A Líbia keleti területeit uraló iszlamista hadúr megerősítette, hogy valóban többször tárgyalt ifjabb Kadhafival, a hivatkozott megállapodásról azonban egy szót sem szólt.
Moammer el-Kadhafi líbiai vezető egyik fia azt állította, hogy családja
szövetséget kötött az országban harcoló iszlamista lázadókkal annak érdekében,
hogy végezzenek a Kadhafi távozását követelő, világi beállítottságú
kormányellenes felkelőkkel. Szeif al-Iszlám Kadhafi – aki apjához hasonlóan
sokáig azt állította, hogy a líbiai ellenzéket iszlamisták vezetik – a The New
York Times című amerikai lapnak beszélt erről Tripoliban. Az újság által szerdán
közölt nyilatkozatában kijelentette: a világi lázadók „mind elmenekülnek vagy
meghalnak… Majd meglátjuk”.
Szeif al-Iszlám Kadhafi állítása szerint
családja Ali Szallabival, a Líbia egyes keleti területeit ellenőrző iszlamisták
egyik vezetőjével kötött szövetséget. Szallabi a lapnak megerősítette, hogy
többször beszélt Kadhafi fiával, de azt már nem, hogy az iszlamisták
csatlakoztak volna a Líbiát 42 éve irányító Moammer el-Kadhafi
táborához.
A Kadhafi-rendszer előszeretettel tünteti fel magát az ország
iszlamistákkal szembeni védelmezőjeként. A líbiai lázadók között akadnak
iszlamisták, de a felkelők szerint egységbe kovácsolja őket a szándék, hogy
demokratikus kormánnyal váltsák fel a Kadhafi-rendszert. Elképzelhető, hogy
Szeif al-Iszlám Kadhafi az interjúval a lázadók közé próbál éket verni, a
lázadók soraiban ugyanis repedések mutatkoznak egyik katonai vezetőjük,
Abdel-Fattah Júnisz tábornok rejtélyes meggyilkolása után.