Kunos Pétert választották a Mazsihisz ügyvezetőjévé
– Kunos Pétert, a Budapesti Zsidó Hitközség számvizsgáló bizottságának elnökét, az Agrobank volt vezetőjét választották a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatójává a testület csütörtöki közgyűlésén.
A másik jelölt Schwezoff Dávid volt, akit az elmúlt héten a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatójává választottak. Kunos Péter 45 voksot kapott, Schwezoff Dávidra 40-en szavaztak, három voks érvénytelen volt.
A választásra azért került sor, mert Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz korábbi ügyvezető igazgatója áprilisban lemondott tisztségéről, azzal indokolva döntését, hogy az idén 79 éves lesz, munkakörének ellátása egyre nagyobb megterhelést jelent számára, és nem kíván a magyar közéletben dolgozni.
A közgyűlés elején a küldöttek úgy döntöttek, hogy zárt ülésen választják meg a Mazsihisz új ügyvezető igazgatóját.
Heisler András, a Mazsihisz elnöke az ülés után az újságírókat arról tájékoztatta, hogy a szavazás, amelyen a választási ciklus végéig, vagyis tíz hónapra választották meg Kunos Pétert ügyvezető igazgatóvá, békés körülmények között zajlott le. Kérdésre elmondta, hogy a közgyűlésen szóba került Schwezoff Dávid múltja.
Kunos Péter azzal kapcsolatban, hogy az Agrobank elnökeként folytatatott hitelezési gyakorlatáért vesztegetés miatt a kilencvenes évek végén szabadságvesztésre ítélte a bíróság, úgy nyilatkozott: csaknem húsz éve ítélték el, az elmarasztaló döntés ellen nem volt fellebbezési lehetősége, ezt azóta orvosolta a jogrend. Bizonyos érdekek azt kívánták meg akkor – folytatta -, hogy miután első fokon felmentették, másodfokon elmarasztalják.
Heisler András hozzátette: Kunos Péter azóta jogilag is mentesült minden következmény alól, és az általa alkalmazott biztosítékrendszert már egyetemen tanítják.
Tordai Péter, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke ugyancsak kérdésre elmondta: a hitközség vezetőségéhez nem érkezett olyan kezdeményezés, hogy Schwezoff Dávidot visszahívják a tisztségéből. Teljes értékű zsidó embernek tartják, és amíg nem tanúsít olyan viselkedést, amely nem méltó a közösséghez, nem kezdeményezik a leváltását.
MTI/BPI















