Szíriában a nemzetközi felzúdulás ellenére is folytatódtak kedden a hadsereg támadásai több város tiltakozó lakossága ellen. Emberi jogi szervezetek 25 halottról számoltak be.
A török külügyminiszteren kívül Indiából, Dél-Afrikából és Brazíliából is megbízottak érkeznek Damaszkuszba, hogy nyomást gyakoroljanak a kormányra a vérontás leállításának érdekében. A török diplomácia vezetője hat órán át tárgyalt szíriai illetékesekkel, köztük két órán át magával Bassár el-Aszad elnökkel, de a megbeszélések eredményéről egyikük sem nyilatkozott.
Deir-ez-Zórban az utcákon hevernek a hullák. A harckocsik elfoglalták azt a teret, ahol az elmúlt hetekben óriási tüntetések voltak. A városban tömeges letartóztatások folynak – közölte az OSDH a helyi embereire hivatkozva.
Hamában a hadsereg lezárta a bevezető utakat, s emiatt élelmezési válsághelyzet alakult ki. A helyzet elviselhetetlen, a katonaság semmilyen élelmet nem enged be – mondta egy férfi, aki szerint azonban hét nap után ismét működnek a távközlési vonalak, és a városba visszatérőben van a nyugalom. A szíriai állami hírügynökség azt jelentette, hogy megkezdődött a katonai alakulatok kivonása Hamából, miután letartóztattak bizonyos számú „fegyveres terroristát”.