„Nagyon sok minden nélkül lehet élni, csak nem érdemes” – Odze György szerint a könyv még mindig az élet egyik nélkülözhetetlen luxusa
M. Kende Péter vendége a Pirkadat június 10-i adásában Odze György író, újságíró és volt diplomata volt. A beszélgetés az Ünnepi Könyvhét apropóján indult, de hamar az olvasási szokások változására, a levél mint irodalmi forma eltűnésére, majd Odze György új könyvére terelődött. Szó esett arról is, miért fontos még mindig az író és az olvasó személyes találkozása, és hogyan lehet egy egész életen át tartó szerelem történetét úgy megírni, hogy több legyen egyszerű szerelmi történetnél.
A Könyvhét régi varázsa és mai szerepe
M. Kende Péter személyes emlékkel indított: régen az Ünnepi Könyvhét kínálatát újságformában lehetett átböngészni, tollal bejelölni a vágyott könyveket, majd a végén szembesülni azzal, hogy a lista mennyibe kerülne. A könyvhét régi képei is előkerültek: Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes, a dedikálások, az írók és olvasók találkozásának ünnepi pillanatai.
Odze György szerint ma már minden más. Megváltozott a könyv helye, az írott sajtó szerepe és az olvasási kultúra is. Alig látni villamoson könyvet vagy újságot olvasó embereket. Ha mégis, az már-már meglepetésnek számít.
Mégis úgy látja: az igazi értékek megmaradnak. A Könyvhét nem a szocializmus találmánya, régi magyar irodalmi hagyomány, amelyben az írónak ma is különleges élmény, hogy találkozhat az olvasóival.
Egyetlen olvasóért is érdemes odaülni
Odze szerint a dedikálás lényege nem a tömeg, hanem a kapcsolat. Lehet, hogy csak egyetlen olvasó jön oda, de már azért is érdemes leülni. Az író ilyenkor szemtől szembe találkozik azzal, aki olvasta, kereste, őrizte a könyveit.
Különösen szereti azt a jelenséget, amikor valaki több korábbi kötetet is elhoz dedikáltatni. Ez azt jelzi, hogy nem egyetlen pillanatnyi érdeklődésről van szó, hanem tartós kapcsolatról szerző és olvasó között.
A könyvhét ezért ma is több, mint vásár. Olyan helyzet, amelyben a könyv visszakap valamit abból a személyességből, amelyet a digitális olvasási és tájékozódási szokások sokszor háttérbe szorítanak.
A fiatalok és a „haszontalan” idő
A beszélgetésben előkerült, mennyire megváltozott az időhöz való viszony. M. Kende Péter egy személyes történetet mesélt arról, hogy egy zsinagógai beszédben Jaroslav Hašek Švejk című regényére és Otto Katz tábori lelkész alakjára hivatkozott, de a hallgatóság egy része nem ismerte a figurát.
Odze szerint ennek egyik oka, hogy ma a fiatalabb nemzedék sokszor kevesebb időt szán arra, ami nem hoz azonnali hasznot. A könyv ilyen szempontból nehéz műfaj: nem gyorsan visszajelző eszköz, nem azonnali hasznosságot kínál, hanem lassabb, mélyebb tapasztalatot.
„Nagyon sok minden nélkül lehet élni. Csak nem érdemes” – fogalmazott a Covid-időszak tanulságait is felidézve. A könyv, a zene és a kultúra szerinte ilyen: látszólag nélkülözhető, mégis ezek adják az élet élhetőségét.
Levelek két világ között
A beszélgetés egyik bemutatott könyve egy magyar diplomata és egy könyvkiadó vezetőjének levelezése volt. Odze szerint a diplomatákról a közvélemény sokszor csak felszínes képet őriz: fogadások, különleges útlevelek, kiváltságok, pezsgő és protokoll.
A kötet egyik szereplőjét ezzel szemben „burkolt filozófusként” írta le: széles látókörű, művelt emberként, aki a diplomácia hivatali világában nem mindig érezte jól magát. A másik levelezőt, Kocsis Andrást pedig az utolsó reneszánsz emberek egyikének nevezte, aki sok mindenről tud valamit, több dologról pedig szinte mindent, és mindezt jól is tudja közvetíteni.
A könyv azért érdekes, mert a levélváltás régi műfaját éleszti újra. Nem napi eseményekről szól, hanem azokról a gondolatokról, amelyek átívelnek földrajzi távolságokon és életszakaszokon. Az egyik ember Amerikában, a másik Budapesten él, de a szellemi kapcsolat folyamatos.
A levél, amit újra meg kell tanulni
Odze szerint a könyv fiatal olvasóknak is fontos lehet, mert megmutatja, milyen is egy levél. Nem üzenet, nem komment, nem gyors reakció, hanem megformált gondolat, amelyhez a másik kapcsolódni tud.
A kötet erénye szerinte, hogy nem tudálékos és nem kioktató. Olyan dolgokról beszél, amelyeket az olvasó talán maga is tud vagy érez, de a szerzők úgy tálalják, hogy azok olvashatóvá, ehetővé, fogyaszthatóvá váljanak.
Egy szerelem, amely végigkísér egy életet
A másik könyv Odze György saját kötete volt. M. Kende Péter úgy foglalta össze: a szerelem képes bármikor megtalálni az embert, és nemcsak fiatalkorban szólhat arról, hogy két ember felismeri: innentől közösen kell menniük tovább.
Odze erre személyes történettel válaszolt. Elmondta: vele is így történt. Volt egy pillanat, amikor ránézett arra az emberre, aki később élete párja lett, és azt érezte: „ez az”. Akkor még mindketten más házasságban éltek, a történet nem azonnal teljesedett ki, de az érzés végigkísérte őket.
A könyv szerinte kalandregény is: két ember története, akik egész életükön át érzik az összetartozást, különböző élethelyzetekben, távolságokkal, házasságokkal, történelmi és személyes háttérrel együtt.
A pillanat, amely megváltoztatja az életet
Odze idézte a Bhagavad-gítából azt a gondolatot, hogy ha alaposan visszagondolunk a múltunkra, találunk benne egy pillanatot, amely megváltoztatta az életünket. Szerinte sokan elmennek az ilyen pillanatok mellett, nem ismerik fel, vagy csak később értik meg a jelentőségüket.
Ezért nem akart egyszerű szerelmi történetet írni. Amikor korábban egy novella alapján felmerült, hogy regény legyen belőle, nem egy könnyű love storyt képzelt el, hanem olyan könyvet, amelyben családok, korszakok, történelmi hátterek és lelki folyamatok is jelen vannak.
A szerelem így nem magánügyi kitárulkozásként jelenik meg, hanem nagyobb emberi tapasztalatként: olyan érzésként, amely szellemi, mentális és pszichológiai hátteret adhat egy teljes életnek.
Dedikálás és könyvheti szorongás
M. Kende Péter arról is kérdezte Odzét, hogyan kapott engedélyt élete párjától a történet megírására. Az író elmondta: kezdetben nem volt egyértelmű a támogatás, mert a társa nem kitárulkozó típus. Később azonban látta rajta az elszántságot, és elfogadta, hogy ezt a könyvet meg kell írnia.
A kötet az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg, és Odze vasárnap délután fél háromkor dedikál. A dedikálások kapcsán őszintén beszélt arról a minden szerző számára ismerős félelemről is, hogy talán senki nem jön oda, miközben máshol sorok állnak.
M. Kende Péter szerint ez nem verseny, és nem az a lényeg, kihez hányan állnak sorba. A Könyvhét értelme inkább az, hogy aki még tud és szeret olvasni, menjen ki, nézzen körül, találkozzon könyvekkel és szerzőkkel. A beszélgetés üzenete egyszerű volt: olvasni továbbra is érdemes, mert a könyv olyan világot tart életben, amely nélkül lehet ugyan létezni, de sokkal szegényebben.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
