létre: parkokkal, sétányokkal, találkozási pontokkal és közösségi funkciókkal. A cél az, hogy a két történelmi városrész újra kapcsolatba kerüljön egymással, és a korábbi autós seb helyén emberi léptékű tér alakuljon ki.
Tas Krisztián szerint ha a projekt megvalósul, sokat tehet Pozsony élhetőségéért és a belváros méltóságának helyreállításáért. A fejlesztés üzenete túlmutat a közlekedésen: a város megpróbál szembenézni azzal, amit a huszadik század diktált rá a saját történelmi szövetére.
Budapest sebei inkább városszerkezetiek
M. Kende Péter felvetette, hogy Budapesten is lehetnek olyan városrészek, ahol hasonló gyógyító településfejlesztésre lenne szükség. Tas Krisztián szerint Budapest helyzete más, mert hosszabb és organikusabb várostörténettel rendelkezik, mint az újkori szlovák fővárossá váló Pozsony.
Budapesten kevésbé történelmi emlékhelyek eltüntetéséről, inkább városszerkezeti sebekről lehet beszélni. Ilyenek azok a beavatkozások, amelyek a hatvanas-hetvenes évek autóközpontú várostervezéséből fakadtak.
Példaként a Ferenciek tere korábbi aluljárós rendszerét említette, ahol már megtörtént egyfajta korrekció: a felszíni gyalogos közlekedés visszaállítása városszerkezeti gyógyításként értelmezhető. Hasonló ügy lehet majd a Nyugati téri felüljáró megszüntetése is, bár ez jóval összetettebb feladat.
Az autókérdés nem oldható meg jelszavakkal
A beszélgetés egyik fontos része az autós közlekedés és a városfejlesztés viszonyáról szólt. M. Kende Péter felvetette: a mindennapi politikai küzdelmekben könnyű azzal vádolni egy városvezetést, hogy üldözi az autósokat, miközben a közlekedési rendszer valódi átalakítása hosszú távú feladat.
Tas Krisztián szerint három szempontot kell egyszerre kezelni. Az első a történelmi belvárosokon átmenő tranzitforgalom csökkentése vagy megszüntetése. A második, hogy az ott élők célforgalma megmaradjon, hiszen a belváros nem skanzen és nem díszlet, hanem sokak otthona. A harmadik az agglomerációval való kapcsolat rendezése.
Utóbbi különösen fontos, mert sokan nem kedvtelésből autóznak be Budapestre, hanem azért, mert hiányoznak azok a P+R parkolók, átszállási pontok és intermodális csomópontok, amelyek valódi alternatívát kínálnának. Ha ezek nincsenek meg, akkor az autóhasználat korlátozása könnyen politikai vitává válik, ahelyett hogy működő városi megoldássá alakulna.
A gyógyítás hosszú folyamat
Tas Krisztián hangsúlyozta: az ilyen fejlesztések nem egyik napról a másikra valósulnak meg. A városi közlekedési kapacitások évtizedek alatt épültek be a rendszerbe, ezért nem lehet őket veszteségek nélkül, hirtelen megszüntetni. A gyógyító településfejlesztés nem gyors gesztus, hanem hosszú távú tervezés és következetes várospolitika.
A pozsonyi példa azért fontos, mert egyszerre próbál kezelni közlekedési, városszerkezeti és történelmi kérdéseket. Nem egyszerűen szebbé akar tenni egy teret, hanem újra összekapcsolni azt, amit korábban erőszakkal elvágtak.
A beszélgetés végén M. Kende Péter úgy fogalmazott: minden településnek olyan előrelátó vezetőkre lenne szüksége, akik értik és gyakorolni is tudják a gyógyító településfejlesztést. A folytatásban Pozsonyban maradnak, és egy még személyesebb, megható történeten keresztül vizsgálják tovább, hogyan lehet városfejlesztéssel emlékezetet is őrizni.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
