és az izraeli miniszterelnök hétfőn Washingtonban egyetértett:
távozásuk után is folytatódni fognak az izraeli és a palesztin fél
közötti béke megteremtését célzó erőfeszítések.
George Bush Washingtonban, a Fehér Házban fogadta Ehud Olmertet.
Ez volt búcsútalálkozójuk, ugyanis Bush január 20-án, Olmert pedig a
februári választások után távozik hivatalából.
Bár a tavaly novemberi annapolisi tárgyalásokon kitűzött célt
nem sikerült elérni, hiszen az idei év végéig nem kötik meg az
izraeli-palesztin békemegállapodást, Bush úgy vélte, hogy a
demokratikus palesztin állam megteremtésének jövőképe továbbra is
aktuális, „életben van”. A több évtizedes konfliktust Olmert szerint
is csak úgy lehet rendezni, ha Izrael mellett létrehozzák a
független Palesztinát.
Olmert Washington találkozott Condoleezza Rice
külügyminiszterrel és Stephen Hadley nemzetbiztonsági tanácsadóval,
valamint Dick Cheney alelnökkel is. Megbeszélésein kifejezte
meggyőződését, hogy Izraelnek és a palesztinoknak meg kell egyezniük
az annapolisi elvek alapján. Azt mondta, hogy a következő amerikai
és izraeli kormánynak folytatni kell az Annapolisban elkezdődött
történelmi folyamatot.
„Erősen hisszük, hogy Izraelnek haszna fog származni abból, ha
létrejön a palesztin állam, egy olyan demokrácia, amely a békéért
dolgozik” – fogalmazott Bush, aki szerint „nem könnyű megváltoztatni
egy paradigmát”.
Olmert szerint a történelem hálával tartozik Bushnak, amiért
elindította a térségét a megállapodás felé vezető úton. „A kétállami
megoldás az egyetlen lehetséges útja a közel-keleti viszály
megoldásának” – szögezte le.
Annak ellenére, hogy az izraeli-palesztin megoldást nem sikerült
elérni, a felek „sokkal előbbre vannak, mint egyébként lennének” –
jegyezte meg Tony Fratto, a Fehér Ház helyettes szóvivője, utalva
arra, hogy az izraeli választás miatt „nyilván egy kissé halasztódik
a folyamat”.
Bush és Olmert egyórás megbeszélésén a Fehér Házban központi
téma volt az iráni atomfegyverkezési program is. A tárgyalások
részleteiről azonban a felek nem nyilatkoztak.
Az Egyesült Államok, Izrael és a palesztin fél is elismerte,
hogy Bush távozása előtt már nem tudják tető alá hozni a tervezett
izraeli-palesztin megállapodást.
BreuerPress-MTI














