A BBC 19 országban készített felmérése szerint a megkérdezettek 49 százaléka támogatja a független palesztin állam elismerését. Még az Egyesült Államokban is többséget élvez a gondolat.
Elsöprő többség, a megkérdezettek közel fele szeretné, ha az ENSZ elismerné a palesztin államot a héten valószínűkeg benyújtásra váró felvételi kérelem nyomán – derül ki abból a felmérésből, amelyet a BBC készített 19 ország lakóinak bevonásával. A közvélemény-kutatásban résztvevők 49 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szívesen látna egy önálló Palesztinát az ENSZ-tagországok között, és csak 21 százaléknyian szeretnék, hogy országuk utasítsa el a teljes jogú palesztin tagságot. Feltűnő, hogy még ahol a legnagyobb a független Palesztina elutasítottsága, ott is többségben vannak a támogatók: az Egyesült Államokban és a Fülöp-szigeteken egyaránt 36 százalék veti el a palesztin önállóságot, amelyért viszont az amerikaiak 45 százaléka, a filippínóknak pedig az 56 százaléka teljes mellszélességgel kiáll. (A bizonytalanok aránya világszerte összesen 30 százalék.)
Ha lehet hinni az előzetes bejelentéseknek, a Mahmúd Abbász elnök vezette Palesztin Hatóság pénteken terjeszti be a teljes jogú tagfelvételi kérelmet az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé. A függetlenség nemzetközi elismerését a palresztinok az 1967es határok szerint kérik, ami azt jelenti, hogy az esetleges Palesztina területe Ciszjordániát – benne Kelet-Jeruzsálemmel – és a Gázai övezetet fogná össze. (Ez utóbbit 2007 óta nem az Abbász-féle mérsékelt Fatah, hanem a szélsőséges Hamász tartja a hatalmában.) Izrael és az Egyesült Államok szerint a palesztin függetlenséget tárgyalások útján kell rendezni. Avigdor Lieberman izraeli külügyminiszter és helyettese, Danni Ajalon is azzal fenyegetőzött, hogy a zsidó állam minden kétoldalú szerződést hatályon kívül helyez, ha a palesztinok az ENSZ BT-hez fordulnak, ahogy előre borítékolható az is, hogy állandó tagként Washington élni fog a vétójogával, és nemet mond a független Palesztinára.
A palesztinoknak jelenleg állandó megfigyelői státuszuk van az ENSZ-ben; a Hillary Clinton vezetésével lázas tűzoltóakciót végző amerikai diplomáciának péntekig van ideje elérni, hogy teljes jogú tagság helyett az Abbász-kabinet csak a megfigyelői státusz kibővítését kérje, afféle átmeneti megoldásként a végső rendezésig. Az igyekezet érthető: Washington számára az iraki és az afganisztáni háború miatt nagy blamázst jelent az arab országok előtt, hogy megvétózza a független Palesztina elismerését.
A BBC felmérésének tanúsága szerint az ügy legkevésbé Indiát érdekli: itt a válaszadók mindössze 32 százaléka támogatja, és 25 százaléka utasítja el a palesztin függetlenséget. A legtöbben Egyiptomban álltak ki az önálló Palesztináért (90 százaléknyian a kilenccel szemben), míg az Európai Unió valamiben végre közel egységes képet mutat: a franciák, a németek és a britek körében egyaránt 53-54 százalék a támogatók aránya, és 20-28 az ellenzőké. A muszlim országokban nyilvánvalóan döntő fölényben vannak a független Palesztina hívei (Törökország: 60-19, Pakisztán: 52-12, Indonézia: 51-16), meglepő azonban, milyen egyértelmű hátszelet élvez a gondolat Kínában: itt az 56 százalékos támogatás mellett csak a megkérdezettek kilenc százaléka veti el kategorikusan, hogy Palesztina önálló álam legyen.
Július 3. és augusztus 29. között a BBC a világ 19 országában 20 466 embert kérdezett meg telefonon vagy személyesen Palesztina függetlenségének elismeréséről. A hibahatár +/- 2,1-3,5 százalék.
F:BBC/NOL