Tévésorozat indul a Tóráról

Százötven részes népszerűsítő

tévésorozat indult a Tóráról


  a Biblia éve alkalmából, amelynek két házigazdája Schweitzer József nyugalmazott országos
főrabbi és Raj Tamás nyugalmazott főrabbi – mondta sajtótájékoztatón
Budapesten  Erdei Grünwald Mihály, a Budapest Televízió szerkesztője.

    Az élő sorozat a zsidó újévhez kapcsolódóan kezdődött és 2009.
április közepéig, a magyarországi holokauszt 65. évfordulójának
emléknapjáig tart. A műsort – a zsidó vallási előírásokat
tiszteletben tartva – péntek és szombat kivételével minden nap
sugározza a televízió – közölte.
    Schweitzer József az élet nagy céljának nevezte a Tóra, azaz
Mózes öt könyvének megismerését, amelynek tanításait minden emberhez
el kell juttatni. Emlékeztetett arra, hogy a zsidó vallás őszi
ünnepsorozatának záróakkordja a Tóra ünnepe, ekkortól egy éven át, a
Tóra következő ünnepéig újra elolvassák a közösségek szombatonként
fejezetről fejezetre haladva.
    A nyugalmazott országos főrabbi kijelentette: a Tóra a zsidó
nevelés alapműve, az erkölcsi tisztaság tudománya, amellyel a
gyermekeknek útmutatást kell adni az élet kérdéseiben. Arra is
felhívta a figyelmet, hogy a Tórából „meg kell látni mindazt, ami a
mának szól”. Kiemelte ezek közül azt, hogy Mózes öt könyvéből
egyértelműen kiderül: az emberiség egységes, nincs különbség az
egyes emberek között, mert mindenkinek közös az őse. Emiatt senkinek
nem szabad kérkednie származásával – folytatta.
    Utalt arra, hogy a Tóra bemutatja az emberek gyarlóságait,
azonban arra is rámutat, hogy az emberi konfliktusok és bűnök okozta
nehézségekből az isteni gondviselés mindig kisegítette őket. A
konfliktusok közül kiemelte a holokausztot, amelynek ellenére tovább
él a zsidóság.
    Raj Tamás emlékeztetett arra: a zsidóságot Mohamed, az iszlám
prófétája „a könyv népének” nevezte, a könyv alatt pedig az
Ószövetséget kell érteni, amelynek része a Tóra. Ebből az
következik, hogy a zsidóság kötelessége a Tóra mindenkivel való
megismertetése, amelyhez ez a televíziós sorozat is hozzájárul.
    Elmondta, hogy minden tízperces esti műsorban a Tóra egy
fejezetét fejtik ki, ezen belül egy-egy mondatot is kiemelnek, amit
részletesebben, közérthető módon elemeznek. Szót ejtett a
tóraolvasás fontosságáról, amit a vallásos zsidók hetente egyszer,
szombatonként végeznek a zsinagógában.
    Újságírói kérdésre Schweitzer József elmondta, hogy év végén
Budapesten rendezik a katolikusok és a zsidó vallási vezetők
nemzetközi találkozóját, október végén pedig Várszegi Asztrik
pannonhalmi főapáttal és egy iszlám teológussal tartanak
pódiumbeszélgetést Pécsett.

 

BreuerPress-MTI