Az osztrák állami vasúttársaság még az év végéig létre akarja hozni olcsó teherfuvarozó leányvállalatát, amely elsősorban Dél-Kelet-Európára koncentrálna. Ehhez erősíteni akarja együttműködését a MÁV-val is – mondta a WirtschaftsBlatt című online hírportálnak az ÖBB vezérigazgatója.
Christian Kern tájékoztatása szerint az új társaság – amelynek előreláthatóan Magyarországon lesz a központja – várhatóan 2013 elején kezdi meg tevékenységét, és idővel Dél-Kelet-Európában az elsőszámú vasúti árufuvarozó cég akar lenni.
A tervekről szólva Kern elmondta: az ÖBB ajánlatot tett a MÁV-nak az együttműködés bővítésére, „a reakciók nagyon kedvezőek”.
A MÁV Zrt. és a MÁV Vagyonkezelő Zrt. 2007. május 29-én hirdetett nyilvános kétfordulós pályázatot a MÁV Cargo Zrt. 100 százalékos részvénycsomagjának értékesítésére. A pályázatot 16 pályázó váltotta ki, az első fordulóban 12-en tettek indikatív ajánlatot, közülük 7-en jutottak a második fordulóba, végül négyen adták be kötelező vételi ajánlatukat a privatizációra.
A Rail Cargo Ausztria és a GYSEV konzorciuma 2008-ban vásárolta meg a MÁV Cargo Zrt. 100 százalékos részvénycsomagját 102,5 milliárd forintért. Az azóta Rail Cargo Hungaria (RCH) néven futó cég beépült az ÖBB teherfuvarozási rendszerébe, de egyelőre még veszteséges, a tervek szerint 2013-ban lehet nyereséges a vállalat.