Magyar származású Izraeliként Hollywoodban

Breuer Péter Adam Meir magyar származású izraeli fiatalemberrel beszélgetett, aki Hollywoodban találta meg új hazáját és a boldogságát.

Kedves Ádám! Magyarul, angolul vagy héberül beszélgessünk?

Természetesen, magyarul.

Örülök, hogy még emlékszel az anyanyelvedre, hiszen 26 évvel ezelőtt, 9 éves korodban vándorolt ki veled együtt a családod Izraelbe, ahol otthon még csak-csak beszéltél magyarul, de az utóbbi 10 évben, amióta Hollywoodban élsz, szinte senki nem szólt hozzád magyarul. Vagy nem jól tudom?

Nagyjából így van. Csak a szüleimmel, meg a bátyámmal beszélek magyarul telefonon, vagy a Skype-on.

Hogy kerültél magyar származású izraeliként Hollywoodba?

Eredetileg csak kíváncsi turistaként érkeztem ide Tel-Avivból egy onnan ideköltözött barátom meghívására 2003 decemberének egy délutánján. Ám amikor egy órával az után, hogy a repülőm leszállt Los Angelesben és hirtelen Hollywoodban találtam magam, – hiszen ott lakott a barátom – egy különös, soha nem tapasztalt érzés kerített hatalmába. Mert, ahogy körülnéztem, és láttam, hogy hol forgatták ezt, vagy azt a kedvenc filmemet, hogy hol tartják az Oscar díj kiosztó gálát, hogy megláttam a hegy oldalán a Hollywood jelét, meg a ragyogóan sütő napot, a felhőtlen eget, és éreztem a 25 fokos melegben a soha nem szűnő kellemes szellőt, – mindezt december 31.-én – ráébredtem, hogy odaérkeztem, ahol ez után élni akarok, és ahol boldog leszek. Hát így kezdődött.

Ezt én is elfogadnám. És amikor megszoktad mindezt, mit kezdtél magaddal?

Ezt nem lehet megszokni. Ez a fantasztikus érzés tízedik éve egyetlen napra sem lanyhult bennem. Ez ma is pont olyan, mint amilyen az első pillanatban volt. Sőt, vannak pillanatok, percek, vagy napok, amikor ez az érzés csak fokozódik bennem. Ilyen volt az a nap is, amikor nem sokkal a megérkezésem után bementem az “American Academy of Dramatic Arts” épületébe, – a Drámai Művészetek Amerikai Akadémiájára – és ott azt mondtam, hogy felvételizni szeretnék hozzájuk, és meghallgattak, és felvettek színinövendéknek. Itt el kell, hogy mondjam, hogy én Izraelben már a középiskolát is egy színháztagozatos gimnáziumban végeztem, és a háromévnyi katonáskodás után felvételt nyertem a tel-avivi Színművészeti Főiskolára is. Nos, Hollywoodban két héttel később el is kezdődött a tanulás. Ez az akadémia volt az Egyesült Államok első színi főiskolája. 1884 –óta létezik. Itt tanult Grace Kelly, Spencer Tracy, Jason Robards, Robert Redford, Danny DeVito Kirk Douglas és még nagyon sokan, akiket minden mozirajongó ismer.

Nem rossz ilyen iskolában kezdeni, ugorjunk három évet. Befejezted az iskolát, azután?

Elkezdődött a munka. A színész legnehezebb munkája. Ami nem a szereptanulás, nem a szerepformálás, hanem a szerep keresése. Az a színész dolgozik ugyanis a legtöbbet, akinek nincs szerepe. Sokkal többet, mint az, akinek van. Mert senki nem ajánl neki szerepet az utcán. Azt keresni kell. Főleg itt, Hollywoodban, ahol ugyan 240 színész-ügynökség van, amelyek közül az egyikben három, a másikban akár húsz ügynök is dolgozik, meg több mint 300 casting ügynökség is van, de 2000 színész manager is működik, de 2 milliónál is több az itt élő színész.  Munkanélküli színésznek lenni, 24 órás elfoglaltságot jelent. Én az interneten kezdtem a munkakeresést. Találtam is egy hirdetést, amely szerint négy 50-70 év körüli színészt kerestek magyar akcentussal, egy dokumentumfilm angol nyelvű szinkronizálására. Tudok én öregember hangon is beszélni – gondoltam, és meghallgatásra jelentkeztem. Megkaptam mind a négy szerepet. Kiderült, hogy a film Quentin Tarantino és Andrew Vajna közös produkciója, “A szabadság vihara” volt. Az 1956-os Melbournei olimpián játszott híres, véres magyar-orosz vízilabda mérkőzésről szólt. Nagyban kezdtem. A film sok díjat nyert a világ különböző fesztiváljain. Többek között Magyarországon is. Ez után több szinkronszerepet kaptam, amelyekben már nem magyar nyelvű színészek hangját szinkronizáltam. És közben jöttek a játékszerepek. Kaptam egy ici – pici szerepet a “Charlie Wilson háborúja”-ban, amelyben Tom Hanks-szel játszottam, aztán egy kisebb filmben egy nagyobb szerepet, amelyben a Hizbollah egyik terroristáját játszottam, de voltam Jézus tanítványa is egy a keresztény egyház világát bejárt, vallásismertető filmben. Aztán újra egy szinkron jött egy főszerepre: a 2009 -es Golden Globe-ot elnyerő és Oscar díjra jelölt “Keringő Bashirral” című filmben. Így megy ez ma is. Egyszer több egyszer kevesebb de mindig van valamilyen munka.

Tudom, hogy te nem csak hagyományos, vagy klasszikus színészi szerepeket játszol, hanem valami mást is…

A gorillákról, orrszarvúakról, mókusokról és szobrokról beszélsz? Oké. Én kisgyerekkorom óta nagyon vonzódom a pantomimhoz és a mozgáshoz. Mindenhol azt kerestem, hogy hol lehet pantomimot tanulni. Szerencsére volt ebben az amerikai iskolában egy tanárom, aki a Marcel Marceau tanítványa volt. Ő volt az én kedvenc tanárom és én voltam az ő kedvenc tanítványa. Amikor befejeztem az iskolát felkeresett és bevett a pantomim- és élőszobor csoportjába. Akkor derült ki a számomra, hogy ő a világ leghíresebb gorillát alakító színésze is. Az én méreteim pont akkorák, mint az övéi és mivel már 40 éve játssza ezt és ez egy igen fárasztó szerep, úgy gondolta, hogy ha elvállalom, lassan átadja nekem. Én meg boldogan folytatok egy ilyen legendát. Így kezdtem el játszani a gorillával az állatszerepeket. Mert később megismertem a többi állatokat és másfajta speciális effekteket készítő filmes céget. Az egyik megkért, hogy játsszak el egy orrszarvút, egy másik mókus, majd egy Grizzly medve szerepet kínált, de voltam már beszélő fa is, és több, más furcsa lény. Ezeket nagyon szeretem, mert kevés ennél különlegesebb “szerep” van. Úgy, hogy ha állatokat látsz egy-egy filmben, lehet, hogy akkor is engem látsz.

Milyen szerepeid voltak az utóbbi időben?

A legutolsó szerepem egy vígjátékban, amúgy egy politikai krimiben, a “Kevin Sorbo”(Hercules)-ben volt a főszerepet.  Egy visszavonult Mossad ügynököt játszottam, akinek az a feladata, hogy „megvédje” az amerikai gazdaságot. Ezen kívül játszottam a „Mission Impossible 4”-ben. Ugyancsak nemrégen dolgoztam, mint nyelvi (angol) felügyelő a Thor és a Transformers filmeken. Ami pedig most jön, az pantomimezés lesz a világ legnagyobb, egy hónapon át tartó, nemzetközi előadó művészeti fesztiválján Bransonban ami Missouriban van.

További sikereket kívánok