Szélsőséges iszlamisták megölték a nigériai síiták vezetőjét.

Szélsőséges iszlamisták megölték a nigériai síiták vezetőjét.

Az észak-nigériai Kano állam rendőrségének szóvivője pénteken elmondta, hogy Muhammed Alit saját házában lőtték agyon. A bűncselekmény mögött a szélsőséges iszlám eszméket valló Boko Haram szekta áll. Az elkövetőt, feleségét és öt gyermekét is letartóztatták, lőfegyvereket, lőszert és pokolgépeket találtak náluk.

A Boko Haram véres harcot vív a gyenge lábakon álló központi kormány ellen, s egy iszlamista állam létrehozását akarja az ország – túlnyomórészt muszlimok lakta – északi részében. Céljai közé tartozik, hogy a 160 milliós vegyes etnikumú nyugat-afrikai országban bevezessék a saríát, az iszlám törvénykezést, és követeli bebörtönzött emberei szabadon bocsátását.

Az afganisztáni tálibokhoz hasonlóan lazán szerveződő szekta – amelynek neve hausa nyelven azt jelenti: „a nyugati tanítás bűn” – számos merényletet, támadást hajtott végre 2009 közepe óta, összesen több mint ezer ember halálát okozva.

A nigériai lakosság megközelítőleg fele muzulmán vallású, többségükben a szunnita irányzatot követik. Az utóbbi években azonban egyre népszerűbbé vált a síita irányzat.