Rakéták csapódtak be Dél-Izrael területén
Katonai források szerint több rakéta is becsapódott hétfő éjjel a dél-izraeli Eilatban, kettő a városban, egy pedig lakott területen kívül.
Az egyelőre nem ismert, hogy honnan lőtték ki a rakétákat, az izraeli rádió azonban arról tudósított, hogy a kormány úgy véli, Egyiptomból indították őket. A Vörös-tenger partján fekvő Eilat Izraelnek az Egyiptommal és Jordániával közös határánál fekszik.
Észak-Izraelt is támadás érte hétfő éjjel, Libanon felől legalább egy rakétát lőttek ki. A konfliktus során ez volt a negyedik alkalom, hogy Izraelt Libanon felől érték találatok.
Izrael július 8-án kezdett hadműveletet a Gázai övezet iszlamista erői ellen. Az Erős Szikla fedőnevű offenzíva célja csapást mérni a Hamász radikális palesztin szervezetre és csökkenteni az Izraelre irányuló rakétatámadások számát. A Hamász több száz rakétát lőtt ki izraeli területekre az elmúlt napokban.
A konfliktus lezárására Egyiptom tűzszüneti javaslatot terjesztett elő hétfő este. Az izraeli vezetés kedden vitatja meg a kezdeményezést. A Hamász jelezte, hogy nem elégszik meg pusztán a fegyverszünettel, átfogó megállapodást akar elérni.
Abbász üdvözölte a tűzszüneti javaslatot
Mahmúd Abbász palesztin elnök hétfő éjjel üdvözölte a tűzszüneti javaslatot, amelyet Egyiptom terjesztett elő a gázai konfliktus rendezésére, az övezetet uraló iszlamista Hamász szóvivője ugyanakkor úgy nyilatkozott, a szervezet elutasítja a kezdeményezést, amennyiben nem születik átfogó megegyezés Izraellel.
A palesztin elnök méltatta Egyiptom szerepét és az erőfeszítéseket, amelyeket a palesztin nép védelmében tesz, egyúttal sürgette a szemben álló feleket, fogadják el a fegyverszüneti javaslatot, hogy véget érjen a palesztin áldozatokkal járó vérontás. Abbász reményét fejezte ki, hogy a kairói kezdeményezés kikövezi az utat a politikai folyamatnak, amely aztán véget vet a palesztin területek megszállásának és elvezet egy független palesztin állam megalakulásához.
Üdvözölte a tűzszünetről szóló javaslatot az amerikai elnök is. Barack Obama kiemelte, hogy Izraelnek joga van megvédeni magát a Hamász általa igazolhatatlannak nevezett támadásaitól, ugyanakkor hozzátette: a palesztin civilek halála tragédia. Az Egyesült Államok ezért hangsúlyozza, hogy a civileket meg kell védeni, függetlenül attól, hogy „kik ők, és hol élnek”. Az elnök azt is közölte, hogy az Egyesült Államok minden tőle telhetőt megtesz a tűzszünetért, és üdvözli, hogy Egyiptom erre irányuló javaslatot tett. „A valódi biztonságot csak az izraeliek és a palesztinok közötti tartós béke teremteti meg” – fogalmazott.
A Hamász szóvivője ugyanakkor az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, „háborúban nem hallgatnak el a fegyverek azért, hogy azután tárgyalások legyenek”, s azt is megjegyezte, hogy a Hamászhoz nem juttatták el hivatalosan a tűzszüneti javaslatot. A Kairóval hűvös viszonyt ápoló Hamász iszlamista szervezetről a javaslat nem tesz külön említést.
A Hamász egyik vezetője, Iszmáil Haníje a televízióban annyit mondott, a szervezet nyitott az olyan javaslatokra, amelyek véget vetnek az erőszaknak a Gázai övezetben. Megerősítette, hogy folynak diplomáciai tárgyalások, az egyiptomi kezdeményezést azonban nem említette közvetlenül. Megjegyezte, a céljuk több, mint pusztán a „nyugalom”, átfogó megállapodásra van szükség.
A kairói javaslat szerint a tűzszünetet az Egyiptom által Izraellel és a különböző palesztin frakciókkal folytatott intenzív tárgyalások kísérnék, amelyek lehetővé tennék a hadműveletek teljes beszüntetését, és a palesztin nép szenvedésének enyhítését. Kairó Izraelt minden légi, szárazföldi és tengeri hadművelet azonnali felfüggesztésére, a „különböző palesztin frakciókat” pedig a rakétatámadások és egyéb, a civil lakosságot célzó ellenséges akciók beszüntetésére szólította fel.
A kezdeményezés ezen kívül a Gázai övezetbe vezető határátkelők megnyitását sürgeti a személy- és az áruforgalom előtt, ami nélkülözhetetlen a biztonsági helyzet stabilitásához.
![]()
Az izraeli vezetés kedden vitatja meg a javaslatot. A Háárec című izraeli lap úgy tudja, Benjámin Netanjahu kormányfő arra fogja kérni biztonságpolitikai kabinetjét, hogy támogassák a fegyverszünetet.
A hadművelet előzménye az volt, hogy három izraeli és egy palesztin tizenéves elrablását és brutális meggyilkolását követően megnőtt a feszültség Izrael és a palesztinok között, az izraeli hatóságok sok palesztint, főleg Hamász-tagot őrizetbe vettek, a palesztinok pedig fokozták az izraeli területek elleni rakétatámadásokat.
A Hamász katonai szárnya elutasította a javaslatot
A Hamász katonai szárnya, az Ezzedín el-Kasszám Brigádok elutasította kedden reggel a gázai konfliktus rendezésére előterjesztett egyiptomi tűzszüneti javaslatot, és az Izrael elleni támadások fokozását ígérte.
A szervezet közleménye szerint bár nem kapta meg a Kairó által előző nap kezdeményezett teljes tűzszüneti javaslatot, annak a média által ismertetett részei „a térdre borulással és behódolással érnének fel”, ezért azt kategorikusan elutasítja a palesztin fegyveres csoport. „A harcunk az ellenséggel folytatódik, annak kegyetlensége és intenzitása nőni fog” – írta a szervezet közleményében.















