Terror Háza Múzeum előtt tartott megemlékezésen.
„Mindannyiunkban van egy gyűjtemény, amolyan kis múzeum, s
őrzünk benne képeket, tárgyakat, emlékeket: apánk, anyánk,
nagyapánk, nagyanyánk képét, kellemes és rossz események emlékeit” –
mondta a miniszter.
Hozzátette, hogy nem csak ezt őrizzük, emellett vannak terveink,
álmaink; a kettő „együtt adja az embert”.
Hiller István kiemelte: azok, akik a „végső megoldást” egykor
kidolgozták és precízen megvalósították, ezt akarták elvenni, hogy
sokaknak ne lehessen gyűjteményük és tervük. „Hatszázezer
honfitársunkkal megtették, de mégse sikerült” – mondta.
Felhívta a figyelmet arra, hogy nem csak a történelemkönyvekben,
tanulmányokban, konferenciákon kell megemlékezni.
A miniszter úgy fogalmazott: amikor emlékezünk, azoknak a
gyűjteményét is megpróbáljuk feleleveníteni, akiktől azt elvették. A
felelősség abban áll, hogy együtt és közösen emlékezünk, és abban,
hogy gyermekeinknek és unokáinknak elmondjuk, figyelmeztetjük őket,
mire képes a megvadult gondolat és a megvadult ember.
Ki kell mondani, hogy soha többet, de nem elég kimondani,
közösen kell ezt a felelősséget átadni az utánunk következőknek –
hangsúlyozta Hiller István.
Domonkos István holokauszt-túlélő arról szólt: ha megkérdezték
tőle, hogyan sikerült túlélnie a vészkorszakot, mindig úgy
válaszolt, szeretni kell embertársainkat, azokat is, akik bennünket
gyűlölnek.
Kitért arra, hogy a túlélést sokszor segítették bátor, derék,
magyar emberek. Megemlítette Salkaházi Sára nővért, aki annak idején
életét áldozta a rendházban rejtegetett zsidókért, s Kálló Ferenc
papot, tábori esperest, aki szintén zsidókat bújtatott a vészterhes
időkben, s ezért a nyilasok kivégezték.
BreuerPress- +- MTI
