Izraeli-amerikai légvédelmi gyakorlatot tartanak

 Összesen kétezer katona részvételével az Egyesült Államok és Izrael minden eddiginél
jelentősebb légvédelmi gyakorlatot indít szerdán – jelentették be izraeli katonai források.


Izraeli-amerikai légvédelmi gyakorlatot tartanak

 Összesen kétezer katona részvételével az Egyesült Államok és Izrael minden eddiginél
jelentősebb légvédelmi gyakorlatot indít szerdán – jelentették be
izraeli katonai források.

 Juniper Cobra fedőnéven kétévente tart ilyen közös manővert a két ország.
 A mostani, immár ötödik hadgyakorlaton ismét Izrael ellen
indított rakétatámadásokat szimulálnak, s a cél annak begyakorlása, hogy az Irán, Szíria vagy Libanon felől érkező nagy hatótávolságú rakétákat még a levegőben megsemmisítsék.
 Az izraeli hadsereg kedden kiadott közleményében ugyanakkor –
nyilvánvaló utalással az iráni válságra – jelezte, hogy a november
5-én befejeződő hadgyakorlat tervezése már másfél éve megkezdődött, és nincs összefüggésben aktuális világpolitikai
eseményekkel.
 Izraeli sajtójelentések szerint tesztelni fogják az izraeli Arrow
Hec, magyarul Nyíl típusú rakétaelhárító rakétarendszert, valamint
az amerikai THAAD (Terminal High Altitude Area Defense) és Aegis
rakétavédelmi, illetve a Patriot és Hawk légvédelmi rendszereket.
 A Jediot Ahronót című izraeli napilap azt írta, hogy a hadgyakorlat
forgatókönyve szerint háború esetén az Egyesült Államok védelmi
rendszereket szállít Izraelnek, s ezeket az alapvetően amerikai
finanszírozással kidolgozott Arrow II-rendszerekkel párhuzamosan
állítják hadrendbe. A kéthetes hadgyakorlatban ezer amerikai és ezer izraeli katona vesz részt.

BreuerPress-info/MTI/BPI.