Washington reformokat vár az egyiptomi vezetéstől

Kairóban is forrósodik a helyzet


Az egyiptomi kormánynak fogékonynak kell lenni a nép törekvéseire – reagált a washingtoni Fehér Ház a Hoszni Mubarak államfő távozását követelő kairói megmozdulásokra.

A közlemény szerint a kormánynak komolyan veendő alkalma van arra, hogy válaszoljon az egyiptomi nép törekvéseire, bevezessen politikai, gazdasági és szociális reformokat, amelyek javíthatják az emberek életminőségét, segíthetik az ország felvirágzását. Washington azt is közölte: elvárja Kairótól, hogy a tiltakozásokkal szemben békés eszközökkel lépjen fel.
Könnygázt, gumilövedékeket, gumibotot vetett be az egyiptomi rendőrség szerdára virradó éjjel Kairó központjában a Hoszni Mubarak elnök távozását követelő, több tízezres tüntető tömeg ellen.

A korábbi jelentések szerint a tüntetések eddig három halálos áldozatot követeltek. Kairóban egy rendőr, Szuezben pedig két tüntető vesztette életét.

Szemtanúkra hivatkozó hírügynökségi jelentések szerint a rendőrök igyekeztek kiszorítani a tüntetőket a főváros központi teréről, és a környező mellékutcákba hajtották őket. Az egész teret közben a bevetett könnygáz keltette felhő árasztotta el. Évek óta ez volt a legnagyobb szabású tüntetés az arab világ vezető hatalmának számító észak-afrikai országban.

A tüntetők létszámára vonatkozó adatot az egyiptomi biztonsági erők egyik, neve elhallgatását kérő munkatársa közölte. Az első hírek még több százas tüntetésről szóltak. A biztonsági szolgálatok szerint a több kerületben zajló tüntetések miatt Kairóban 20-30 ezer rendőrt mozgósítottak.


Vízágyút is bevetettek a tüntetők ellen
Reuters – Amr Abdallah Dalsh
A tiltakozó megmozdulás békésen indult az egyiptomi legfelsőbb bíróság belvárosi épülete előtti téren, majd a tömeg elkezdett felvonulni egy úton. A rendfenntartó erők először szokatlan önmérsékletet tanúsítottak, a jelek szerint azon összehangolt kormányzati erőfeszítések részeként, hogy ne provokáljanak ki a tunéziai tüntetések mintájára tömeges lázadást.

A Mubarak távozását és a szegénység felszámolását követelő tömeg fokozatosan gyarapodott, a biztonsági erők pedig a jelek szerint taktikát változtattak; mindezek hatására az indulatok erőszakba torkolltak. A tüntetők kövekkel dobálták a rendőröket, s megtámadtak egy rendőrségi vízágyút: feltépték a jármű ajtaját és kiparancsolták a gépkocsivezetőt. A rendőrök vízágyúk és könnygáz bevetésével igyekeztek megfékezni a tömeget.

Kormányellenes megmozdulások voltak Kairó más kerületeiben, valamint az északi országrészben fekvő Alexandriában, a déli Asszuánban, a Nílus deltavidékén fekvő Aszjútban, a Szuezi-csatorna melletti Iszmáilíjában, s a Sínai-félszigeten is.

Az elnökbuktató tunéziai tüntetésekhez hasonlóan az egyiptomi megmozdulások is internetes közösségi oldalakon, a Facebookon és a Twitteren szerveződtek; 90 ezren jelezték előre részvételüket.

Habib al-Adeli egyiptomi belügy- és belbiztonsági miniszter az al-Ahrám című kormánypárti napilapban kedden megjelent nyilatkozatában felelőtlennek nevezte a tüntetések szervezőit, s bár úgy vélte, hogy felhívásuknak „nem lesz hatása”, leszögezte: a rendfenntartók nem vesznek félvállról semmilyen törvénysértést, tulajdonnal szembeni fenyegetést.

Az egyiptomi kormány legyen fogékony a nép törekvéseire

BreuerPress/NOL/MTI/AP/Reuters/AFP/dpa