Reggeli sajtófigyelő


Reggeli sajtófigyelő[1][i]

2010. február 18., csütörtök

 

Ü Magyarország

Ü Ülésezett az Országos Magyar – Horvát Baráti Társaság – Kaposváron ülésezett az Országos Magyar-Horvát Baráti Társaság (OM – HBT). Az összejövetelen részt vett a Grubisnopoljei Magyarok Közösségének küldöttsége is Tóth Sándor vezetésével. Az egyesület a két ország nemzetéhez, nemzetiségéhez tartozó egyének, egyesületek, intézmények partneri kapcsolatainak kiépítésére, együttműködésük elősegítésére alakult, s a népek közötti, történelmileg kialakult jó viszony ápolására és elmélyítésére törekszik (Magyar Napló)

Ü Duna-csúcs Budapesten – A kibővített budapesti csúcstalálkozó résztvevői elsősorban a villamosenergia- és a földgázhálózatok összekapcsolásának kérdését, a földgáz és a kőolaj biztonságos szállításának problémáit, az időben történő figyelmeztetés kérdését vitatják meg. A csúcstalálkozó legfőbb célja: megerősíteni a résztvevők együttműködését az energiabiztonság területén az Európai Unióval. (ÚMSZ)

 

Ü Románia

Ü Albert Álmos: le a lobogóval – „Biztos voltam az igazamban, hiszen betartottam a törvényt. A prefektus esetemben rosszindulatúan értelmezte a jogszabály alkalmazását, és a moldvai bíróságok is egyértelműen elfogult módon ítélkeztek” – jelentette ki a Krónika megkeresésére Albert Álmos háromszéki szenátor, Sepsiszentgyörgy korábbi polgármestere, miután a strasbourgi emberi jogi bíróság helyt adott keresetének (Krónika)  

Ü Átláthatatlan a magyarországi támogatáspolitika – A világos stratégiát hiányolják az erdélyi szakemberek a magyar államnak a határon túli magyar közösségek felé irányuló támogatáspolitikájában. Úgy vélik, a Szülőföld Alapnak több pénzből kellene gazdálkodnia – „Nincs világos stratégiája a magyar államnak a határon túli magyar közösség támogatására” – derült ki azon a tanácskozáson, amit kedden délután tartottak Marosvásárhelyen. A Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja, az Erdélyi Magyar Televízió és a Bernády-ház szervezte rendezvényen a téma szakértői értekeztek (Krónika)

Ü Hazai cián, orosz arany – Megtörténhet, hogy hamarosan újraindul a ciántechnológiás aranykiválasztás Nagybányán. Erről a România Liberă bukaresti napilap közölt tegnap terjedelmes összeállítást, amely szerint a 2000. január 30-án bekövetkezett tiszai ciánszennyezést okozó vállalat a közelmúltban Mihail Prohorov orosz milliárdos tulajdonába került (Krónika)

Ü Kormánypénz az RMDSZ-nek, mint kulturális szervezetnek – „Az RMDSZ mintegy 15 millió lejt kap a 2010-es évre a kormányfőtitkárságtól” – derül ki egy, a Hivatalos Közlönyben szerdán megjelent kormányhatározatból. A szövetség mindezt a pártfinanszírozási törvény által számára megszabott összegen felül kapja, kulturális szervezetként (Krónika)

Ü Faragó: Arad inkább a partiumi megyékkel alkosson régiót – „Szerintem a mi helyünk inkább egy, a partiumi megyékből álló makrórégióban van, az aradi magyarságot ehhez kötik történelmi, kulturális szálak, mintsem a bánságihoz” – mondta Faragó Péter RMDSZ képviselő a Szövetség által kezdeményezett régióátszervezési törvénytervezet kapcsán (Nyugati Jelen)

Ü A tanügyi átszervezés hatásai Arad megyében – Apránként morzsolódik a magyar oktatás – Több mint valószínű, hogy bezárják a bélzerindi és a nagyvarjasi iskolát, megvonják a gáji Neuman Fivérek Általános Iskola jogi személyiségét, a magyar 5–8. osztályokat beköltöztetik az Aurel Vlaicu Iskolába, és minden bizonnyal ingázniuk kell majd a zimándközi tanulóknak is (Nyugati Jelen)

Ü Markó beáll-e majd Tőkés ernyője alá? – Fogyunk, hát fogjunk össze! – EMNT-fórum Margittán a nemzet jövőjéről – Lakossági fórumokon ritkán tapasztalt parázs eszmecsere alakult ki kedd este Margittán. A Berettyó-parti városban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezetének rendezvényén majd félszázan jelentek meg, s  szóltak hozzá érdemben – ami párját ritkító – a nemzetpolitikai kérdéshez: hogyan tovább erdélyi magyarság (Reggeli Újság)

Ü Összefogott Körösszegapáti és Rév – Két község, egy cél – Sebes-Körös völgyi együttműködés a neve annak az európai uniós pályázatnak, amelyet Rév önkormányzata nyújtott be közösen a Hajdú-Bihar megyei Körösszegapáti helyhatóságával. A projekt céljáról, a programokról, valamint a két község leendő rendezvényeiről beszélgettünk tegnap Rév alpolgármesterével, HASAS JÁNOSSAL (Reggeli Újság)

Ü Nincs szüksége elnöki tisztségre Romániának – Románia új utat mutatna a demokráciában, amennyiben Tudor Chuiariu egykori igazságügyi miniszter alkotmánymódosítási javaslata megvalósulna: köztársasági elnök nélkül maradna az ország. „A köztársasági elnök nem lehet bíró, ha a pártoktól függ. Az elnöki tisztséget saját kettőssége bénítja meg: egyszerre a végrehajtó hatalom és az állam feje„, áll a PNL-s képviselő indoklásában. (Impulzus)

Ü Atomszemétdomb Romániában? – A román hatóságok tegnap tagadták a The Times értesüléseit. A Nukleáris Tevékenységeket Ellenőrző Országos Tanács (CNCAN) elnökétől, Vajda Borbálától azt a tájékoztatást kaptuk, hogy Románia senkivel sem tárgyalt egy uniós radioaktív hulladéktároló megépítéséről az ország területén. A tájékoztatás szerint a jelenlegi törvények is tiltják az ilyen jellegű sugárveszélyes anyagok importját. (ÚMSZ)

Ü Bukarest–IMF. Átverés? Cinkosság? – Az ismert gazdasági elemző, Ilie Şerbănescu, a Ciorbea-kormány volt reformügyi tárcavezetője az eredendő hibát abban látja, hogy a román állam nem megfelelő deficitszintet alkudott ki a Valutaalap képviselőivel. A bruttó hazai termék 7,2 százalékával egyenlő hiányszintet lehetetlen volt tartani olyan körülmények között, amikor az állam jövedelmei a bruttó hazai termékre számított 5,4 százalékkal visszaestek, miközben kiadásai 1,4 százalékkal emelkedtek. (ÚMSZ)

Ü Albert Álmos pert nyert a román állam ellen a CEDO-nAlbert Álmos szenátornak, Sepsiszentgyörgy volt polgármesterének adott igazat az Európai Emberjogi Bíróság (CEDO) egy 7 éve zajló peres ügyben. 2002-ben jegyzőkönyvet állított ki az akkoriban Horia Grama vezette prefektúra, amelyben 100 millió régi lejes bírság kifizetésére kötelezte az akkoriban a sepsiszentgyörgyi polgármesteri tisztséget betöltő Albert Álmost, mivel levetette a városháza tornyáról a román zászlót, illetve elrendelte, hogy ne csak románul, hanem magyarul is tüntessék fel a város nevét a városháza által kibocsátott hivatalos okmányok fejlécében. (Transindex)

Ü Chiuariu-féle alkotmányreform: törölné a Cotroceni-palotát – A Chiuariu által bemutatott javaslat felszámolná a jelenlegi megyéket, és közigazgatási hatáskörrel látná el a régiókat. A volt tárcavezető elmondta, hogy szerinte 12 régiót kellene létrehozni, amelyek akár követhetnék az ítélőtáblák jelenlegi szerveződési szerkezetét úgy, hogy két-három megye alkosson egy régiót. Jelenleg azonban Romániában 16 ítélőtábla működik, Chiuariu viszont nem pontosította, hogy mely megyéket kellene még összevonni ahhoz, hogy az általa javasolt 12 régió alakuljon ki. Az ítélőtáblák jelenlegi felosztása szerint Maros és Hargita megye a Maros megyei ítélőtáblához tartozik, Kovászna megye viszont a Brassó megyei ítélőtáblához. (Szabadság)

Ü Árulja a Peleş-kastélyt a királyi család? – Eladná a Peleş-kastélyt a román királyi család, az államnak azonban nincs pénze megvásárolni azt – adja hírül a sajtó. Márciusban lejár a két fél közötti bérleti szerződés, a tulajdonos pedig jelezte, hogy szándékában áll áruba bocsátani az egykori rezidenciát. A művelődési minisztérium azonban egyelőre nem rendelkezik a megvásárláshoz szükséges pénzösszeggel, ezért inkább a bérleti szerződés meghosszabbítását próbálja elérni. (Szabadság)

 

Ü Szerbia

Ü Katona: Magyarország támogatja Szerbia EU-felvételét – „Magyarország változatlanul támogatja, hogy Szerbia minél előbb az Európai Unió (EU) tagjává váljon, a magyar Országgyűlés továbbra is segítséget ajánl a felkészülésben” – erről biztosította Katona Béla, az Országgyűlés elnöke szerdán Belgrádban a szerb parlament elnökét. Katona Béla kétnapos szerbiai látogatásának kezdőnapján találkozott Slavica DjukicDejanoviccsal, majd Boris Tadic szerb államfővel. A két szerb politikus megerősítette, hogy kitartanak országuk EU-csatlakozása mellett (MTI)

Ü Zentán is forgatókönyv szerint – Sirková Anikó az új polgármester, Rácz Szabó László a kkt elnöke, a VMSZ kivonult az ülésről – Szabadka után Zentán is a forgatókönyv szerint zajlott az önkormányzati vezetés VMSZ-telenítése. A képviselő-testület tegnapi, sorrendben 19. ülésén leváltották Pék Zoltán eddigi polgármestert, helyére az új DP–MPSZ–VSZL alkotta koalíció Sirková Anikót választotta meg. Új, kisebb létszámú községi tanács is alakult, a képviselő-testület elnöke pedig tegnaptól Rácz Szabó László (Magyar Szó)

Ü Ez nem házasságRácz Szabó László: „Az, hogy a pártprogramjaink különböznek, részletkérdés” (Magyar Szó)

Ü Nem kérem a pártkönyvet” – Az új zentai polgármester szeretné megreformálni a közigazgatást – Az újonnan megválasztott zentai polgármestert, Sirková Anikót elsősorban arról kérdeztük, melyek lesznek a legsürgősebb tennivalói (Magyar Szó)

Ü Vajdaság: megkezdődött a tartományi hatáskörök átvétele – A vajdasági parlamentben megtartott keddi, első idei ülésen megkezdődött a tavaly novemberben elfogadott statútum és hatásköri törvény által szavatolt tartományi jogok és hatáskörök tartalommal való feltöltése. Hivatalosan vajdasági kézbe és irányítás alá került jó néhány tartományi intézmény, számos helyen személycsere történt és az alapításról szóló határozatok megszülettek. Mindezt a tisztelt ház 24 napirendi pontban tárgyalta végig (Magyar Szó)

Ü Seselj politikája kísért a Vajdaságban – A helyi magyarok, de a szerbek is a racionális közigazgatási felosztás visszaállítását szorgalmazzák – A vajdasági magyarok nem tudnak belenyugodni abba, hogy három észak-bácskai járás (ahogy a Vajdaságban mondják: község) az észak-bánáti körzethez tartozzon. Szerintük ugyanis ez ellentmond minden logikának, ésszerűségnek, s csak megnehezíti a bácskai polgárok életét (MN)

Ü Katona: Magyarország támogatja Szerbia EU-felvételét – Magyarország változatlanul támogatja, hogy Szerbia minél előbb az Európai Unió tagjává váljon, a magyar Országgyűlés továbbra is segítséget ajánl a felkészülésben – erről biztosította Katona Béla, az Országgyűlés elnöke szerdán Belgrádban a szerb parlament elnökét (Vajdaságma.info)

 

Ü Horvátország

Ü Kiváló az együttműködés a két intézmény között – Beszélgetés Viktorija Krležával, a Krapinai Népfőiskola igazgatónőjével – A népfőiskola intézménye Dániából származik. Célja az általános- vagy középiskolában tanultak, illetve szakmák szélesebb körű megismertetése, de nem a felsőoktatásban alkalmazott módszerekkel, mivel nem kell mindenkinek tudóssá válnia – „Nagyon jó az együttműködés a Baranyai Júlia Népfőiskolával, ennek én kifejezetten örülök. A borászat és szőlészet területén nagyon eredményes a közös programunk, ez nem csak a két népfőiskolát köti össze, hanem a két megyét, illetve a  régiókat is” (Magyar Napló)

Ü Helyi akciócsoport alakult Pélmonostoron    – Pélmonostoron tartotta alakuló ülését a LAG „Baranja” egyesület. A helyi akciócsoportot (lokalna akcijska grupa) a helyi önkormányzat hét, a régió gazdaságának tíz, valamint a civil szférát képviselő kultúregyesületek tizenhárom  képviselője hozta létre. Az egyesület elnökének Seleši Jánost választották (Magyar Napló)

 

Ü Szlovénia

Ü Képviselői fórum a kétnyelvű oktatásról – Hétfőn délután a lendvai Bánffy Központban Göncz László nemzetiségi parlamenti képviselő fórumot, kötetlen beszélgetést szervezett a kétnyelvű oktatás helyzetéről és az oktatási modell magyar nemzeti tudatot, a magyar nyelv presztízsét érintő hiányosságainak orvoslása érdekében (Népújság, Lendva)

Ü Kocon–Klemenčič találkozó – Az MMÖNK Tanácsának elnöke, Kocon József meghívására a muravidéki magyarság székházában tett látogatást Goran Klemenčič belügyminisztériumi államtitkár, illetve a Muraszombati Rendőrigazgatóság és a helyi rendőrség képviselői. A látogatás célja a rendőrségre is érvényes kétnyelvűségi szabályok érvényesítése, a tapasztalt hiányosságok kiküszöbölése volt (Népújság, Lendva)

 

Ü Szlovákia

Ü Új Szó: kevés magyar iskolát újítottak fel Szlovákiában EU-s pénzből – „Csak minden harmincadik eurót fordították magyar tannyelvű iskola felújítására Szlovákiában az európai uniós iskola-felújítási programjának keretéből” – írja az Új Szó című pozsonyi napilap szerdai számában. A lap szerint az iskola-felújítási munkálatok jelentős részére kormányhoz közeli cégeket szerződtettek. A Robert Fico vezette koalíció és az oktatási tárcát felügyelő Szlovák Nemzeti Párt (SNS) egyrészt a „saját” régióiban igyekszik iskolákat felújítani, másrészt a munkák nagy részét a hozzá közel álló cégekkel végezteti el (MTI)

Ü A magyar választókat is meg akarja szólítani az SaS – „A magyar választókat is meg akarja szólítani a Szabadág és Szolidaritás, de speciális kisebbségi programja nincs, sőt a párt választási kampányában egyáltalán nem lesz a magyaroknak szánt téma” – állítja Somogyi Szilárd, a SaS 12 tagú országos tanácsának tagja az Új Szóban közölt interjúban (Paraméter.sk)

Ü Szlovákia és Magyarország között teljes az összhang az energiabiztonság terén és a Duna-stratégiában – Diplomáciai nagyhét lesz Budapesten február 24-e és március 2-a között. A V 4-ek energiabiztonsági csúcsértekezlettel kibővített találkozójának, az Európai Unió Duna-stratégiájáról szóló csúcsértekezletének és szakmai konferenciájának, valamint a V4-ek külügyminisztereinek Keleti Partnerségről szóló találkozójának ad otthont a magyar főváros. S mivel mind a négy diplomáciai eseményben érdekelt Szlovákia is, Magyarország Szlovákia nagykövete az előkészületekről tájékoztatott ma (Felvidék.ma)

Ü Az anyanyelv szabad használatért tüntetnek majd Szlovákiában – „A révkomáromi egyetemisták tüntetést szerveznek a szabad anyanyelvhasználatért, hogy kifejezzék nemtetszésüket a jelenleg zajló folyamatok ellen, melyek látható célja a magyar nyelv háttérbe szorítása, elnyomása és értéktelenné tétele. Ezt nem szabad hagyni!” – olvasható a tüntetésre szóló felhívásban. Az egyetemisták szerint a folyamatok azt eredményezik, hogy a megfélemlítések és a zűrzavar hatására a magyar kisebbség fokozatosan, önként feladja elveit, lehetőségeit és identitását. (Duna Tv, MTI)

 

Ü Ukrajna

Ü Felfüggesztették az ukrajnai elnökválasztás eredményének kihirdetését – Az ukrán legfelsőbb közigazgatási bíróság bejelentette szerdán, hogy felfüggesztette az elnökválasztás eredményének kihirdetését, mert Julija Timosenko kormányfő, elnökjelölt óvást nyújtott be a számára vereséget jelentő eredmény ellen (MTI)

Ü Tiltakozás a románok ukránosítása ellen – Az ukrajnai román kisebbség ukránosítása ellen emelt szót a Csernyivci Megyei Tanács egyik román nemzetiségű képviselője a testület ülésén. Felszólalásában Vasiliu Tariceanu elsősorban azt kifogásolta, hogy az ukrajnai anyakönyvi hivatalok ukránosítják a román nemzetiségű gyerekek keresztneveit anyakönyvezésük során. Ezzel szerinte megsértik a gyerekek emberi jogait és Ukrajna alkotmányát (Kárpátalja)

Ü Mikola Tocsickij képviseli Ukrajnát az Európa Tanácsban – „Viktor Juscsenko Mikola Tocsickijt nevezte ki Ukrajna új állandó képviselőjévé az Európa Tanácsban (ET) Jevhen Pereligin helyett” — áll az államfő hivatalos honlapján közétett rendeletben (www.umdsz.uz.ua /Ukrajinszka Pravda/2010.02.17.)

Ü Juscsenko: Janukovics tisztában van vele, hogy működésképtelen a parlamentViktor Juscsenko azon meggyőződésének adott hangot, hogy Viktor Janukovics újonnan megválasztott államfő tudatában van az alkotmányos reform folytatása szükségességének. Erről sajtótájékoztató keretében beszélt Ukrajna leköszönő államelnöke (www.umdsz.uz.ua /UNIAN/2010.02.17.)

Ü Janukovicsék biztosak benne, hogy Timosenko nem kap harmadik fordulótVadim Kolesznicsenko szerint nem ismétlik meg az ukrajnai elnökválasztás második fordulóját. Erről a TVi adásában beszélt a Viktor Janukovicsot a Legfelsőbb Adminisztratív Bíróságban képviselő politikus, rámutatva, hogy Julija Timosenko kizárólag a Központi Választási Bizottság (CVK) döntéseit, illetve tétlenségét kifogásolhatja (www.umdsz.uz.ua /Ukrajinszki Novini/2010.02.17.)

Ü Ukrajna: korán örült Janukovics?Timosenko miniszterelnök, aki kilenc kötetben foglalta össze keresetének bizonyítékait, a többi között azt követeli, hogy a bíróság nyilvánítsa érvénytelennek a február 7-i választás eredményeit, és hogy a központi választási bizottság ismételtesse meg a voksolást. Az ukrajnai elnökválasztást a hivatalos végeredmény szerint Viktor Janukovics, a Régiók Pártjának vezetője nyerte meg, a szavazatok 48,95 százalékával. (ÚMSZ)

 

Ü A régió hírei ×Ř Világtükör

Ü Szerbiát bírálta a koszovói elnök évfordulós beszédében – A pristinai parlamentben Fatmir Sejdiu hangsúlyozta: „az elmúlt két évben megmutattuk a világnak, hogy Koszovó függetlensége a térség békéjét és stabilitását szolgálja. Külpolitikai síkon egyetlen problémánk maradt, Szerbia, amely továbbra is agresszív magatartást tanúsít Koszovóval szemben.” (Vajdaságma.info)  

Ü Betiltották a cseh Munkáspártot – A cseh Legfelsőbb Bíróság szerdán feloszlatta a jobboldali szélsőséges Munkáspártot (DS). A betiltást a jelenlegi cseh kormány nevében Martin Pecina belügyminiszter kezdeményezte (Nsz)

Ü Kétéves a független Koszovó: segélyre szorulva – Koszovó szerdán ünnepli függetlensége kikiáltásának második évfordulóját; a jeles alkalom sem feledteti azonban a tényt, hogy Európa legfiatalabb állama súlyos gazdasági nehézségekkel küszködik. A nyugati adományozók – többek között az Európai Bizottság, egyes EU-tagállamok, valamint az Egyesült Államok – egyre intenzívebben próbálják elérni, hogy a túlnyomórészt albánok lakta ország ne függjön a külföldi segélyektől, és lépjen föl határozottabban a szegénység, a bűnözés és a korrupció ellen (Vajdaságma.info)

Ü Önállóságra sürgeti az EU Koszovót – Gyorsabb gazdasági önállósodást sürgetnek a nyugati országok a Szerbiától két éve elszakadt Koszovó részéről. A függetlenségének évfordulóját tegnap ünneplő balkáni állam GDP-jének 15 százalékát továbbra is a külföldi, elsősorban uniós segélyek teszik ki, miközben az 1,4 milliárd eurós behozatallal 104 millió eurós export áll szemben. Skender Hyseni külügyminiszter mindenesetre meglehetősen optimistán nyilatkozott hazája, az európai kontinens egyik legszegényebb országának uniós kilátásairól: a tárcavezető szerint Koszovó 2020 előtt az EU tagja lehet. (VG)  

Ü DOMINÓEFFEKTUS – A Morgan Stanley szerint is Romániát és Bulgáriát fenyegeti leginkább a görögországi helyzet átterjedésének veszélye. Az okot ugyanabban látják: a görög bankok nagyarányú szerepvállalásában a hazai bankszektorban. Az intézet véleménye szerint Közép-Kelet Európát, mivel jelenleg is nehezen jut finanszírozási forrásokhoz, komoly hitelválság fenyegeti, ami a gazdaság törékeny kilábalására is hatással lehet. (Transindex)

 

Ü Vélemény, publicisztika, interjú

Ü A józan ész politikája – „A magyar válságkezelés nem a következő választásra, hanem a következő évtizedre koncentrál. Ha a választás után marad elég bölcsesség és kitartás, akkor 2014. január elsején bevezethető a magyar euró. Ez akkor járul hozzá az ország tartós gyarapodásához, ha növekvő foglalkoztatás, és az EU-s átlagot nagyjából két százalékkal meghaladó négy százalék körüli tartós gazdasági növekedés társul hozzá. Magyar euró, bővülő foglalkoztatás, gyors növekedés – ezek a következő négy év céljai. Az elmúlt egy év tiszteletre méltó és köszönetet érdemlő áldozatvállalása utat nyitott ehhez. Az úton azonban végig is kell menni. Még akkor is, ha azon nem kényelmes a járás. Nem az, mert a szorítóan szűk mozgástér fegyelmezettséget, takarékosságot és felelősséget követel. A közelgő választás fordulópont: vállalják-e a felelősség kényelmetlenségét azok, akik arra felhatalmazást kapnak. Ha igen, Magyarország visszafordíthatatlanul lehorgonyoz Nyugaton. Ha az illúziókeltést és csodavárást választják, megmarad Nyugat és Kelet között, válságból válságba sodródva8Bajnai Gordon írása (Nsz)

Ü Német szakértő Westerwelle budapesti látogatásáról és külpolitikájáról – INTERJÚ – Németország külpolitikájával kapcsolatban a folyamatosságra és a megbízhatóságra emlékeztetett Guido Westerwelle külügyminiszter csütörtökön kezdődő budapesti tárgyalásai előtt a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) szakértője, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ez semmiképp nem jelent változatlanságot. A látogatás kapcsán Almut Möller rámutatott arra, hogy a