Irán felfüggesztette részvételét a mekkai kis zarándoklaton

 Teherán felfüggesztette az iráni részvételt a mekkai kis zarándoklaton

 


Irán felfüggesztette részvételét a mekkai kis zarándoklaton

Teherán felfüggesztette az iráni részvételt a mekkai kis zarándoklaton, az
omrán, így tiltakozva a szaúdi vallási rendőrségnek az iráni
zarándokokkal szembeni „sokkoló magatartása” miatt – közölte egy
iráni illetékes vasárnap.

 Abdollah Násziri, az iráni zarándoklatügyi szervezet kommunikációs
vezetője a francia hírügynökségnek nyilatkozva hozzátette, hogy a
felfüggesztésnek, amelyről a tavaly novemberi nagy zarándoklat, a
haddzs után született döntés, „vallási és nem politikai” okai
vannak. A haddzs idején állítólag különösen rosszul bántak a helyi
vallási hatóságok az iráni zarándokokkal.
 „A síita muzulmán irániaknak vannak (a szunnitákéitól) eltérő
rítusaik, például a speciális imák a mekkai és medinai mecsetekben,
amire a rendőrök brutális közbelépéssel reagáltak – mondta Násziri.
– Biztosak akarunk lenni afelől, hogy az ilyen magatartás
megszűnik.”
 A zarándoklatügyi szervezet vezetője, Ali Lajali azt közölte a Fars
iráni hírügynökséggel, hogy tárgyalások folynak Teherán és Rijád
között a vissza-visszatérő probléma megoldásának
lehetőségeiről.
 Szaúd-Arábiát a szunnita iszlám igen szigorú vahhábita irányzatának
előírásai szerint kormányozzák, amely gyanakvással tekint a síita
iszlámra és annak szabályaira. Az iráni zarándokok és a szaúdi
rendfenntartó erők közötti incidensek főként az 1979-es iráni iszlám
forradalom óta szaporodtak meg. Irán vezetői rendszeresen vádolják a
szaúdi vezetést azzal, hogy aláveti magát Washingtonnak.

BreuerPress/MTI