Al-Dzsazíra-kiszivárogtatás

Újabb leleplezések a Palesztin Hatóság és Izrael együttműködéséről


Tovább dagad a Közel-Kelet sajátos” WikiLeaks-botránya”. Az al-Dzsazíra katari
hírtelevízió ugyanis kedd este újabb leleplezéseket közölt a Palesztin Hatóság és Izrael korábbi együttműködéséről.

 A bizalmasnak nevezett és szenzációsnak tűnő dokumentumok első
fejezetét a hírtelevízió még vasárnap  hozta nyilvánosságra, azt
állítva, hogy a palesztinok 2008-ban két fontos kérdésben is
engedtek volna Izraelnek a vele folytatott béketárgyalásokon,
mégpedig Kelet-Jeruzsálem, továbbá a menekültek visszafogadása
ügyében.
 Mahmúd Abbász palesztin elnök cáfolta ugyan mindezt és az
al-Dzsazíra állításait hazugságnak nevezte, a Palesztin Hatósággal
szemben álló, a Gázai övezetet ellenőrzése alatt tartó Hamász
radikális mozgalom felhívására kedden már több ezer palesztin
tüntetett  a Palesztin Hatóság állítólagos engedményei ellen.
 A katari hírtelevízió és a The Guardian brit napilap által kedd
este egyidejűleg közölt új dokumentumok minden valószínűség szerint
újabb olajat öntenek a tűzre. Azokból ugyanis az tűnt ki, hogy a
korábbi izraeli és palesztin vezetők már 2005-ben is meglehetősen
bizalmas alkudozásokat folytattak egymással. Így Schaul Mofaz akkori
izraeli védelmi miniszter és Naszr Juszef volt palesztin
belügyminiszter egy 2005-es találkozó jegyzőkönyve szerint arról
konzultált, hogy ki és miként tegye el láb alól az Izrael által egy
öngyilkos merénylet elkövetésével vádolt radikális al-Aksza
Mártírjainak Brigádjai elnevezésű, a Fatah fegyveres szárnyának
számító szervezet parancsnokát. A palesztin miniszter akkor ezt
azzal utasította vissza, hogy képességeik korlátozottak és a
körülmények sem egyszerűek, és a parancsnokkal néhány hónappal
később az izraeli légierő végzett. Az azonban nem világos, hogy a
Palesztin Hatóság mindehhez konkrét segédkezet nyújtott volna.
 Egy másik, 2009-ből származó dokumentum Száeb Erekát palesztin
főtárgyalót idézte, aki egy amerikai tárgyalópartner előtt állítólag
elismerte, hogy a rend és a nyugalom megőrzése érdekében olykor még
saját embereiket is meg kellett ölniük.
 Az al-Dzsazíra saját bevallása szerint 1600 kiszivárogtatott
dokumentummal rendelkezik az elmúlt évtized béketárgyalásairól. A
hírtelevízió azok folyamatos nyilvánosságra hozatalát helyezte
kilátásba.

 

BreuerPress