Családtagjai, barátai, pályatársai, kollégái búcsúztatták el Kishonti Ildikó
színművészt a Fiumei úti sírkert szóróparcellájában.

Elbúcsúztatták Kishonti Ildikó színművészt

– Családtagjai, barátai, pályatársai, kollégái búcsúztatták el Kishonti Ildikó
színművészt a Fiumei úti sírkert szóróparcellájában.
A művésznőt augusztus 30-án, életének 62. évében érte a halál.

Szűcs Miklós, a Budapesti Kamaraszínház igazgatója gyászbeszédében
felidézte, hogy a különleges, szavakban kifejezhetetlen, művészi és
emberi kapcsolat ellenére mindvégig magázták egymást a művésznővel.
„Azon az augusztusi, vasárnapi délutánon, amikor utoljára
találkoztunk, és elbúcsúztunk egymástól, a szokásod szerint
dicsérted a kollégákat, a színházat, az igazgatót. Egyszer csak
megálltál, hosszas szünetet tartottál, majd váratlanul a
következőket mondtad, Miklós mi mindig magáztuk egymást, de most, a
végén engedd meg, hogy tegezzelek. Nehezen tudtam visszatartani a
könnyeimet” – mondta az igazgató.
Szűcs Miklós hozzátette, hogy noha Kishonti Ildikó nem volt tagja a
Kamaraszínháznak, a társulat mégis tagjának tekintette. „Közénk
tartoztál, szerettünk” – hangsúlyozta az igazgató, aki emlékezetes
színpadi és filmes alakításait sorolva megemlítette a Macskákat, a
Nyolc nőt, a Piafot, az Egy szerelem három éjszakáját, a Hegedűs a
háztetőnt, az Egy erkölcsös éjszakát, a Ripacsokat, a Mephistót és a
Szerencsés Dánielt.
„Nemcsak nagyszerű színésznő és ember voltál, hanem egy nagyszerű
előadó is fantasztikus hanggal, erről tanúskodik két cédéd is” –
emlékezett Szűcs Miklós, majd hozzátette, hogy Kishonti Ildikó
mindent tudott a színházi szakmáról. „Úgy mentél el, hogy még Jászai
Mari-díjad sem volt, pedig már régen legalább érdemes művész voltál.
Ennek hiánya szakmánkat minősíti” – vallott az igazgató, aki a
beszédét ezekkel a szavakkal zárta: „odaát legendás, nagy csapatba
kerültél, de kár volt ennyire sietned, még sok szép alakítással
ajándékozhattad volna meg a közönséget”.
Egri Kati, Kishonti Ildikó pályatársa, barátnője első
találkozásukat, közös főiskolás éveiket, éjszakába nyúló
beszélgetéseiket is felidézve kiemelte:” Ildi +sok+ volt, ezerrel
létezett a színpadon, a filmvásznon, az előadóestjein.
Szenvedélyesen szeretett, a családját, barátait, szeretteit”.
Úgy vélte: Kishonti Ildikó „erős személyisége, szélsőséges, néha
túláradó érzelmei” miatt nem futotta be azt a karriert, amit
hangjával, adottságaival megérdemelt volna. „Az utóbbi években már
csak Miklós foglalkoztatta, mert másoknak a Kishonti nehéz volt” –
tette hozzá.
Kishonti Ildikót szerették a fiatalok, mert felkarolta őket.
„Tanított, csak nem a színművészetin, hanem munka közben, színpadon,
büfében, az életben” – emlékezett Egri Kati, felidézve, hogy a
művésznő egyszerre tudott kitűnő társasági ember, drámai hősnő,
díva, és „imádni való clown” is lenni.
Elmondta azt is, hogy az utolsó időkben Kishonti Ildikó csak a
legközelebbi hozzátartozóit engedte magához. „Nem akarta, hogy így
lássuk. Azt akarta, hogy a robbanó, az elementáris Kishonti Ildikót
őrizzük meg magunkban. Hát megőrzünk téged, te furcsa láng” – tette
hozzá Egri Kati.
Kishonti Ildikó a Színház- és Filmművészeti Főiskola musical szakán
végzett 1977-ben. Dolgozott a Mafilm színtársulatában, játszott
Győrött és Szolnokon. Budapesten a Fővárosi Operettszínház tagja,
(1984-1985), 1989-től a Honvéd Művészegyüttes tagja volt. Hosszan
tartó, súlyos betegség után hunyt el a Magyarországi Zsidó
Hitközségek Szövetségének szeretetkórházában.