A bizalmatlansági
indítvánnyal
elkerülhető a
parlament
feloszlatása
Budapest, 2009. március 21., szombat (MTI) – A konstruktív bizalmatlansági indítvány adja meg leginkább a lehetőséget arra, hogy a köztársasági elnököt „kikapcsolják” a kormányváltási folyamatból, s arra, hogy az Országgyűlés feloszlatását elkerüljék – írta gyorselemzésében a Political Capital szombaton.
A intézet szerint a jelenlegi helyzetben a legnagyobb esélye a volt koalíciós partner SZDSZ-szel való megegyezésnek van. Az elmúlt hónapok stratégiai bizonytalanságai után az SZDSZ lehetőséget kap a koalícióba való visszatérésre – tette hozzá az elemzés.
A Political Capital szerint Gyurcsány Ferenc pártelnöki pozíciójának stabilitását a miniszterelnöki posztról való lemondás biztosítja. Tervezett folyamatról van szó, Gyurcsány a kormányból való távozásával kerülheti el, hogy a pártelnöki poszton kihívóval kelljen szembenéznie, és így mind a pártban, mind a kormányzásban veszítsen szerepéből.
A miniszterelnöki posztról való lemondás felvetése erősítheti Gyurcsány Ferenc pozícióit az MSZP-ben. A pártelnökség megtartásán túl szó van még arról is, hogy mekkora szerepe marad a kormányzás további irányának meghatározásában – olvasható a gyorselemzésben.
Ha a konstruktív bizalmatlansági indítvány elbukik, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök maradhat. Ekkor azonban ugyanazok a személyi, parlamenti többséget illető, szakpolitikai és gazdasági konfliktusok jelentkeznek, amelyek az elmúlt hónapokban is végletesen beszűkítették a kormány mozgásterét – mutat rá a kutatóintézet.
A konstruktív bizalmatlansági indítvány lebonyolításának, az új kormány felállításának legfontosabb kérdése nem annyira a leendő miniszterelnök személye, hanem az a program, amely mögött többség jöhet létre az Országgyűlésben – olvasható az elemzésben.