
Az ATWOnline érdekesnek tartja, hogy Csen Feng, a HNA elnöke a múlt héten még azt mondta: a csoportot jobban érdekli egy új magyarországi légitársaság megalapítása. A HNA már 2004-ben is gondolkodott azon, hogy tulajdonrészt vesz a Malévban. Akkor azért vetette el az ötletet, mert európai légiforgalmi hálózata kicsi volt, és nagynak gondolta a pénzügyi kockázatot. Közben Csen elárulta, hogy a HNA-t érdekli a Hochtief német repülőtér-üzemeltető csoportból való részesedés – olvasható az ATWOnline honlapján.
A Hainan Airlines gondolkodik azon, hogy befektessen-e a nehéz helyzetben lévő Malév légitársaságba
Orbán Viktor miniszterelnök tavaly novemberben tett kínai látogatása idején az MTI-nek beszámolt arról, hogy tárgyalt Csen Fenggel egy magyarországi légitársaság létrehozásáról, illetve a Malév átalakításáról. A HNA Group június 25-én stratégiai megállapodást kötött a Demján csoporttal, amelynek közleménye szerint a felek nagyszabású fejlesztéseket terveznek a logisztika, a reptérfejlesztés, a légiközlekedés, az ingatlanfejlesztés, a hotel- és bevásárlóközpont-fejlesztés, a közlekedési infrastruktúra fejlesztése és a pénzügyi szolgáltatások területén.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter július 5-én a Malév értékesítése kapcsán kijelentette: szakmai befektetőt keresnek, a tárgyalások jól állnak, de még számos gazdasági és jogi vitakérdés van az orosz féllel. A legfontosabb elvi kérdést már tisztázták, azaz azt, hogy az orosz partner nem kíván részt venni a Malév jövőjében – közölte.