Megállt a munka a parlamentben – a költségvetést akarták átírni
Először a költségvetési bizottság ülése miatt kellett megszakítani a határozathozatalokat, hogy a testület is beterjeszthessen a Ház elé a büdzsé főösszegeit érintő módosító indítványt.
A szabálysértési törvény alapján április 15-től az általános szabálysértési hatóság a települési jegyző helyett a kormányhivatal lesz. A jogszabály az önkormányzatoknak befizetési kötelezettséget ír elő a szabálysértési feladatokhoz kötődő bérjellegű és dologi kifizetések forrásának biztosításához, ám mivel a jövő héttől már a kormányhivatalokon keresztül a központi költségvetésbe folyik be a bírságbevétel, az önkormányzatoknak előírt befizetési kötelezettség kétszeres elvonást jelentene – derül ki annak a módosító indítványnak az indoklásából, amely ezért módosítaná a büdzsé főösszegét, növelve a büdzsé bírságbevételeit és a kormányhivatalok támogatását.
A szünet után az ülésteremben a jobbikos Staudt Gábor ugyanakkor azt kérte, halasszák el a törvényjavaslat zárószavazását, a stabilitási törvény ugyanis kimondja: olyan indítvány, amely megváltoztatná a központi költségvetés bevételi és kiadási főösszegét, csak a Költségvetési Tanács előzetes hozzájárulása alapján bocsátható zárószavazásra. Jelezte, nem tud ilyen hozzájárulásáról. Ugyanerre hívta fel a figyelmet az MSZP-s Veres János is.
Ezt követően Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője „a kialakult helyzet megoldására” kezdeményezte az alkotmányügyi bizottság összehívását, hogy a szabálysértési törvényben most ne rendelkezzenek költségvetési kérdésekről.
Az ülés levezető elnöke, Balczó Zoltán összehívta az alkotmányügyi és a költségvetési bizottság együttes ülését.