„Az utolsó lépés Magyarország egyenrangúsításában”

Göncz Kinga: a vízummentesség


 Az amerikai vízummentesség „az utolsó lépés Magyarország egyenrangúsításában” – mondta Göncz Kinga külügyminiszter amerikai látogatásának utolsó napján, kedden magyar újságíróknak Washingtonban.

    „Ez egy önmagán messze túlmutató ügy (…) azt jelenti, hogy NATO- és EU-tagként nem jelentünk semmiféle biztonsági kockázatot” – hangsúlyozta.
    Mint elmondta, minden megbeszélésén felmerült a vízummentesség ügye. „A végén vagyunk a történetnek, mindenki azt mondta, nagyon jó esélye van” – fogalmazott, megjegyezve, gyakorlatilag bizonyos a vízummentesség, a tervek szerint január 12-én lép életbe.
    Göncz Kinga hétfőn és kedden Washingtonban megbeszéléseket folytatott Barack Obama és John McCain, a demokrata párti és a republikánus elnökjelölt külpolitikai tanácsadóival. A miniszter meglátása szerint a két jelölt külpolitikai programja között minimálisak a különbségek; „ez azt jelenti, hogy továbbvihetők a magyar-amerikai kapcsolatok”. Utalt rá, hogy a McCain-stáb egy kicsit keményebb az orosz viszonyt illetően, az Obama-stáb inkább a párbeszédre helyezi a hangsúlyt.
    Condoleezza Rice külügyminiszterrel folytatott keddi tárgyalásaival kapcsolatban kiemelte: egyetértettek abban, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió egységes üzenetet küldött Oroszországnak a grúziai viszály után arról, ami szerintük nem elfogadható. A Nyugat értésre adta egyebek között, hogy egy szuverén állam területén katonai erővel nem jelenhet meg egy másik ország, nem kérdőjelezheti meg annak területi integritását.
    Göncz Kinga kifejtette: ebből a szempontból a Nyugat keménységet mutat Moszkva felé, de ez nem azt jelenti, hogy meg akarja szakítani a párbeszédet, ennek csak felfüggesztéséről van szó. A magyar diplomácia vezetője azt mondta, Rice is azon a véleményen van, hogy a párbeszédet Oroszországgal hosszú távon meg kell tartani.
    A magyar külügyminiszter kitért arra: az Egyesült Államokban „nagyon nagy elismerés övezi azt, hogy Magyarország az élére állt a Nabucco-kezdeményezésnek”. Mint elmondta, segítséget kért Washingtontól ahhoz, hogy a január végi budapesti Nabucco-konferencián a potenciális beszállító országok valóban a legmagasabb szinten képviseljék magukat.
    Condoleezza Rice állami kitüntetése kapcsán – aznap nyújtotta át neki a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal elismerést – elmondta: Rice személyesen nagy szerepet játszott abban, hogy Amerikában kiemelkedő módon kezelték az 56-os magyar forradalom évfordulóját. Mint hozzátette, szóba került, hogyan lehetne esetleg valamilyen módon formalizálni Condoleezza Rice kapcsolódását a közép-európai régióhoz.

 

BreuerPress-MTI