Irán atomfegyver gyártására alkalmas urándúsítással kísérletezik.
KÜLFÖLDI HÍREK RÖVIDEN
EURÓPAI SZINTŰ KÖZÖS PROGRAMOKAT LÁT SZÜKSÉGESNEK A MAGYAR ÉS A
ROMÁN KORMÁNY KULTURÁLIS MINISZTERE
Bukarest – Románia és Magyarország 2008-ban lejárt együttműködési
megállapodásának megújításáról folytatott megbeszéléseket pénteken
Bukarestben Hiller István oktatási és kulturális miniszter Kelemen
Hunorral, a román kormány kulturális és örökségvédelmi
miniszterével, állást foglalva az európai szintű közös
kezdeményezések mellett. A tárgyalások után tartott
sajtótájékoztatón Hiller István
kifejezte reményét, hogy az új megállapodás nem a korábbinak az
automatikus megújítása lesz, hanem figyelembe veszi, hogy időközben
mindkét ország ez Európai Unió tagjává vált. Kelemen Hunor
hangsúlyozta: az általa vezetett szaktárca különösen a
műemlékvédelem terén számít Magyarország támogatására.
PÁRIZS SZERINT SÜRGŐSEN CSELEKEDNI KELL A NAÜ IRÁNRÓL SZÓLÓ
JELENTÉSÉT KÖVETŐEN
Párizs – A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) legutóbbi,
Iránról szóló jelentése is azt mutatja, mennyire sürgős határozottan
választ adni arra, hogy Irán nem mutat együttműködést – közölte
pénteken a francia külügyminisztérium. A NAÜ jelentésében, amely
csütörtökön a sajtóhoz kiszivárgott, azt állapította meg,
elképzelhető, hogy Irán atomfegyver gyártására alkalmas
urándúsítással kísérletezik. Amano Jukija, a NAÜ új főtitkára
beszámolójában azt írta, a tudomásukra jutott értesülések arra
utalnak, „hogy Irán esetleg rakétatöltet
előállításán dolgozott vagy dolgozik”. A NAÜ mindeddig csak
lehetséges múltbeli tevékenységeket említett Iránnal
kapcsolatban.
NÉMET KORMÁNY: IRÁN ÚJABB ÁTFOGÓ SZANKCIÓKRA KÉNYSZERÍTI A
NEMZETKÖZI KÖZÖSSÉGET
Berlin – Irán, azzal, hogy nem hajlandó nukleáris programjával
alkalmazkodni az ENSZ elvárásaihoz, arra kényszeríti a nemzetközi
közösséget, hogy újabb átfogó szankciókhoz folyamodjon a teheráni
rendszerrel szemben – jelentette ki pénteken a német kormány
szóvivője. Ulrich Wilhelm szóvivő szerint a Nemzetközi
Atomenergia-ügynökség (NAÜ) előző nap ismertté vált jelentése
„megerősíti a német kormány régi félelmeit az iráni atomprogrammal
kapcsolatban”.
MOSZKVA: IRÁNNAK SZOROSABBAN EGYÜTT KELL MŰKÖDNIE A NAÜ-VEL ÉS A
KÖZVETÍTŐKKEL
Moszkva – Iránnak szorosabban együtt kell működnie a Nemzetközi
Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) és a hatos közvetítő csoporttal a
nukleáris programról szóló információk átadásában, hogy elejét vegye
a program jellegét illető gyanakvásnak – mondta pénteken az orosz
külügyminisztérium szóvivője. Andrej Nyesztyerenko hozzátette: az
ENSZ Biztonsági Tanácsa jelenleg nem foglalkozik Irán elleni
szankciókat tartalmazó határozat kidolgozásával, de nem kizárt egy
ilyen dokumentum kimunkálása. A szóvivő másfelől kijelentette:
Moszkva nem érti, miért merült fel az amerikai rakétapajzselemek
kelet-európai elhelyezésének kérdése, amikor Európában nincs
semmiféle valós rakétaveszély.
HAMENEI AJATOLLÁH: IRÁN NEM AKAR ATOMFEGYVERT
Teherán – Irán nem hisz az atomfegyverben, és nem akar ilyenre
szert tenni – jelentette ki Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb
vallási és
politikai vezetője pénteken az állami tv-ben. „Nyugati és amerikai
illetékesek nemrégiben megismételték idejétmúlt és képtelen
állításaikat, miszerint Irán atomfegyvert akar előállítani. A
nyugati vádak alaptalanok, mert vallásos hitünk tiltja az ilyen
fegyverek használatát” – mondta Hamenei a Nemzetközi
Atomenergia-ügynökség (NAÜ) csütörtökön nyilvánosságra került
jelentésére utalva. Az ENSZ-szerv azt írta a sajtónak
kiszivárogtatott bizalmas jelentésében, hogy olyan értesülései
vannak Irán nukleáris tevékenységéről, amelyek szerint Teherán
atomfegyver előállítására készülhet.
MEGKEZDŐDÖTT A BÍRÓSÁGI MEGHALLGATÁS TIMOSENKO ÓVÁSA
ÜGYÉBEN
Kijev – Az illetékes kijevi bíróságon megkezdődött pénteken a
meghallgatás az elnökválasztás eredménye ellen benyújtott kereset
ügyében: a tárgyaláson megjelent a panaszos, Julija Timosenko
miniszterelnök is, miközben az épület előtt a kormányfő hívei és
ellenlábasai gyülekeznek tüntetésre. A bírósági tárgyalás megkezdése
előtt Timosenko azt mondta újságíróknak: azért ment a bíróságra,
hogy „megvédje Ukrajnát”, s hogy országa és népe jövője ne olyan
csalásokra és hazugságokra épüljön, mint amilyenek az elnökválasztás
második fordulójában történtek. A meghallgatást kisvártatva
megszakították, mivel vita alakult ki Timosenko és a választásokon
győztes Viktor Janukovics jogi képviselői között arról, hogy az
ukrán tévé közvetítse-e egyenes adásban a meghallgatást.
KÉT KÍNAI OKTATÁSI INTÉZMÉNY ÁLLHAT AZ AMERIKAI CÉGEK ELLEN
INTÉZETT INFORMATIKAI TÁMADÁSOK MÖGÖTT
San Francisco – Két kínai oktatási intézmény áll a Google és több
tucat más amerikai cég ellen a világhálón indított támadás mögött –
jelentette a pénteki The New York Times a nyomozás részvevőire
hivatkozva. A nyomozás – amelyben részt vett az Egyesült Államok
Nemzetbiztonsági Hivatala (NSA) is – a sanghaji Csiaotung Egyetemhez
és a Santung tartománybeli Lanhsziang szakiskolához vezetett el.
Utóbbi kapcsolatban áll a kínai hadsereggel. A kereskedelmi titkok,
számítógépes kódok és a kínai emberi jogi aktivisták elektronikus
levelezésének megszerzését célzó támadások tavaly áprilisban
kezdődtek, sokkal előbb, mint azt korábban feltételezték – állítják
a nyomozók. A Google január 12-én jelentette be, hogy több más
céggel egyetemben kifinomult támadások célpontja lett, amelyek
feltehetően Kínából indultak ki.