Hetvenöt éves korában elhunyt Molnár Gál Péter, a Népszabadság és a magyar színházi élet évtizedeken át meghatározó kritikusa, dramaturg és színháztörténész, adta hírül [1] a Népszabadság Online.
A Wikipédia szócikke [2] szerint Molnár Gál Péter 1936. július 11-én született Budapesten. 1961-ben szerzett diplomát dramaturgként, de már 1960-ban a Petőfi Színház dramaturgja lett.
A hatvanas évektől a Népszabadság kulturális rovatának munkatársa, egészen 1978-ig. Ekkor ugyanis a caracasi filmfesztiválra indult – madridi átszállással – a Ferihegyi repülőtérről. A vámvizsgálatnál elkérték tőle a cigarettatárcáját, amely egy kicsempészésre szánt mikrofilmet rejtett. A mikrofilmet előző nap az akkori demokratikus ellenzék ismert személyisége, Kenedi János adta át neki, és a párizsi Irodalmi Újságnak írt cikkét tartalmazta. Az írás így is megjelent, de MGP-nek mennie kellett a pártlap Népszabadságtól.
Ekkor Molnár Gál a Magyar Színházi Intézet tudományos főmunkatársa lett, majd dramaturgként dolgozott a Pécsi Nemzeti, a Békés Megyei Jókai és a Veszprémi Petőfi Színházban. 1988-tól ismét a Népszabadság munkatársa, majd főmunkatársa volt.
2004 novemberében elismerte, hogy 1963-ban aláírta a belügyi beszervezési nyilatkozatot. Mint kiderült, a színikritikus azért lépett a III/III-as csoportba, mert homoszexualitása miatt megzsarolták.
Főbb művei: Honthy Hanna és kora (1967), Olvasópróba (1968), Rendelkezőpróba (1972), Izgága Színház (1974), Színházi holmi (1976), Emlékpróba (1977), A Latabárok (1982), A Páger-ügy (1988), Latinovits (1990), Hogyan csináljunk rossz színházat? (1994), A pesti mulatók (2001).
