Netanjahu elrettentőbb katonai fenyegetésre kéri Washingtont Iránnal szemben


Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő elrettentőbb katonai fenyegetésre kéri az Egyesült Államokat Iránnal szemben, mert szerinte csak így lehet megakadályozni, hogy Teherán atomfegyver birtokába jusson.

Robert Gates amerikai védelmi miniszter elutasítja ezt.

 Netanjahu ötnapos egyesült államokbeli útjának kezdetén amerikai
zsidók egy konferenciáján vett részt New Orleansben, és ott
találkozott Joe Biden amerikai elnökkel. Tárgyalásuk témáiról meg
nem nevezett izraeli politikai források számoltak be. A
miniszterelnök azzal érvelt, hogy az eddig bevezetett gazdasági
szankciók hatására Irán nem hagyott fel
atomfegyverprogramjával.
 Biden azonban tárgyalásuk után azt mondta, hogy a gazdasági
szankciók igenis fájdalmasan hatnak, érezhető hatásuk van. Csalódást
keltőnek nevezte viszont, hogy Teherán semmibe vette az
Obama-kormány közeledését. Az alelnök felszólalt a konferencián, és
kijelentette: az Egyesült Államok tökéletesen elszánta magát arra,
hogy megakadályozza Irán atomfegyverhez jutását. Később pedig azt
mondta, hogy az Egyesült Államok és Izrael között rendkívüli
stratégiai kapcsolat van, és „ebből egy hajszálnyit sem engedünk”. 

 Az ausztráliai látogatáson tartózkodó Robert Gates amerikai védelmi
miniszter Netanjahu szavaira azonnal reagálva elutasította, hogy az
Egyesült Államok elrettentőbb katonai fenyegetést alkalmazzon
Iránnal szemben.
 „Nem értek egyet azzal a megállapítással, hogy csak egy hiteles
katonai fenyegetés képes rákényszeríteni Iránt az
atomfegyverprogramjáról való lemondásra” – mondta Gates melbourne-i
sajtóértekezletén, az amerikai-ausztrál biztonsági tárgyalások után.
„Készek vagyunk megtenni azt, ami szükséges. De e pillanatban is úgy
gondoljuk, hogy a politikai, gazdasági megközelítésnek, amelyeket
alkalmazunk, igenis van hatása Iránra. (Barack Obama) elnök többször
elmondta, hogy Iránnal kapcsolatban minden cselekvési lehetőség az
asztalon van, és mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy valóban
a rendelkezésére álljanak ezek a lehetőségek” – mondta Gates.   

 Annak hatására, hogy Netanjahu az iráni nukleáris kérdésről
beszélt, az izraeli média azonnal felvetette: a miniszterelnök
amerikai útján el akarja érni: megbeszélései középpontjában ne a
megakadt izraeli-palesztin béketárgyalások álljanak.
 A szeptember elején megkezdődött izraeli-palesztin tárgyalások
azért szakadtak meg, mert Izrael nem volt hajlandó meghosszabbítani
a ciszjordániai zsidó telepek bővítésére vonatkozó teljes tilalmat,
pedig ezt kérte az Egyesült Államok és a nemzetközi közösség más
tagjai is.

 

BreuerPress/MTI/Reuters/AFP