A közoktatásban a nemzeti alaptanterv felülvizsgálatát, a tankönyvpiaci törvény módosítását, a csoportalapú finanszírozás bevezetését, míg a felsőoktatásban a Felsőoktatási Kerekasztal létrehozását, s az eddig közel 94 milliárdos infrastrukturális fejlesztéseket emelte ki az elmúlt egy év mérlegét megvonva három és fél órás szakbizottsági meghallgatásán Hiller István kedden.
Az elmúlt tanévet a tárca vezetője úgy értékelte, hogy az mind a finanszírozást, mind a korábban hozott intézkedések alkalmazását tekintve nehéz év volt.
A magyar közoktatás átalakításra szorult, s a döntő lépéseket megtették – mondta, hozzátéve: a meghozott intézkedésekre alapvetően a demográfiai mutatók miatt volt szükség.
Kitért arra, hogy az október végi adatok szerint az óraszámok megemelése miatt 5445 pedagógus keresett állást, s június és október között több mint 1100 pedagógusnak sikerült munkát találnia. Jogutód nélkül 93 intézmény szűnt meg, a 3227 település közül 136-ban nem volt óvoda, 191-ben nem működött általános iskola.
A miniszter összegzése szerint az a kormányzati cél, hogy az általános iskola alsó tagozata működjön ott, ahol eddig is, megvalósult.
A felső tagozatot tekintve azt a célt fogalmazta meg, hogy minél jobb infrastrukturális keretek között, minél színvonalasabb oktatásban részesüljenek a diákok. A fejkvótát felváltó csoportalapú finanszírozásra való átállással stabil és reményei szerint hosszú távon is kiszámítható rendszer jött létre.
A tárca vezetője a felsőoktatásban jelentős lépésnek nevezte az érettségi-felvételi átalakítását, ennek alapját meg kívánják tartani, de finomhangolásra szükség lesz – mondta. Jelezte, hogy a kapacitásszámokat és a regionális szempontokat 2008. márciusáig tekintik át.
Szólt arról, hogy 2007. decemberéig 94 milliárd forint „épült be” PPP-modellben a felsőoktatási infrastruktúrába, a program végére ez az összeg eléri majd a 124 milliárd forintot.
Elmondta, hogy még az idén alá tudják írni a felsőoktatási intézményekkel a hároméves finanszírozási megállapodásokat.
A tandíjjal kapcsolatban úgy fogalmazott: egyre kisebb és kevesebb a szakmai vita, ugyanakkor jelentős a politikai vita erről. Kijelentette: a fejlesztési részhozzájárulás (fer) a felsőoktatás minőségcentrikus átalakításának egyik eleme.
Hiller István a tárca büdzséjéről azt mondta, ha a végszavazás után marad, hogy az OKM a 2006-os évhez képest 10 milliárd forinttal több forrásból gazdálkodhat, azzal „kiegyezik”.
Arra az ellenzéki kérdésre, tervezik-e kötelező jelleggel, hogy a diákhitelt ne közvetlenül a hallgatók, hanem az intézmények kapják a tandíj fedezetéül, közölte: ilyen központi akarat nincs. Nincs olyan szándék, hogy a diákhitel rendszerét alapjaiban megváltoztatnák. Ha a hallgató ezt külön kéri, akkor erre lehetőséget biztosítanak majd.
Hoffmann Rózsa (KDNP) az alacsony pedagógusbéreket tette szóvá, s értetlenségének adott hangot amiatt, hogy a kormány miért nem támogatta a pedagógusok valós munkaterhelésére vonatkozó vizsgálatot. Kifogásolta azt is, hogy kidolgozatlan a tanárképzés 11. – a gyakorlati képzésre koncentráló – féléve.
A tárca vezetője a pedagógusbérekről azt mondta, hogy ma ez átlagosan 193.820 forint. Ugyanakkor elismerte, hogy ez javítandó.
Pálinkás József (Fidesz) utalva az énektanárukat „szívató” diákokról készült, közelmúltban napvilágot látott felvételekre, azt mondta, hogy a magyar közoktatási intézmények egy részében botrányos körülmények uralkodnak, a diákok egy része szinte terrorizálja a tanárokat. Szerinte ennek érdemes lenne minisztériumi szinten utánanézni. Helytelenítette a természettudományos órák számának esetleges csökkentését is, s felvetette, hogy esetleg egy természettudományos tárgyat kötelező érettségi tárggyá tegyenek.
Hiller István a diákok viselkedését megdöbbentőnek nevezte, ugyanakkor nem gondolta, hogy ez általános lenne. Az ilyen eseteken törvényi szigorral szerinte nem lehet segíteni. A miniszter azt hangsúlyozta, olyan légkörre van szükség, hogy egy diáknak eszébe se jusson ilyet tenni.
Közölte: nem tervezik, hogy természettudományos tárgy kötelező vizsgatárgy legyen.
BreuerPress-info