Merkelt bírálja a konzervatív testvérpárt elnöke is

– Közvetve bírálta Angela Merkel kancellárt, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökét a kisebbik konzervatív párt, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke is.

Horst Seehofer, az uniós testvérpárt vezetője egy szerdai interjúban arra
szólította fel Merkelt és az általa vezetett CDU-t, hogy vegye komolyan azokat a
bírálatokat, amelyeket a napokban a konzervatívok egy korábbi nagy tekintélyű
politikusa a kereszténydemokrata unió, közvetve pedig Merkel címére fogalmazott
meg.
Erwin Teufel – aki 1991 és 2005 között, 14 éven keresztül
Baden-Württemberg tartomány miniszterelnöke, a kilencvenes években pedig 6 éven
át a CDU alelnöke volt – a többi között felrótta, hogy a párt elhanyagolja
hagyományos keresztény értékeit és nincs világos gazdaságpolitikája. Teufel
szerint a CDU elveszítette korábbi, jól felismerhető és egyértelmű arculatát, és
ez az oka annak, hogy mind több hagyományos választó fordít hátat a pártnak.
Teufel úgy ítélte meg: e választók visszanyerése érdekében „értékalapú,
kiszámítható, a valóságot tükröző és bizalmat keltő” politikára lenne
szükség.
Konzervatív pártkörökben is némi meglepetést keltett, hogy a
bajor keresztényszociálisok vezetője egyértelműen kiállt Erwin Teufel mellett.
Seehofer az interjúban azt hangoztatta, hogy a bírálatot mindenképp komolyan
kell venni. A CSU elnöke szerint ha egy olyan megfontolt és tekintélyes
személyiség, mint Teufel a hagyományos választók elvesztését sérelmezi, a
keresztény értékeket hiányolja, és nagyobb gazdasági rátermettséget sürget,
akkor arra a keresztény pártoknak oda kell figyelniük.
A korábbi
baden-württembergi miniszterelnökhöz hasonlóan Seehofer sem említette
közvetlenül Merkel nevét. Megfigyelők szerint azonban egyértelmű, hogy a CSU
elnöke a pártelnök-kancellárhoz intézte üzenetét.
Szakértők szerint a
bírálatokat alátámasztotta egy szerdán nyilvánosságra hozott felmérés, amely
arra utalt, hogy tovább csökkent a CDU/CSU támogatottsága, a koalíciós partner
FDP népszerűsége pedig az eddigi legalacsonyabb szintre süllyedt. Eszerint ha
Németországban vasárnap választanának, a konzervatívok a voksok 32, a
liberálisok mindössze 3 százalékát szereznék meg. A 2013-as kormányváltásra
készülő szociáldemokraták és a Zöldek ezzel szemben 26, illetve 20 százalékos
támogatásra számíthatnának.