Öt igazgatóság lesz a Köztársasági Elnöki Hivatalban

Öt igazgatóság lesz a Köztársasági Elnöki Hivatalban
 Közzétette Áder János államfő a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) módosított alapító okiratát. Eszerint a KEH-ben ezentúl öt igazgatóság működik majd: a jogi és alkotmányossági, a társadalmi kapcsolatokért felelős, a külügyi, a gazdasági és a sajtóigazgatóság.

A Hivatalos Értesítő legfrissebb számában megjelent dokumentum szerint a Köztársasági Elnöki Hivatalt a határozatlan időre kinevezett főigazgató vezeti, aki ellátja a hivatal általános képviseletét. A posztra a csütörtökön hivatalba lépett Áder János már ki is nevezte Haszonicsné Ádám Máriát, a fővárosi kormányhivatal főigazgatóját, egyúttal felmentette Kiss Norbertet, a KEH társadalmi kapcsolatokért felelős hivatalvezetőjét, Vajna Márton külügyi hivatalvezetőt, Szabó György hivatalvezető-helyettest és Cservák Csabát, aki a jogi, alkotmányossági és közigazgatási hivatalt vezette.
Áder János hatályon kívül helyezte továbbá azt a KEH alapító okiratának módosításáról szóló, az elnöki hivatal eddigi struktúráját kialakító köztársasági elnöki határozatot, amelyet 2010. szeptember 16-án írt alá elődje, Schmitt Pál. Ez rendelkezett arról, hogy a KEH három önálló szervezeti egységből épül fel: a jogi, alkotmányossági és közigazgatási hivatalból, a külügyi hivatalból és a társadalmi kapcsolatok hivatalából.
Az új szervezeti struktúra szerint a hivatalon belül ezentúl öt igazgatóság működik majd: a jogi és alkotmányossági, a társadalmi kapcsolatok igazgatósága, a külügyi, a sajtó-, valamint a gazdasági igazgatóság. A jogi és alkotmányossági igazgatóság szakmai vezetését a főigazgató látja el, a többiét pedig az igazgatók, akiket a köztársasági elnök jóváhagyása alapján a főigazgató nevez ki.
A KEH további önálló szervezeti egysége az elnöki titkárság és a honvédelmi főosztály.
A főigazgató jogállására a közigazgatási államtitkárokra irányadó rendelkezéseket kell alkalmazni azzal, hogy illetményét és egyéb juttatásait közvetlenül a köztársasági elnök határozza meg. Az igazgatók jogállására ugyancsak a közigazgatási államtitkárokra irányadó rendelkezéseket kell alkalmazni úgy, hogy az illetményüket és egyéb juttatásaikat szintén a közigazgatási államtitkári illetményre és juttatásokra vonatkozó szabályok szerint kell megállapítani.