Rendszerben, átlátható szabályokban gondolkodunk

 

  

 

 

Lázár János határozott meggyőződése, hogy a harmadik polgármesteri ciklus után már

 


 

 

 

 

 

  Lázár János határozott meggyőződése, hogy a harmadik polgármesteri ciklus után már megunják az embert annyira, hogy legalább föl kell ajánlani a lehetőséget annak is, aki ezt még nem próbálta ki. A Fidesz frakcióvezetője a Népszavának többek között az alkotmánybírók nyugdíjazásáról és az egyéni képviselői indítványok részleteiről is beszélt.

 

  Lázár János határozott meggyőződése, hogy a harmadik polgármesteri ciklus után már megunják az embert annyira, hogy legalább föl kell ajánlani a lehetőséget annak is, aki ezt még nem próbálta ki. A Fidesz frakcióvezetője a Népszavának többek között az alkotmánybírók nyugdíjazásáról és az egyéni képviselői indítványok részleteiről is beszélt

A képviselői egyéni indítvány sosem zárja ki az egyeztetés lehetőségét, ráadásul a sarkalatos törvényeknek nem feltétlenül kell a kormánytól származniuk – hívta fel a figyelmet a Népszavának adott interjújában Lázár János. A frakcióvezető emlékeztetett: a múlt pénteki törvényjavaslat, amely egy moratóriumot vezet be a vezető bírák kinevezésére, részben összefüggésben van az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) két héttel ezelőtti kezdeményezésével. Ez arra vonatkozott, hogy az átállás megvalósításáig legyen egy hat hónapos átmenet – 2012. januártól-júniusig – a bírói tisztség megszűnésére. Továbbá az igazságszolgáltatási reform kapcsán szeretnénk egy komoly parlamenti vitát, ezért is kellett ideiglenes lépéseket megtenni – fűzte hozzá.
Ötleteik a szocialistáknak vannak
Lázár János az alkotmánybírók nyugdíjazásával kapcsolatban úgy fogalmazott, azokat, akik 2012. január 1-ig betöltik az általános öregségi nyugdíjkorhatárt, a 62 évet, 2012. július 1-jével fogja fölmenteni az illetékes munkáltató. Hozzátette: a Kúria létre fog jönni, és az alaptörvény értelmében a Legfelsőbb Bíróság meg fog szűnni.
A törvényhozás részleteiről szólva a frakcióvezető úgy fogalmazott, ötleteket sosem visznek sem a parlament, sem a kormány, sem a Fidesz elnöksége elé. Ami a testületek elé kerül, az már javaslat, amely vagy koncepció vagy konkrét megfogalmazás szintjén van. Ötleteket a szocialisták szoktak elővenni, ilyen volt például az ingyenes repülés lehetősége – hangsúlyozta a fideszes honatya, kiemelve: rendszerben, átlátható szabályokban gondolkodnak.
Szíve szerint polgármester maradna
Arra a felvetésre, hogy a következő ciklusban az országgyűlési képviselőséget vagy a polgármesteri pozíciót választaná, így reagált: „szívem szerint a polgármesterséget választanám”. Ugyanakkor hozzátette: meg kell beszélnie a hódmezővásárhelyiekkel, mert ez már a harmadik ciklusa, és a negyediket csak akkor érdemes vállalni, ha az embereknek olyan fokú a bizalma, hogy mindenféleképpen ragaszkodnak polgármesterükhöz. Meggyőződésem, hogy a harmadik ciklus után már megunják az embert annyira, hogy legalább föl kell ajánlani a lehetőségét, hogy adjanak bizalmat egy olyannak is, aki ezt még nem próbálta ki – jegyezte meg a Népszavának.