Berlinben élő izraeliek százai hangolják rá készülékeiket.
– Berlin hangja – Fiatal izraeliek a német fővárosban
A holokauszt túlélő Nirit Bialer héber nyelven
köszönti hallgatóit egyórás rádióműsorában, amelyet zene,
beszélgetések és interjúk színesítenek. A stúdió azonban nem
szülőhelyén, Izraelben, hanem a német főváros szívében sugározza az
adást. És Berlinben élő izraeliek százai hangolják rá
készülékeiket.
A város, ahonnan Adolf Hitler hatmillió zsidó elpusztítását
vezényelte, manapság izraeliek kicsi, de növekvő közösségét vonzza.
Számukra Berlin a szabadság, a tolerancia és a „minden lehetséges”
szellemiségét testesíti meg.
„Berlin valósággal mágnessé vált az izraeliek számára, mindenki ide
akar költözni” – mondja az AP amerikai hírügynökségnek a 32 éves
Nirit Bailer, aki három éve jegyzi a Kol Berlin, vagyis a Berlin
hangja című műsorát, amely szinte intézménnyé nőtte ki magát a német
fővárosban élő fiatal izraeliek szemében.
Senki sem tudja pontosan, hogy az elmúlt esztendőkben pontosan
hányan települtek Berlinbe Izraelből, becslések szerint 9-15 ezer
emberről lehet szó. Ez így is elenyésző ahhoz képest, amekkora 1933,
vagyis Hitler hatalomra jutása előtt volt a zsidó közösség
Berlinben. Akkor még 120 ezren voltak.
A fiatal izraeliek jelenléte generációs változások jelképe. Évekkel
ezelőtt a zsidó állam lakói még a cionista ügy elárulásának
tekintették, ha valaki elköltözött az országból, ha pedig
Németországot választotta, az a lehető legrosszabb lépésnek
számított. Sokan még turistaként sem tették volna be lábukat a
terhes múltú német államba. Manapság azonban az Európán kívüli
turisták második legnagyobb csoportját adják, csak az amerikaiak
előzik meg őket. Tel-Aviv utcái nyüzsögnek a Berlin jelképének
számító brandenburgi kapu képével tűzdelt turisztikai témájú
hirdetésektől.
A Berlinbe érkező izraeliek dolgozni, tanulni, bulizni akarnak,
hódolnak a művészeteknek, és vajmi keveset törődnek Németország náci
múltjával. Diákvízummal vagy éppen turistával érkeznek, de azok
lejártával sem távoznak. Az is előfordul, hogy német vagy európai
származásuknak köszönhetően állampolgárságot kapnak. Sokan német
partnerrel alapítanak családot, messze a Közel-Kelet
feszültségeitől.
„Szeretem Izraelt, de többé nem tudnék ott élni. Olyan mint egy kis
falu, és túlságosan militáns” – magyarázza Lea Fabrikant, aki
fényképészetet tanul, és két éve érkezett Németországba. „Nekem
elsősorban szabadságra és térre volt szükségem, ezeket itt találtam
meg” – fejtegeti. A 26 éves fiatal elmeséli, hogy a kilencvenes
években otthonában, Jeruzsálemben több öngyilkos merényletet is
átélt. Berlinben a nyugalmat, a kiegyensúlyozott szellemiséget
szereti, és azt, hogy a város diákok és művészek számára is
megfizethető. Németország múltja – mint mondja – egyáltalán nincs rá
hatással.
A Berlinben élő izraeliek között van azonban olyan is, akinek meg
kellett vívnia saját családjának történetével. Ilyen a 36 éves Aszaf
Lesem, aki idegenvezetőként dolgozik. Nagyapja gyerekként Berlin
Schöneberg nevű negyedében élt, mielőtt 1938-ban emigrált. A
családtagok sírjai Weissensee zsidó temetőjében domborulnak.
„A nácik 12 éven át uralták Németországot, sok német zsidó érezte
úgy, hogy a nácik elrabolták tőlük hazájukat” – magyarázza Lesem.
„Szép emlékeik is voltak Németországról – különösen gyerekkorukból,
amikor a Balti-tengerhez jártak nyaralni, vagy Berlin Grünewald
erdőjébe úszni” – részletezi. Lesem ugyan Izraelben nőtt föl, de
saját bevallása szerint kicsit németnek is érzi magát, és nagyra
tartja a német kultúrát. Úgy gondolja, nagyapja támogatta volna
döntését, hogy a német fővárosban telepszik le.
Azok, akik hiányolják a hazai ízeket, Berlinben is megtalálják az
izraeli édességeket, pékségeket és bárokat, sőt még gyermeknapközi
is működik. Berlin befogadó a melegekkel, az ott élő izraeli
homoszexuálisok havonta rendeznek bulit, amelynek a mesüge, vagyis a
„dilis” nevet adták.
A berlini izraeli ízek egyik színfoltja a Luigi Zuckermann nevű
bisztró. Tulajdonosa a 32 éves Udi Cohen, aki az Egyesült Államokat
és Európa más országait is bejárta, mielőtt Németországban
telepedett le. Bárja Berlin Mitte nevű központi negyedében kínál
szendvicseket és salátákat, egy kis izraeli beütéssel. „Izraelben
nem működött. Nem találtam munkát, de itt jól érzem magam, élvezem a
város vibrálását és energiáját” – mondja.
Gál Bar-Áron, a 27 éves harsonás ugyanígy látja. A fiatalember
klubokban zenél, ezzel keresi kenyerét. „Izrael egyszerűen túl
kicsit. Ott nincs nagy közönsége annak a zenének, amelyet én
játszom” – festi le a különbséget hazája és a német főváros között.
Berlin minden vonzó oldala ellenére előbb-utóbb felbukkan
Németország múltjának ügye, különösen a németekkel folyó
beszélgetésekben – vélekedik Bialer. „Lehet fárasztó, lehet
felszabadító, de az biztos, hogy egy ponton beszélni fogunk a
holokausztról” – mondja.
A rádiós műsorvezető azt is megjegyzi, hogy sokkal inkább tudatában
van zsidó létének, mióta Berlinben él. „Izraelben nem gondolkozol
azon, hogy mit jelent zsidónak lenni, mert mindenki megtartja a
sabbátot és a rós hasánát. Németországban viszont hirtelen rájössz,
zsidóként ki vagy. És arra is, hogy különbözöl minden körülötted
lévőtől” – fejti ki.
A végén – vélekedik Bialer – az izraeliek beáramlása révén
elkezdődhet annak az űrnek a betöltése, amelyet a holokauszt hagyott
maga után. „Azt hiszem, valami növekszik itt: egy új berlini zsidó
közösség” – zárja szavait a rádiós.
BreuerPress/MTI-Press
