Több millió digitalizált dokumentum a koncentrációs táborok túlélőiről

Németország digitalizáltak több millió – a második világháború idején 
 


Több millió digitalizált dokumentum a koncentrációs táborok túlélőiről

 Németország digitalizáltak több millió – a második világháború idején
koncentrációs táborba hurcolt személyre vonatkozó  – dokumentumot és
ezáltal elérhetővé tették a azokat kutatók számára.

 Az International Tracing Service (ITS) nevű szervezet
Bad-Arolsteinben lévő levéltárának közlése szerint másfél évig tartó
munkával többek között 350 ezer, a szövetségesek által vezetett
úgynevezett CM1 kartotékot dolgoztak fel. Ezek a dokumentumok
információkat tartalmaznak azoknak a sorsáról, akiknek adatait  a
koncentrációs táborok, kényszermunka-táborok és fogolytáborok
felszabadítása után rögzítették.
 „Az érintettek dokumentálták, min mentek át a háború idején és
elmondták, miért akarnak kivándorolni” – közölte az archívum
vezetője, Udo Jost pénteken. „A dokumentumok ma már kutathatók és
megtekinthetők. Az elektronikus rögzítés egyfelől biztosítja az
eredeti jobb megőrzését, másrészt azt, hogy a kutatók könnyebben
hozzájussanak az információhoz” – mondta el az igazgató. Az adatok
információkat tartalmaznak a túlélők sorsáról és a háború utáni
kivándorlási hullámról.
 Az ITS archívumába való betekintést évtizedeken át szigorúan
korlátozták. A történészek és a nagyközönség számára csak 2007-ben
tették hozzáférhetővé anyagát – addig elsősorban az egyes emberek
sorsának követésére szolgált, azóta viszont a kutatásra helyeződött
át a hangsúly.
 Az ITS közlése szerint az elmúlt hét során 2,3 millió új képet
juttattak el a jeruzsálemi Jad Vasem múzeum, a washingtoni
Holokauszt múzeum, illetve a hasonló tematikájú varsói, luxemburgi
és belgiumi központok kutatóihoz.
1998 óta az archívum összesen 84,5 millió képet és dokumentumot
szkennelt be.
 Az anyag változatos: a különböző koncentrációs táborokra,
börtönökre, gettókra vonatkozó adatok, az ITS központi névlistája, a
hontalanná vált személyek regisztrációs kártyái, a kényszermunkára
vonatkozó feljegyzések, a hontalanok táboraira és a II. világháború
utáni emigrációra vonatkozó feljegyzések szerepelnek az átadott
dokumentumokban.
 Az ITS közlése szerint még nem dolgozták fel a táborokat túlélő
összes gyerek sorsára vonatkozó adatokat, a leveleket és további,
általános dokumentumokat tartalmazó iratcsoportokat.