A zsidóság sokszínű és gazdag világába kalauzoljuk hallgatóinkat

Halljad Izrael 2014.X.3.-adása

 

Heller Zsolt: A cimesz

 

007953d2_6485914.mp3

radio03

Ötezer-hatszáz kilencvenkilenc, avagy 1938-dik polgári év. Ránézett a helyi zsidó újság címlapjára, amely harsogva hirdette Ros Hasana eljövetelét és kérte a Mindenhatót, hogy olvasóinak és híveinek Jó Évre való bepecsételést adjon. Mellette egy kisebb cikkben pedig az időjárás napos és nyárias meglétére hívta fel a figyelmet, örülve annak a ténynek, hogy bár ősz van akkor is meleg és fényes napok köszöntenek az Újévvel együtt.  „Mintha ez égi jel is lenne” tette fel azt a filozofikus megállapítást a cikk írója, ami kiemelt sorként az olvasónak egyből szembetűnt. Stern Mór cipész ember lévén tájékozott és olvasott embernek számított. Sokszor kérték meg a közösség zsidó tagjai olvasson, vagy énekeljen nekik. Olvasni szeretett, énekelni viszont kevésbé, ilyenkor mindig a fiát tolta maga elé és tessékelte fel a kántori emelvényre. Mindkettőjüknek érces baritonja volt. Mór megcsóválta a fejét és belenyúlt a zsebébe. Elővette a még apjától kapott mára már kopott pénztárcáját és nézte, ahogy a széttárt bőrfiókok között az üresség gúnyosan mutatta magát. Nem is tudta miért nézett bele a tárcájába, hiszen napok óta egy fillér sem volt benne. Talán csodára várt. Talán arra, hogy legyen egy apró csoda, ami az Újév beköszöntével megérintheti a családját és reményt adhat neki és az öt gyermekének. Szégyellte magát a szegénysége miatt. Itt vannak az őszi ünnepek és nincs egy fillérje sem a családnak. Hiába volt szorgos és javított meg minden lábbelit az ünnepek beállta előtt, nem tudott fizetni neki senki sem. Napok óta minden nap egyformán zajlott. A házukhoz tartozó kis műhelyben dolgozott egész nap és az este beálltával megjelent a felesége az ajtóban ránézett, ő csak megrázta a fejét és ebből értett az asszony, hogy aznap sem volt bevétel. Nem bántották egymást soha a pénztelenség miatt. Inkább az aggodalom ült melléjük és mint hívatlan, kellemetlen vendég ott maradt. A gyerekek miatt aggódtak.

 

Minden nyomorúságuk ellenére szerették Debrecent, szerettek a városban élni. Szép nagy zsidó közösség volt, három hatalmas zsinagógával és sok imaházzal, kóser vágodával, mikvével. Ezért is költöztek be a kis nyírségi faluból, hogy az örökül kapott zsidó hagyományaikat meg tudják élni egy szép nagy közösségben ahol minjen is van. És persze a megélhetés is fontos volt. De így?  Mór megértette mások szegénységét is. Sokszor mondta a Rózának, a feleségének: – ne aggódj a Mindenható annyit adni fog amennyi kell. Ott állt a Pásti utca és Kápolnási utca között. Fel akart menni a közösség székházába, hogy ünnepre egy kis kölcsönt kérjen, de nem vitte rá a lélek. Nézett maga elé miközben az ortodox és Status Quo közösség világa összeért ott ahol ő állt. A két zsinagóga mintha nem is két más irányzat híveit várná, hanem egy közösséget. – Talán ez lesz a jövő –  gondolta miközben elhatározta, hogy mielőtt beáll az ünnep haza megy, tiszta inget ölt, és megtakarítja a zakóját. A többiek már biztos elkészültek otthon.  Ahogy a Nyíl utca közelébe ért egy váratlan mozdulattal befordult az Apafi utcára. Ott volt az öreg barátjának az üzlete. Ehrenfeld Izidor már rendezgette az ünnepre megmaradt áruját, hogy az üzlet mögötti kis házrészbe magával viszi. Nem volt sok portéka, elfért egy ládában. Amikor meglátta Mórt felcsillant a szeme: – Gyere csak „kaptafa”! Így nevezte tréfásan, amin mindketten jót nevettek. Igen. A kaptafa nagyon is találó gúny név volt. – Na mi van öreg? Mindjárt beáll az ünnep. Jön velünk?

 

– Indulunk mi is – hangzott a válasz. – De gyere csak! Ezzel közelebb lépve Mórhoz a kezébe nyomta a ládát. – Van benne répa, alma, néhány kanál méz a bögrében, cukor és még pár dolog. Az ünnepre talán jó lesz – tette hozzá mosolyogva. Úgy is tartoztam a gyerekek lábbelijének talpalásával. Nem is szeretném, ha úgy mennénk az ünnepbe, hogy ezt a tartozást magammal vigyem.

 

Mór remegő kézzel vitte a ládát, miközben a szeme megtelt könnyekkel. Felnézett az égre és abban az őszi napfényben látni vélte a Mindenhatót, aki a felhőkön ülve mosolygott.

Az cikk a 2014. október 3-i Halljad Izrael! adásában elhangzott anyag szerkesztett változata.

Breuer Péter