A Fidesz frakcióvezetője szerint az új munka törvénykönyvében olyan szabályozásra van szükség, amely a munkanélkülieknek, a gyermeket nevelő anyáknak, a szülési szabadságról visszatérőknek a munka világába való visszavezetését szolgálja.
Lázár János hétfőn úgy nyilatkozott: ezzel ellentétes szabályozást a Fidesz nem fog támogatni. A kormánypárt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által közzétett dokumentumot munkaanyagnak tekinti.
A frakcióvezető kifejtette: ma az ország egyik legnagyobb gondja, hogy nincs elég munkahely, s ez számos össztársadalmi probléma forrása. Magyarország megújulása elképzelhetetlen új munkahelyek
nélkül, azok létrehozásához azonban új szemlélet és új szabályok is szükségesek – tette hozzá, emlékeztetve, hogy a munka törvénykönyvét 1992-ben fogadta el az akkori Országgyűlés, ám az elmúlt években minden szereplő, így a munkavállalói és munkaadói szervezetek, sőt a korábbi kormányok is szerettek volna átfogó módosítást végrehajtani a csaknem húsz éve elfogadott jogszabályon.
„A Fidesznek kötelessége, hogy segítséget, támogatást nyújtson ahhoz, hogy egy ilyen idejemúlt törvényt felváltson egy mindenki által támogatható, modern, a valós munkavállalói és munkaadói
igényekhez igazodó szabályozás” – mondta Lázár János, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy olyan szabályozásra van szükség, amely a munkanélkülieknek, a gyermeket nevelő anyáknak, a szülési
szabadságról visszatérőknek a munka világába való visszavezetését szolgálja. Ezzel ellentétes szabályozást a Fidesz nem fog támogatni – emelte ki.
Kitért továbbá arra, hogy az NGM által közzétett anyag is rögzíti,
a tárca álláspontjáról van szó, így azt a Fidesz egyelőre
munkaanyagnak tekinti. A munkaanyag lehetőséget biztosít arra, hogy
az érintett szervezetek elmondják róla a véleményüket; a Fidesz is
ezt fogja tenni, s azért, hogy jó szabályozás születhessen,
ajánlásokat tesz, ha pedig kell, vitatkozni is fog – tette hozzá.
A Nemzetgazdasági Minisztérium múlt pénteken hozta nyilvánosságra
az új munka törvénykönyvének tervezetét, amelyet társadalmi vitára
bocsátott. A kormany.hu oldalon olvasható tervezet szerint változna
a rendkívüli munkavégzés kifizetése, a szabadság kiadása, a
munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos szabályozás, és
megszűnnének a felmondási tilalmak is.
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője hétfőn hangsúlyozta, a
dokumentum egy konzultációs munkaanyag, amelyhez továbbra is várják
az észrevételeket, javaslatokat, véleményeket. A kormány át fogja
tekinteni, hogy ezek közül melyeket tudja beépíteni a
törvényjavaslat végleges formájába – jegyezte meg.
A védett kor intézményének biztosítása azonban már a szociális
konzultációval eldőlt, ahogyan az is, hogy a munka törvénykönyvébe
be kell épülnie annak, hogy a „segély helyett a munkalehetőség
biztosítása a kívánatos út” – mondta a szóvivő.